A Crew-10 legénysége megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra

2025. március 16.
6.1641
csirkee profilja, adatai
csirkee
Egy kisebb késést követően március 15-én útnak indult a Crew-10 legénység a Nemzetközi Űrállomásra, hogy lecseréljék a Crew-9 küldetés két tagját, valamint a tavaly nyáron az ISS-en rekedt Starliner küldetés két asztronautáját, akik közel kilenc hónapot töltöttek az űrben.

Néhány órával ezelőtt sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson a Crew Dragon űrhajó, melynek fedélzetén utazott Anne McClain parancsnok és Nichole Ayers pilóta (NASA), valamint Ónisi Takuja (JAXA) és Kirill Peszkov (Roszkoszmosz) küldetés-specialisták. Az út során minden a tervek szerint haladt, a már megszokott röppályán haladt a Dragon űrhajó.



A dokkolás ismét automatikusan történ, végül a Dragon sikeresen dokkolt az ISS Harmony modul elülső dokkolóportjához. A szokásos ellenőrzéseket és nyomáskiegyenlítést követően a zsilipek is kinyitódtak és az ISS csapata, valamint az újonnan érkezők köszönthették egymást. A következő 2-3 nap azzal fog telni, hogy az újonnan érkezőknek átadják a feladatokat, majd a Dragonnal végre hazaérkezik Sunita Williams és Butch Wilmore.
4 hozzászólás

Fikarc

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

Csak hazaérnek egyszer szerencsétlenek... röhögő smiley

válasz erre

Tommy

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

Iszonyat menő élmény lehet!

válasz erre

techiii

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

Jó sokáig tartott az utazás.

válasz erre

Gólem

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

A végén még ők is ott ragadnak. röhögő smiley

válasz erre