10 millió COVID-19 vakcinát vásárol a Foxconn Tajvan számára

2021. július 12.
70.7121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Foxconn és a TSMC, a nemzetközi technológiai ellátási lánc két tajvani óriása megállapodott abban, hogy 10 millió COVID-19 oltóanyag-adagot vásárolnak a szigetre, így elkerülve a Tajpej és Peking közötti kiállást.

A két vállalat 35 dollárig fizet majd egy adag BioNTech oltásért és felajánlja azokat a kormánynak. A BioNTech a Shanghai Fosun Pharmaceutical céggel együttműködve forgalmazza mRNS-alapú vakcináját, amelyet a Pfizerrel közösen fejlesztettek ki Kínában, és most Tajvan azt állítja, hogy a kínai kormány blokkolta a BioNTech által biztosított oltásellátás kísérletét.

Sőt mi több, a kormány később visszautasította a szárazföldről érkező vakcinaadományok felajánlását. Az új megállapodással azonban a BioNTech és a Fosun magántársaságokkal foglalkozhat, nem pedig a tajvani kormánnyal, amelyet Peking törvénytelennek tart.

A Foxconn alapítója, Terry Gou elmondta, hogy amióta javaslatot tettek a vakcinaadományozásra, és tárgyalásokat kezdtek a vásárlásról, Peking nem kapott útmutatást vagy beavatkozást az akvizícióval kapcsolatban, és nagyra értékelik, hogy üzleti ügyként bonyolíthatták le a dolgot.
3 hozzászólás

Porthos

1 éve, 6 hónapja és 8 napja

Meredek.

válasz erre

techiii

1 éve, 6 hónapja és 8 napja

Nem kevés vakcina.

válasz erre

Fikarc

1 éve, 6 hónapja és 8 napja

Ha igaz hogy visszatartották a vakcinákat, az azért elég durva lenne.

válasz erre