2017-ben jöhet az írisz-szkenneres iPhone

2016. szeptember 10.
1.6601
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az ujjlenyomat-olvasók viszonylag rövid idő alatt szinte mindenki számára elérhető biztonsági funkciókká váltak, hiszen manapság már a középkategóriában is találkozhatunk velük, néhány év múlva pedig erre a sorsa jut az írisz-szkenner is.

Addig azonban leginkább a drága csúcsmodellekre lesz jellemező ez a technológia, jelenleg például a Samsung Galaxy Note 7-ben és a Microsoft Lumia 950-ben találkozhatunk vele. Az Apple készülékei mindig a felsőkategóriába érkeznek, így nem túl meglepő, hogy 1-2 éves lemaradással ők is beépítik ezt az extra biztonsági lehetőséget.

A nemrég kitöltött szabadalmi bejegyzések szerint egy "Iris Engine" kerül majd beépítésre az iPhone-okba. Vélhetően ez a modul felel majd a gyors és pontos érzékelésért és a biztonság fenntartásáért, azt pedig kevesen gondolnák, hogy még hosszú éveket várnak a bevezetéssel. Vélhetően a 2017-es iPhone-ok legalább egyike (tippre a Plus modell) megkapja majd ezt a technológiát.
4 hozzászólás

Tommy

8 éve, 2 hónapja és 12 napja

Nem kapkodják el. röhögő smiley Remélhetőleg amúgy tényleg finomítják és azért.

válasz erre

Fikarc

8 éve, 2 hónapja és 12 napja

Ha beteszik az iphoneba akkor valószínűségi már nem ez a 10 centis hülyeség lesz hanem normálisan megcsinálják.

válasz erre

Porthos

8 éve, 2 hónapja és 12 napja

Nagyon nem működik még jól, bambulni kell 10 centiről a telefont, nem életképes még.

Nem csodálom hogy kihagyták idén.

válasz erre

TEchie

8 éve, 2 hónapja és 12 napja

Egyelőre nulla értelme van az írisz szkennernek, nem is érdemes erőltetni.

válasz erre