A változatosság kedvéért ezen a héten egy életrajzi sport dráma kritikáját osztjuk meg veletek, vagyis olyan játékfilmről lesz szó, amely megtörtént események alapján készült. Középpontjában Mark Kerr áll, aki a vegyes harcművészetek (MMA) egyik megkerülhetetlen alakja volt a 90-es évek végén és a 2000-es évek nagy részében. A Zúzógép rendezője, Benny Safdie (Csiszolatlan gyémánt, Jólét) a Velencei Filmfesztiválon elnyerte az Ezüst Oroszlánt alkotásáért, ami már önmagában is elég figyelemreméltó.
A többség számára természetesen nem ezért lehet ismerős vagy érdekes a produkció, sokkal inkább amiatt, hogy a címszereplőt Dwayne Johnson alakítja. Mint köztudott, a kigyúrt testéről és akciósztár státuszáról híres, sokak által csak Sziklaként ismert Johnson korábban maga is testépítőként és pankrátorként kereste a kenyerét.
A gyakran igencsak véres MMA és a jóval teátrálisabb pankráció természetesen közel sem ugyanaz a műfaj, ennek ellenére mindkettő igen kemény sportnak tekinthető, amiért ugyanúgy áldozatokat kell hoznia a hasonló karrier építésére vállalkozóknak, mint gyakorlatilag bármilyen profi sportolónak, aki sikeres akar lenni.
Ebből a szempontból pedig az immár színészi tapasztalattal is rendelkező Johnson ideális választásnak tűnik a szerepre, és a sztár maga is élete egyik legfontosabb állomásaként tekintett a produkcióra. A nagy kérdés már csak az, hogy vajon lehet-e esélye egy Oscar vagy bármilyen komolyabb filmes díj elhódítására, amire vele kapcsolatban eddig alighanem még nem sokan gondoltak?
Mark Kerr (Dwayne Johsnon) imádja a győzelmet és a reflektorfényt
Az igencsak impozáns, kidolgozott testtel bíró Mark Kerr (Johnson) az amerikai egyetemi bajnokság egyik legkiválóbb birkózójaként indult, ahol gyakorlatilag sohasem veszített mérkőzést. Amatőr birkózóként azonban egyre inkább érdekelni kezdte a profi sport és az MMA, egyrészt a különféle sportágak találkozása és megmérettetése okán, másrészt az igen csábító pénzjutalom miatt.
Miután azonban a kevert harcművészetek világában is ismert és sikeres lesz, egyre inkább függővé válik az opiátokat tartalmazó fájdalomcsillapítóktól. És amikor eljön a pillanat, hogy már nem képes száz százalékot nyújtani, bekövetkezik az elképzelhetetlen: csúnyán elveszít egy mérkőzést az MMA-ban.
Mark nem igazán tudja túltenni magát a vereségen, és miután komolyan összevész barátnőjével, Dawnnal (Emily Blunt), akivel felettébb hektikus kapcsolatban élnek, még jobban maga alá gyűri a függősége. A férfi egyedül képtelen kilábalni a gödörből, ám szerencséjére mellette áll barátja, a szintén profi Mark Coleman (Ryan Bader) és edzője, Bas Rutten is, akik végig kitartanak mellette.
Mark és Dawn (Emily Blunt) kapcsolata nem mindig a legrózsásabb
Azt hiszem, túlzás nélkül mondhatom, hogy Dwayne Johnson élete alakítását nyújtja a filmben, akire nem csupán elmaszkírozott arca végett, hanem a tőle eddig nemigen látott, visszafogott, mégis igen kifejező színészi játék miatt is nehéz ráismerni. A Szikla dolgát annyival könnyíthette a szerep testhezállósága, hogy pankrátorként anno ő maga is számos sérüléssel és sok fájdalommal kellett szembesüljön, és nyilván rengeteg áldozatot kellett hoznia ahhoz, hogy a csúcsra jusson.
Efféle tapasztalatok birtokában aligha esett nehezére a függőség és kontrollmánia jellegzetességeinek eljátszása sem. Az igazi elismerést inkább azzal vívhatja ki bennünk, amit akkor nyújt, amikor egy igazán mélypontra kerülő, az érzelmeit általában nehezen kimutató figurát kell megszemélyesítenie. Neki köszönhetően valamelyest még azt is át tudjuk érezni nézőként, hogy milyen hatással lehet olyasvalakire a vereség, aki még sohasem veszített.
Persze ha úgy vesszük, Mark barátnője, Dawn hasonlóan nehéz eset, ahogyan támogató szerepben vívódik a saját és partnere gyakran egymásnak ellentmondó igényei között. Bár Emily Blunt külsőleg ez alkalommal is legalább annyira vonzó és dögös, mint általában, eddig tőle sem igazán szokhattuk meg a hisztis és kényeskedő nő szerepét, amit a színésznő majdhogynem teljes természetességgel közvetít számunkra.
Kétségek közt ringbe szállni közel sem annyira üdvözítő
A színészi alakításokra tehát egyáltalán nem lehet panaszunk, a Zúzógép narratívája viszont már más kérdés. A film bizonyos mértékig betekintést enged az MMA világába és általában ebbe az életformába, többek között olyan témákat feszegetve, mint ennek a felettébb erőszakos és durva sportnak a létjogosultsága, a reflektorfény hatása az emberre, vagy éppen az ellenfelek egymáshoz való viszonya.
Ezeket a kérdéseket azonban nem feltétlenül bontja is ki a produkció, amennyire megtehetné, ami abból a szempontból furcsának tűnhet, hogy a narratíva időnként már-már a dokumentarista stílusra hajaz. Így viszont amit látunk, az néha inkább tűnik egy olyan reality show vagy egy szappanopera egyik epizódjának, melynek cselekménye meglehetősen lassú és vontatott egy mozifilmhez képest.
A legnagyobb gond tehát az, hogy az alkotók nem igazán tudták érdekessé vagy szórakoztatóvá tenni az elbeszélés módját. Ezért akit nem érdekel különösebben a bunyó vagy a profi sport, netán maga Dwayne Johnson mint színész, azt aligha fogja berántani a produkció.
A vereség fáj, de muszáj túllépni rajta
S bár akad néhány kemény és megható pillanat, a film a játékidő előrehaladtával sajnos egyre inkább unalomba fullad. Vagyis a Zúzógép távolról sem mérhető egy Rocky-hoz, vagy akár csak - ha már életrajzi alkotásoknál tartunk - a Mark Wahlberg és Christian Bale kiváló párosa által fémjelzett A harcoshoz.
Hogy kaphat-e Oscart a Szikla ezért a teljesítményért, az természetesen a többi jelölt alakításától (és egyéb tényezőktől) is függ. Amennyiben viszont ezzel a produkcióval nem sikerül begyűjtenie a díjat, akkor nehezen elképzelhető, hogy mikor fog összejönni neki a dolog.
