A 163 milliárd forintnak megfelelő büntetés rekord összegnek számít, korábban kevés alkalommal volt ehhez hasonló bírság, de az ír adatvédelmi hatóság szerette volna ezzel felhívni a figyelmet arra, hogy a kiskorúak adataival nem érdemes visszaélni. A hatóság 2020-ban kezdte el vizsgálni az Instagram adatkezelési gyakorlatát, különös képen a 13-17 éves korosztályra fókuszálva. A vizsgálat során kiderült, hogy a fiatalok e-mail és telefonszám adatait nyilvánosan feltüntette a vállalkozás, ami összeférhetetlen a hatályos jogszabályokkal.
Természetesen a Meta azonnal reagált a bírságnak és túlzónak találta azt, ugyanis amióta kiderült, hogy a hatóság vizsgálatot indított ellene, mindent megtett annak érdekében, hogy megfeleljen a GDPR szabályoknak. Ennek megfelelően például módosították az adatkezelési gyakorlatokat is, a 18 év alatti gyerekek fiókjai automatikusan privátra vannak állítva.