A világ egyik legismertebb mesterséges intelligencia chatbotja, a ChatGPT, melyet sokan szeretnek használni, akár a hétköznapokban is, erről árulkodnak a vállalat által megosztott legfrissebb adatok is, miszerint kevesebb, mint egy év alatt sikerült megduplázniuk az aktív felhasználók számát.
Az OpenAI szerint a ChatGPT-nek hetente 200 millió aktív felhasználója van, ami kétszer annyi, mint a tavaly novemberben bejelentett 100 millió. A cég egyik képviselője az Engadgetnek elárulta, hogy az API-használat is megduplázódott a GPT-4o mini júliusi megjelenése óta. Mindez pedig a bevételekre is hatással van, Sam Altman, a vállalat vezérigazgatója állítólag az alkalmazottaknak elárulta, hogy az OpenAI elérte a 3,4 milliárd dolláros bevételt.
Valószínűleg ezek a számok győzték meg arról az Applet, az Nvidiat és a Microsoftt is, hogy tárgyalásokat folytassanak a céggel, ugyanis a The Wall Street Journal információi szerint ezek a techvállalatok erős érdeklődést mutatnak egy esetleges pénzügyi befektetés kapcsán. A Microsoft 2019 óta 13 milliárd dollárt fektetett a mesterséges intelligencia üzletágba, az Apple pedig most kezdett el együtt működni a ChatGPT kapcsán a vállalattal.