2013-as tech kedvencek

2014. január 01.
1.0151
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Zel profilja, adatai
Zel
Végetért egy újabb év, holnaptól sokunknak újra megkezdődik a rohanás, 7-én, azaz alig egy hét múlva pedig kezdetét veszi a 2014-es CES Las Vegas-ban.

Minden bizonnyal sok-sok innovatív újdonság és megannyi pletyka is napvilágot lát a rendezvény alatt. Most azonban nem a hamarosan következő tech események lesznek fókuszban, hanem a 2013-as év, erősen szubjektíven.

Amilyen soknak hangzik a 365 nap, olyan gyorsan tova tud szállni. Nehéz lenne mindent felsorolni, ami az informatika világában történt, nem is próbálom, hiszen van ami valószínűleg eszembe sem jutna, még úgy sem, hogy tavaly (is) RSS feed-del feküdtem és keltem, és a nap 24 órájában online voltam.

Körülbelül 1-1,5 hete gondolkodom azon, hogy melyek azok a hardverek és szoftverek, amelyek sok pozitívumot váltottak ki belőlem, és melyek azok, amiket azóta használok is. A lista nem lesz túl hosszú, ellenben remélem ?vitaindító? jellege információdús beszélgetést indít itt az oldalon, vagy éppen a közösségi csatornáinkon. Haladjunk kívülről befelé, és nézzük előbb a hardvereket!

Okostelefon

Az év okostelefonja nálam egyértelműen a Moto X lett. A döntésem nagyon gyors volt, hiszen amellett, hogy rendkívül kompakt és tökéletes (számomra) méretű eszköz, rengeteg innovatív tulajdonsággal rendelkezik. Kezdjük azzal, hogy egyedülálló módon lehet testreszabni a kinézetét, a színektől és feliratoktól elkezdve akár a burkolat típusáig is. Bizony, nálam a Moto X Bamboo a legszebb.



A külső egyedi belsőt takar. Az új Google vállalat különleges X8-as elnevezésű lapkájának és a hozzá tartozó szoftveres fejlesztéseknek köszönhetően a Moto X kiválóan bánik az akkumulátorral, rendkívül ?smooth? a használata ráadásul az elsők között kapta meg a KitKat-et (Android 4.4) is, mellette pedig olyan megoldást láthatunk mint az aktív értesítések vagy éppen a folyton figyelő Google Now. Sajnos idehaza nem kapható, pedig?.

A Motorola üdvöskéje mellett az élmezőny többi tagjáról csak említés gyanánt. A megosztott második hely az Android körökben etalonnak számító Nexus széria legújabb tagja, a Nexus 5 lett valamint a különleges kamera modullal rendelkező, nem is olyan régóta Cyanogenmod Edition-ként is kapható Oppo N1 lett. Harmadik helyen talán sokak meglepetésére a HTC One került, ami nem csak gyönyörű, de talán segít kirántani a tajvani gyártót a mélységből. Plusz érv még, hogy készült belőle Google Edition modell is. A nagy számok törvénye alapján nem maradhat ki a listából egy Samsung mobil sem, ez a Note 3 lett. Hozta a szokásosnak mondható hatalmas teljesítményt és méretet (Beast) valamint az S-Pen-t. A sorban az utolsó, de a piacot tekintve több mint előkelő hely az Alcatel One Touch Idol X-é lett. A miértekre két szóban felelek: elképesztően szép. Mellette pedig korrekt a hardver és öröm volt látni hogy az Alcatel ilyet is tud.
[su_custom_gallery source="media: 7066,7067,7068,7069,7070" link="attachment" target="blank" title="never"][/su_custom_gallery]
Tabletek
A mobileszközök kategóriájában egy másik csoport a tablet. Itt is hatalmas verseny folyt a kegyeimért, itt négynek sikerült maradandót hagynia maga után a memóriámban. A number one egyértelműen a Google második generációs hét colos Nexusa. Kiváló fizikai méretei mellett a 1080p kijelző, az erős hardver, a vezeték nélküli töltési lehetőség valamint a külső és az ár/érték arány mind-mind mellette szó. Extraként kiváló az akkumulátor használat is.

A második helyről nem tudtam dönteni, hiszen a maradék három delikvensnek is vannak olyan tulajdonságai amik miatt nálam megérdemelnék a második helyet. Itt van rögtön a Lenovo 8 colos Yoga-ja, ami szintén kedvező árfekvésben mozog, prémium anyaghasználat jellemzi, egyedi dizájn, és hatalmas, 6000 mAh-es akkumulátor, aminek hála irdatlan sokáig elmegy egy töltéssel. Ne feledkezzünk meg az LG G Pad-ról sem, amit szintén használtam. Kiváló eszköz, a 8 colos mérete ellenére meglepően kompakt, kiváló teljesítménnyel, gyönyörű kijelzővel, infrával és okos szoftveres finomságokkal. A hab a tortán pedig a Google Edition modell megjelenése volt alig pár hete. Itt sem szabad kihagyni Samsung terméket, így befért még az idei, bocsánat, tavalyi IFA gálán leleplezett Note 10.1 2014 Edition. Sajnos ezt még nem volt módomban megtapogatni és kipróbálni, de a videók és a külföldi szakportálok reveiw-i meggyőztek arról, hogy bizony itt a helye.
[su_custom_gallery source="media: 7071,7072,7073,7074" link="attachment" target="blank" title="never"]
Notebook

Na ez az, amire sokan mondják azt, hogy Apple. Nálam nem. Lehet benne akármilyen kijelző (abban tényleg nagyon jó), ár/érték arányban nem tartozik a toplistás gépeim közé. A notebook-on belül is lett négy kategória, de szerencsére mindenhol csak egy-egy gép lesz. Az első a középső árszegmensben helyet foglaló Toshiba Satellite M50-A-110. A gyönyörű és masszív fém külső alatt negyedik generációs (Haswell) Intel Core i5-ös processzor és ami még említésre méltó, egy Nvidia GT 740M-es grafikus kártya kapott helyet, az egészet pedig megfejelték 4GB 1600 MHz-es alacsony fogyasztású DDR3L RAM-mal. Teljesítményben nem lesz hiány.

A második az üzleti kategória, ott is inkább a belépő szint, illetve gy konkrét termékcsalád nyerte el a tetszésemet. A Dell Latitude E5X30-as (E5430 és E5530) sorozat lett a választott. A megbízhatóság, a csatlakoztathatóság, a helyszíni garancia, az akár 1080p kijelző és a kiváló számítási teljesítmény mind mellette szól, ráadásul valóban a megfizethető szegmenst képviselik.

Harmadik lenne a gamer szekció. Itt egyből asszociálhatunk az Alienware-ekre, de sajnos azok a Dell gépek nem kifejezetten a hazai piacra lettek tervezve, feltéve, ha rápillantunk az árcédulára. Az alternatíva a március óta a világ első számú PC gyártója, a Lenovo műhelyében készült. Az Y500-as széria negyedik generációs Intel Core i7-es bivalyerős processzorral, és ami talán ennél is fontosabb a játékosok számára, hogy 2 db, tehát SLI-ben működő Nvidia GT 750M grafikus kártya várja a felhasználókat. További extra a 1080p kijelző, az egyedi hűtés, a piros háttérvilágítás és a közeljövőben mSata-t leváltó NGFF port.

A negyedik, egy kicsit talán különc kategória lesz. Itt egy hibrid gép babonázott meg, név szerint az Asus Transformer Book Trio. Tablet frontos valószínűleg nem kell senkinek sem bemutatni a gyártót, hiszen ezen a szinten szinte már nem egy a sok gyártó közül, hanem a gyártó. Emelett a Zenbook-ok is kiváló készülékek, a Trio pedig e két részt hivatott összevonni, vagy a határokat elmosni. Az eszköz használható tabletként (Android 4.2) Intel Atom lapkával és 11,6 colos subnotebook-ként (Windows 8.1) a Haswell (akár i7) processzorral. Ha a két hardver és a gombnyomással váltható két operációs rendszer nem lenne elég, akkor az ?i?-re a pontot egy harmadik felhasználási kör teszi fel. Ennek segítségével kapunk egy tabletet, illetve a dokkoló/billentyűzet által külső monitoron egy Windows hajtotta eszközt. Zseniális, ellenben sajnos nem olcsó.
[su_custom_gallery source="media: 7075,7076,7077,7078" link="attachment" target="blank" title="never"]
Most hogy a számomra kedves hardvereken túl vagyunk, nézzünk körbe szoftveres téren. Itt maradok az Android applikációknál, de itt lesz a nagy kedvenc, az tavalyi/idei év játéka számomra.

Említhetném itt kapásból a KitKat-et, de valójában ott csupán a kék szín leváltása maradt meg, ami a külsőt illeti. Már kezdtem unni, ez pedig üde változás. Ami viszont nagyon nagy piros pont a sajnos már Andy Rubin nélkül munkálkodó Android fejlesztőknek, az ART. Az új runtime segítségével a programok végre nem futás közben ?fordulnak?, hanem telepítéskor, így a működésük még simulékonyabb, gyorsabb, a rendszerre és az üzemidőre pedig jó hatással vannak. Egyelőre még béta, így még vannak szoftverek, nem is kevés, amelyek nem kompatibilisek még az ART-tal. Ennek ellenére nem hallottam még olyat, hogy valakinek kifogása lenne vele kapcsolatban.

És most idei kedvenc programjaim linkelve a leírásért:
Google+
Gmail
Keep
Play Music with All Access
Drive
Hangouts
Viber
Feedly
Carbon 2
Buffer
Dolphin Browser
Timely
ES File Explorer
Dropbox
KeePassDroid
Tasker
Xposed framework
Cerberus
Cal
Springpad
Action Launcher Pro
Stark
Pocket
Tasker with Secure Settings

Ezek közül is az év appja nálam (ami nem Google fejlesztés) a Tasker Timely Feedly hármas.

Nem vagyok hardcore játékos, de két applikáció eléggé le tud foglalni: Hearthstone és Real Racing 3. Előbbiről már volt írás nálunk, de hamarosan én is jelentkezem majd egy személyes véleménnyel. Aki azt hitte a WoW okoz függőséget, az téved.

Sok mindenről lehetett volna és lehetne beszélni még, tudnék is (okosórák, szemüvegek, TV-k, Kijelzők, konzolok stb?), de úgy vélem elég jól kiveséztem a témát. Minden bizonnyal a 2014-es esztendő is sok érdekességet és újdonságot hoz majd, így már most kíváncsi vagyok, vajon egy év múlva mikor újra megírom ezt a cikket, milyen véleménnyel leszek az előttünk álló időszakról. És ha már vélemény, akkor ti milyen véleménnyel vagytok a tavalyi évről? Személyes kedvencek?
nincs még hozzászólás