52,5 milliárd forintnak megfelelő összegre büntette Dél-Korea a Google-t

2021. szeptember 15.
73.7441
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Bloomberg értesülései szerint Dél-Korea versenyszabályozója 207,4 milliárd wonra, azaz nagyjából 52,5 milliárd forintra bünteti a Google-t, mert állítólag visszaélt erőfölényével az okostelefon-piacon azzal, hogy kiszorította riválisait Android operációs rendszerével.
 

A Koreai Kereskedelmi Bizottság kedden állítólag közölte, hogy a Google megakadályozta az olyan eszközgyártókat, mint a Samsung és az LG, hogy használják a riválisok által kifejlesztett operációs rendszereket, részben azzal, hogy a gyártókat megállapodások aláírására kötelezték.

A szabályozó hatóság, amely koreai nyelven tette közzé döntését, megtiltotta a Google-nek, hogy kényszerítse az eszközgyártókat az ilyen megállapodások aláírására, és azt mondta, hogy a meglévőket módosítani kell. A vállalat szóvivője szerint a Google kompatibilitási programja ösztönözte a hardver- és szoftverinnovációt, és óriási sikert hozott a koreai eszközgyártóknak és fejlesztőknek.
3 hozzászólás

Porthos

2 éve, 4 hónapja és 24 napja

Röhögve kifizetik.

válasz erre

CharlieFirpo

2 éve, 4 hónapja és 25 napja

Nekik zsebpénz.

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 4 hónapja és 25 napja

Uhh az komoly bünti bakker.

válasz erre