A GTC 2026 konferencián az Nvidia és a Bolt bejelentette, hogy partnerséget kötöttek egymással annak érdekében, hogy kooperációjuk részeként Európában is meghonosíthassák a jövőben az önvezető taxikat.
A fuvarmegosztásra fókuszáló vállalat több technológiát is használhat majd az Nvidiától, amelyek segíthetnek megvalósítani az első sofőr nélküli taxikat, ehhez pedig ők gyakorlatilag a tanításhoz szükséges vezetési adatokat biztosítják majd.
A projektben az Nvidia Cosmos, Omniverse és Alpamayo technológia is nagy szerepet kap, főként utóbbi, amely egy kifejezetten autonóm járművek számára tervezett mesterséges intelligenciaként a vezetési adatok felhasználásával megtanulja majd, miként kell biztonságosan vezetni az európai városokban.
Hogy a partnerségből mikor lesz kézzel fogható eredmény, azaz mikor találkozhatunk önvezető taxikkal Európa városaiban, az egyelőre még nem derült ki, viszont a két vállalat megígérte, hogy mindenben megfelelnek majd a GDPR szabványoknak, illetve a fejlesztés felgyorsítása érdekében nyílt forráskódú hozzáférést biztosítanak európai egyetemeknek, valamint kis- és középvállalkozásoknak is.
