A Google létrehozza a ?számítástechnikai Nobel díjat?

2014. november 14.
5.1361
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
CharlieFirpo profilja, adatai
CharlieFirpo
Már korábban létezett a díj, mellyel 1966 óta minden évben megjutalmazzák, az évben legnagyobb sikereket elérő számítástechnikust.

A díjat olyan neves, ezen a területen dolgozó tudósok nyerték már meg, mint Douglas Engelbart, az egér feltalálója.
Az ACM (Association for Computing Machinery) által létrehozott, és a híres második világháborús kódtörőről, Alan Turing-ról elnevezett díj azonban nagy szponzorok nélkül nem kapott akkora figyelmet a sajtótól, és a díjjal járó pénz is jóval kisebb volt. Azonban a díjat az Intellel karöltve 2007 óta támogató keresőóriás teljesen átveszi az irányítást, melynek következménye a nagyobb sajtóvisszhang mellett, a pénzdíj 1 millió dollárra való emelése.


Silvio Micali, a díj 2012-es nyertese szerint is fontos a fiatalok bátorítása, melynek hangot is adott a legutóbbi ACM konferencián. ?Bátorítanunk kell a fiatal tudósainkat, azzal, hogy egy vörös szőnyeget gurítunk eléjük egy, ez idáig veszélyes úton.? mondta. Remélhetőleg a Google egymillió dollárja megfelel erre a célra.

forrás:
engadget.com
nincs még hozzászólás