87 éves korában elhunyt Terence Stamp, a korai Superman-filmek főgonosza

2025. augusztus 18.
5.7731
csirkee profilja, adatai
csirkee
Még vasárnap, azaz augusztus 17-én érkezett a hír miszerint 87 éves korában elhunyt az Oscar-jelölt színész, aki karrierje során számtalan filmben tűnt fel, egyik legismertebb szerepe a Superman-filmek főgonosza, Zod tábornok volt még a 80-as években.
 

Terence Stamp halálhírét a családja osztotta meg, azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy miben halt meg. A hatévtizedes karrierje során olyan alkotásokban láthattuk, mint például a 1978-as és 1980-as Superman, melyben Christopher Reeve volt a főszerepben. Mindezek mellett 1962-ben Golden Globe-díjat kapott a Billy Budd című filmben nyújtott alakításáért.

Oscar-díjra és BAFTA-díjra is jelölték, de végül ezeket nem sikerült díjakra váltania. Az 1965-ös Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb színésznek járó díjat elnyerte A Gyűjtő című filmben nyújtott alakításáért. Szerepelt még a Priscilla, a sivatag királynőjének kalandjai című filmben, legutóbb pedig a 2021-es Utolsó éjszaka a Sohóban című horrorfilmben.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

3 hónapja, 1 hete

RIP! szomorú smiley

válasz erre

techiii

3 hónapja, 1 hete és 1 napja

Jó színész volt.

válasz erre

Porthos

3 hónapja, 1 hete és 1 napja

BÍrtam, jó mellékszerepei voltak. RIP.

válasz erre