A G6 sem sokat segített az LG helyzetén

2017. július 29.
3.6383
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az LG az elmúlt években nagyon korrekt felsőkategóriás okostelefonokat tett le az asztalra, de a G5-nél bekövetkezett "törés" bizony igencsak mély nyomokat hagyhatott a felhasználókban, hiszen a hibák többségét remekül javító G6 sem tudott csodát tenni.

A vállalat nemrég közölte a második negyedéves eredményeit és ezek alapján valószínűsíthető, hogy nagyon reménykednek az ősszel érkező V30 sikerében. A mobilos részleg 117,27 millió dolláros működési vesztesége nem hangzik túl jól, a vállalat pedig több okot is megadott az eredményre.

Egyfelől a komponensek magas árát említették meg, másfelől pedig a G6 sem fogyott olyan jól, mint azt előre várták. Ez valamilyen szinten érthető is volt, hiszen hiába voltak elsők a hosszított kijelzős trenddel, a tavalyi hardver és a "gyenge" kijelző egyáltalán nem volt vonzó ilyen magas áron.
4 hozzászólás

Levi87

8 éve, 6 hónapja és 7 napja

Nem is értem miért adták így ki? meglepett smiley Tényleg sikert vártak?

válasz erre

mrG

8 éve, 6 hónapja és 7 napja

techiii írta:
G3 óta nem sikerült túl jó telefont összerakniuk.
Tényleg nem, amúgy szvsz szép.

válasz erre

Porthos

8 éve, 6 hónapja és 7 napja

Nem érti senki hogy miért akarnak idei áron tavalyi hardvert eladni.

válasz erre

techiii

8 éve, 6 hónapja és 7 napja

G3 óta nem sikerült túl jó telefont összerakniuk.

válasz erre