A félelem és az undor gyomorsavat idézhet elő

2023. március 13.
39.3901
csirkee profilja, adatai
csirkee
A Római Sapienza Egyetem kutatói által vezetett új tanulmány szerint a félelem és az undor nem csak az idegrendszerre van hatással az emberi szervezetben, hanem a gyomorrendszerre is, ugyanis ilyenkor a bél pH-értéke lecsökken és savasodni kezd, azaz gyomorsav keletkezik.

Ha moziban horrorfilmet néznél, akkor egy adag gyomorsav lekötőt vigyél magaddal, mert a jelek szerint szükséged lesz rá. A bélreakciók és az agy fenyegető helyzetekre adott reakciói közötti erős kapcsolatot találtak a kutatók, mely alátámasztja azt a korábbi feltételezést, miszerint a gyomorhálózat fontos szerepet játszik testünk érzelmi reakcióiban.

A kutatás során 31 egészséges férfit vizsgáltak meg, akiknek nem voltak ismert pszichológiai, neurológiai vagy emésztési rendellenességei, és felkérték őket, hogy nyeljenek le egy okos pirulát, amely érzékelőt, akkumulátort és vezeték nélküli adót tartalmazott. Az önkénteseket ezután felkérték, hogy vegyenek részt négy megtekintési szekcióban, amelyekben 9 másodperces videoklipeket mutattak be, amelyeket a boldog, undorító, szomorú és félelmetes tartalom alapján választottak ki.

A résztvevők egy kérdőíven keresztül válaszoltak érzelmeikről, közben az okos pirula belülről szerzett adatokat. A kiderült, hogy a gyomor-érzetek megemelkedtek a félelmetes jelenetek során, ami az undorító klipek nézése közben kiéleződött. Mindezek alapján a kutatók megállapították, hogy a bél- vagy emésztési zavarok hatással lehetnek az ember mentális egészségére.
4 hozzászólás

Fikarc

2 hónapja, 3 hete és 5 napja

Hát eddig ilyesmit még nem tapasztaltam.

válasz erre

Kisfaludy82

2 hónapja, 3 hete és 5 napja

Nanebazd.

válasz erre

inkognito

2 hónapja, 3 hete és 5 napja

Én sosem éreztem h savam lenne egy horror után.

válasz erre

Porthos

2 hónapja, 3 hete és 5 napja

A hát erre sem gondoltam volna sosem!

válasz erre