95 éves korában elhunyt az Apollo-8 küldetés parancsnoka, Frank Borman

2023. november 11.
20.3111
csirkee profilja, adatai
csirkee
Az Amerikai Űrkutatási Hivatal csütörtökön bejelentette, hogy elhunyt az egyik legendás űrhajósuk, az Apollo-8 küldetés legendás parancsnoka, Frank Borman amerikai űrhajós, aki a legénységével először közelítették meg a Holdat 1968-ban.
 

Frank Borman és két űrhajóstársa a világon először láthatta meg a Hold túlsó oldalát az Apollo 8 expedíció során, ami előkészítette a terepet a következő legénység számára, akik már landolhattak az égitesten. Bill Nelson, a NASA igazgatója úgy emlékezett Bormanre, mint a NASA egyik legjobbja, és egy igazi amerikai hős volt, aki igazán elkötelezett a munkája iránt.

Frank Borman karrierje a légierőnél kezdődött 1950-ben, vadászpilótaként, hadműveleti pilótaként és oktatóként szolgált. a későbbiekben csatlakozott a NASA-hoz. Az Apollo expedíció előtt a Gemini 7 űrszondán tartózkodott, ahol 14 napot töltött alacsony Föld körüli pályán 1965-ben. Az egykori parancsnok számos kitüntetésben részesült karrierje során, 1990-ben beiktatták a repülés nemzetközi hírességeinek csarnokába.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

RIP.

válasz erre

Porthos

3 hónapja, 3 hete és 6 napja

Isten nyugosztalja!

válasz erre

CharlieFirpo

4 hónapja,

Nagyon szép kort élt meg, nyugodjon békében!

válasz erre