5G nélkül az emberiség elfelejtheti a jólétet- mondja a jövőkutató

2020. december 01.
35.9801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Még a múlt hét végén tartott online sajtótájékoztatót az 5G technológiában jelentősen elöl járó Huawei, ahol nem csak azt mutatták be, hogyan tették biztonságossá egy óriási kínai kikötő működését 5G segítségével, vagy miként működik a távorvoslás, de a jövőről is beszélgettünk.

A Huawei szerint 2030-ban a mobilhálózatok már 100 milliárd kapcsolatot bonyolítanak majd, 2035-re pedig a világ GDP-jének 4,6 százalékát adja az 5G-által működtetett digitális gazdaság. Bolygónkon mindeddig 120 kereskedelmi 5G-hálózatot indítottak el, 70 százalékuk a Huawei Technologies hálózati megoldásain is működik. Érdekes adalék a jelenlegi helyzetben, hogy az európai 5G-hálózatok több mint fele használja a vállalat hálózati eszközeit.

A technológia előnyeiről rendszeresen tart bemutatót a cég, példaként most többek között a 2020 januárjában végrehajtott májműtét került terítékre. Az eset azért különleges, mert a Fujian Meng Chao Hepatobiliaris Kórház és a Suzhou Kangduo robot közösen hajtották végre az első állaton elvégzett májműtétet 50 kilométer távolságból. Az operáció során aprólékos és precíz mozdulatokkal 0,2 mm vastag ereket vágtak át egy alig 0,025 mm mozgású szikével.


Egy másik két érdekes projekt ipari vonatkozású, a kínai Henan tartományban a világon elsőként indítottak be egy teljesen emberek nélküli bányát, a Yuehui vállalat távvezérlő rendszerét három évvel ezelőtt fejlesztették ki, de csak most, az 5G-hálózat kiépítését követően helyezték üzembe. A működtetés akár 1000 km távolságból is megoldható.

A bemutató egyik legmeghatározóbb eleme volt egy óriási kikötő gépeinek 5G-re építése. Az óriási rakodógépekre mindeddig negyven méter magasra, egy kis kabinba kellett felmennie a munkásoknak, folyamatosan lefelé nézve iránítani az óriási gépeket. Most egy légkondicionált irodában ülnek, tiszta, veszélytelen környezetben és onnan végzik a rakodást.

A szórakoztatás területén a "hagyományos" 4K és 8K adások leváltására is hallottunk példát, Nagy-Britannia mellett Kínában a világ egyik legnagyobb nézettségű eseményét, a Kínai Tavaszi Fesztivált közvetítették több millió embernek már 5G segítségével.


A Budapesti Corvinus Egyetem docense, dr. Rab Árpád infokommunikációs társadalom és jövőkutató úgy véli, hogy az 5G-s mobilhálózati technológia nemcsak lehetőség, de egyenesen gazdasági szükségszerűség is, az lesz elvárt életszínvonalunk megtartásának és fejlesztésének alapvető infrastruktúrája.

Dr. Rab Árpád kifejtette:

Az infokommunikációs eszközök használata meghaladta azt, hogy pusztán számítógépekben, és emberi felhasználókban gondolkodjunk. Ezen rendszerek összetettsége és sebességigénye elképzelhetetlen az 5G nélkül. Életszínvonalunk megtartásának és fejlesztésének alapvető infrastruktúrája

A jövőkutató szerint a jövő szolgáltatásai, az egyre fejlettebb és olcsóbb szenzorokra, kamerákra, algoritmusokra alapozva létrehozzák az intelligens környezeteket, ahol egyre több gép, szolgáltatás és ember kerül kapcsolatba automatizáltan.

A fejlődés tehát megállíthatatlan, a cég pedig továbbra is aktívan kíván ebben szerepet vállalni, mi pedig csak sok sikert tudunk nekik kívánni ebben.
2 hozzászólás

Fikarc

4 éve, 9 hónapja és 23 napja

Brutál hogy az embernek ott sem kell lennie hogy dolgozni tudjon ekkora gépekkel! meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 9 hónapja és 23 napja

Brutális egyébként tényleg. És akárki akármit mond, ezekhez a dolgokhoz kell az ilyen brutál net.

válasz erre