Az iOS 14 nyitja a sort, avagy az Apple következő operációs rendszere az iPhone készülékekre. Az első új funkció, amit bemutatnak, az az App Library, amit már láthattunk sokszor más platformok esetében. A főoldalunk utolsó lapja lesz ez, ennek célja pedig, hogy rendszeresítve tartsuk az appjainkat. Van egy intelligens funkció is, melynek köszönhetően azok az alkalmazások kerülnek legfelülre, amiket a legtöbbet használunk.
Újfajta Widgeteket adhatunk a főoldalhoz, mondá a cupertinói vállalat, majd gyors váltás; a kép a képben opció nem ismeretlen, iPadeknél találkozhattunk már ezzel, de most iPhone-ra is berobog a lehetőség. Kiemelik még az új Fordító appot is, ami egy, az eddigieknél okosabb alapokkal megspékelt Sirivel fordít valós időben beszélgetéseket idegen nyelvekről. Egyébiránt maga a Siri felülete is kap egy teljes újrahúzást.
Aztán, a Messages, avagy az Üzenetek is frissül. Immáron a legtetejére tűzhetünk beszélgetéseket, illetve érkezik a mások megemlítésének alternatívája: magyarán megjelölhetünk valakit egy beszélgetésben, és az értesítést fog kapni róla.
Egy kazal újdonság jön az iOS 14-ben!
Terítéken a CarPlay, amivel az iPhone tulajdonosok kulcsként tudják használni a rendszert az autójukhoz. A támogatott autók esetében szimplán az ajtó kilincséhez érintik az NFC alapon működő megoldást, és voilá: ki is nyílt a kocsi. Az új 2020 BMW 5-ös széria támogatja majd első körben. Ezt a fajta digitális kulcsot másokkal is megoszthatjuk majd, akár családtagokkal is, a tervek szerint pedig más gyártók autói is kompatibilisek lesznek. iOS 13-on is elérhető lesz ez.
Az App Clips következik, amivel akár lezárt kijelző mellett is megnyithatjuk bizonyos alkalmazásoknak azon részeit, ami hirtelenjében kell nekünk. Sőt, még Apple Pay támogatást is kap ez a rendszer. Ez főleg időtakarékos megoldásnak tekinthető, lévén ha például gyorsan fizetni akarunk Apple Pay-en a parkolóóránkért, akkor sitty-sutty felhozzuk az ehhez kapcsolódó szegmenst, és már fizethetünk is, és nem kell megvárni, míg a komplett appot betölti a rendszer.
Ismét váltunk, most éppen az iPadOS-t vezetik fel a srácok. Az új Widgetek jönnek iPadre is, valamint jön egy új side bar is, ahol olyan appokat tarthatunk, mint a Jegyzetek vagy a Fotók. Akár az Apple Musicot is megtalálhatjuk itt, innen pedig könnyebben tudunk zenét váltani. Arról is említést tesz a cég, hogy az iPades hívások friss interfészt kapnak, lévén most már nem az egész képernyőt fogja beteríteni egy bejövő hívás, hanem egy kisebb notifikáció jelzi ezt.
Az iPad OS is hasonló mód frissül, mint az iOS
A keresősáv megújul, mivelhogy egy jóval kompaktabb dizájnt szállítanak a következő iPadOS update-ben. Egyébként mindenféle alkalmazásjavító újdonság, ami megjelenik az iOS 14-ben, az bizony ott lesz az iPaden is.
Apple Pencilre terelődik a téma, amihez máris itt egy új feature: a Scribble. Ezáltal a kézi írásunkat azonnal digitális szöveggé konvertálhatjuk, valamint ha egy telefonszámot vésünk fel a kicsi kacsónkkal, akkor a rendszer máris felajánlja, hogy koppints rá a kijelzőn a számra, hogy hívást indíts. Menő!
Automatikus váltással gazdagodik az AirPods füles. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Pofon egyszerű: most már nem kell manuálisan váltani, amikor iPhone-ról iPadre, vagy vica versa váltjuk az AirPodsunk csatlakozását, megoldja magától a szisztéma.
Az AirPods Pro pedig megkapja a térbeli hangzást...
Ami pedig az AirPods Prót illeti: nos, jön a térbeli hangzás, avagy eredeti nevén "Spatial Audio". Még ha csak egy AirPodot is viselünk a fülünkben, megjelenik a térhangzás, hovatovább figyeli a fejünk mozgását is, és annak megfelelően alakítja az audiót.
Mennyi az idő? Éppen ideje, hogy az Apple Watch-ról beszéljünk (nyugi, többször nem sütünk el ilyen szóvicceket), ami szintén kap egy kazal újdonságot, mivelhogy még idén berobog a watchOS 7. Élből itt van nekünk annak lehetősége, hogy edzésként nyomon kövessük a táncolást, úgyhogy ha ezzel égeted a zsírt, akkor az Apple Watch most már erre is alkalmas lesz, hogy segítsen.
Bejön az alvás trackelés is, lévén érkezik egy új app: a Sleep. Ennek egyik különlegessége a Wind Down feature, ami benyomja a "Do Not Disturb" módot a nyugodt pihenésért, valamint gyorsan megoldhatjuk vele az olyan teendőket is, mint az ébresztőóra beállítása. Lekapcsol utána a kijelző, reggel pedig ébreszt, azzal az üzenettel mellékelve, hogy töltsd fel a készüléket.
Még idén jön az új watchOS, amiről már tudunk is egy-két dolgot
Főleg most a járvány idején fontos ez, de egyébként is nélkülözhetetlen gyakorlat a kézmosás, amit az Apple Watch mérni is tud most már, így pontosan addig sikálhatjuk a sikálnivalót, ameddig szeretnénk.
Craig Federighi battyog a képernyő elé, és szóba hozza azokat a biztonsági hibákat, amiket az Apple-nél vétettek korábban, ezeket pedig a tavaly bejelentett Sign In With Apple feature-rel kívánják orvosolni. A szoftverfrissítéssel a meglévő fiókjainkat integrálhatjuk ebbe a funkcióba, hovatovább kristálytisztán jelzi számunkra a rendszer egy ikonnal fent, ha a mikrofonunk használatban van.
Ezenfelül az Apple arra kötelezi az appokat, hogy jelentsenek folyamatosan az adatvédelmi praktikáik kapcsán, így pontosan tudni fogják, ha azokat harmadik félnek továbbítja bárki is.
Miért pont az Apple TV ne kapna frissítést?
Újabb izgalmas témára dobbantunk, mégpedig az Apple TV-re, azon belül is a tvOS 14-re. Ez elhozza a multi-user élményt, ergo könnyedebbenn váltogathatunk a fiókok között, ha netán többünk is használja a háztartásban a kütyüt. A kép a képben az eddigi korlátozott működésen túlfejlődve nem mellesleg ide is megérkezik, így egyszerre nézhetjük a híradót és tanulhatunk meg főzni Gordon Ramsey-vel. Éljen a multifunkcionalitás, éljen az egyszerűség!
Egy gyors említést kap azért az Apple TV+ is, mégpedig a Foundation nevű show kerül bejelentésre. Isaac Asimov Alapítvány regényét fogják adaptálni, és jövőre fog debütálni a széria. Kíváncsian várjuk!
A macOS sem marad el természetesen, azonban a frissítés neve már egy kicsit extrémebb: macOS Big Sur. A cég egyik vezető designere, Alan Dye mutogatja az interfészt, ami sokkal konzisztensebbnek ígérkezik az eddigi Apple készülékekkel összehasonlítva. Például az appok ikonjai is nagyon hajaznak arra, mint amit az iOS-nél látunk, ami abszolút örvendetes.
A dizájnbeli változtatások mellett az iPhone Control Centerje is ellátogat a Macre, amivel könnyen állítgathatjuk a kijelző fényerejét, Bluetooth kapcsolatát valamint a Widgeteket is. Ezzel is közelebb kerülünk ahhoz, hogy egy egységes élményt kínáljon az iPad-iPhone-Mac trió. Az Apple Maps is új dizájnt kap, valamint jön a "Kedvencek" funkció is, arról meg már nem is beszélve, hogy minden olyan update a Messages-hez kapcsolódóan, amik iOS 14-en jelen lesznek, azok megérkeznek Mac-re is.
Sokkal egységesebb lesz a macOS felülete a többi Apple termékkel, mint eddig bármikor
Az Apple azt a kijelentést véli tenni a Safari kapcsán, miszerint az 50%-kal gyorsabb a Google Chrome-nál, ha oldalletöltésről van szó. Itt is akadnak új adatvédelmi irányelvek, amik fókuszáltan gondoskodnak róla, hogy egyértelmű legyen, egyes weboldalak miként bánnak a felhasználó adataival. Továbbá egyszerűbbé teszik a bővítmények integrálását a Safarira, az meg már csak hab a tortán, hogy itt is várható az új design.
Ezután pedig jön a nagy bejelentés, avagy a régóta pletykált újítás: a Mac-ek esetében leváltják az Intel processzorokat, helyette pedig a saját, házon belül fejlesztett ARM chipsetjeik lesznek beépítve. Az indok egyszerű: úgy vélik Tim Cookék, hogy ezen módon jobb termékeket fognak tudni előállítani.
Tovább ecsetelik a döntést, miszerint így maximalizálni tudják majd a teljesítmény és az akkumulátoridőt, illetve lesz egy közös architektúra a termékek között, ergo könnyedén tudják minden egyes platformra lefejleszteni az appokat a fejlesztők.
Hivatalos: az Intel chipeket cseréli az Appla a saját processzoraira!
Az olyan Office appok, mint a Word, a PowerPoint és az Excel, már futnak az új Mac-eken, valamint azt is bemutatta Federighi, hogy például a Photoshop miként muzsikál a saját chipsetjük alatt. Spoiler: nagyon jól. A Rossetta 2 program is bemutatásra került, ami automatikusan úgy alakítja az appokat, hogy már első naptól fogva fussanak az új rendszeren, attól függetlenül, hogy frissítettünk-e vagy sem.
Ez viszont nem azt jelenti, hogy végérvényesen megszakítják az Intellel a kapcsolatot. Továbbra is tervükben áll Intel-alapú Macekkel előállni, mivelhogy a teljes átállás az ARM chipekre még két évet fog felölelni. Végül azzal zárja Tim Cook a show-t, hogy minden, a mai nap során bejelentett újítást tartalmazó béta verzió már elérhető a fejlesztők számára, míg az átlagfelhasználók júliustól ugorhatnak fejest a bétába.
Ez lett volna hát az Apple WWDC 2020 show-ja, ami kapcsán megannyi izgalmas bejelentést kaptunk, és egyértelműen látszik, hogy a cupertinóiak nem nagyon akarják ellazsálni a szoftveres részét sem a termékeiknek.