Windows 10 tippek és trükkök: Játékok és az Xbox app

2016. október 09.
45.3561
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hanziness profilja, adatai
Hanziness
A Windows 10 több értelemben is alkalmasabb lett játékra: sokan úgy veszik észre, jobban futnak a játékok, míg mások az Xbox alkalmazás miatt tartják nagyszerűnek. Ma ezzel a két dologgal foglalkozunk majd.


A Windows 10 játékteljesítménye valóban javult egy keveset a korábbi két változathoz (7 és 8(.1)) képest, hiszen amellett, hogy a DirectX 12-t is megkaptuk, a Microsoft el tudta érni, hogy a meglévő, nem DX12-es játékok is némileg jobban teljesítsenek ugyanazon a hardveren.

Ugyan ez a javulás egy modern, játékra kitalált PC-n annyira nem érződik, nyers "képkocka-per-másodperc" számokban igenis jobbak az eredmények, mint a korábbi rendszereken. Teljesítmény terén az is megállapítható, hogy a különbség inkább a Windows 7-10 ugrás között érződik, mint a Windows 8-10 között.

DirectX 12 vs 11: teljesítménynövelés felsőfokon

DirectX 12 vs 11: teljesítménynövelés felsőfokon


Aztán ott van a DirectX 12, ami rengeteg előnyt tud adni még a lassabb gépeknek is. Egyrészt a DirectX 12 (habár elég ellentmondóan hangzik) a lassabb, régebi gépeken nagyobb (észrevehetőbb) teljesítménynövekedést nyújt, mint egy maximumra tuningolt játékos PC-n. Ez javarészt azért van, mert az új DirectX képes kihasználni a tétlen processzor magokat.

Vannak még olyan finomságai is a dolognak, hogy az új DirectX kevesebb erőforrást használ, valamint (kapaszkodj meg) képes beállítani a sorba az alaplapi (integrált) videokártyát a számítógépbe szerelt "fő" GPU mellé - olyan, mintha egy NVIDIA SLI-t vagy AMD Crossfire-t használnál, csak épp az egyik videokártya gyengébb teljesítményű, de mégis hozzájárul a teljesítmény növeléséhez.

Sajnos a DirectX 12 használatbavétele nem olyan egyszerű, hogy csak csettintünk egyet, felfrissítünk Windows 10-re és máris minden jobban megy. A plusz funkciókat a feljesztőknek kell beépíteniük és DirectX 12-kompatibilisként kiadni a játékot - amiből a mai napig nem olyan sok van. Persze egy DirectX 11-es játékot elvileg nem akkora erőfeszítés felturbózni DirectX 12-re, a fejlesztők jelenleg is ott tartanak, hogy egy-egy számukra fontos dolgot beépítenek, a többit pedig meghagyják a korábbi generációból.

Az Xbox app kezdőlapja

Az Xbox app kezdőlapja


Na, de térjünk is át a másik, Windows 10-ben nagyon fontos dologra. Ez a játék-centrikus dolog a Windows 10-ben a beépített Xbox alkalmazás. Ugyan talán elsőre úgy hangzik, hogy ez csak az Xbox konzollal rendelkezőknek nyújt bármiféle előnyt, a PC-játékosok is kapnak belőle sok jót.

Egyrészt az Xbox app - mint sok más játékplatform (Steam, Origin, UPlay) - sok közösségi eszközt ad. Mintha a Facebookon lennénk, megoszthatunk állapotüzeneteket, játékképeket vagy épp videókat, amit utána mások is végignézhetnek, kedvelhetnek vagy hozzászólást fűzhetnek a tartalmunkhoz.

Ehhez az Xbox alkalmazás a kezdőlapon rengeteg funkciót biztosít: összekapcsolhatjuk fiókunkat a Facebook-profilunkkal, így ismerőseinket is könnyedén megtalálhatjuk, ráadásul a jobb oldali részlegben "partikat" szervezhetünk, hogy a kompatibilis játékokban együtt játszhassunk barátainkkal.

A kompatibilis játékok előnye, hogy - akárcsak Steamen vagy bárhol máshol - úgynevezett Achievementeket (= eredményeket) érhetünk el, amiket persze úgyszintén megoszthatunk ismerőseinkkel. A hátulütő pedig az, hogy ezek a "kompatibilis" játékok az Xbox One, valamint a Windows 10 Áruházból elérhető játékok - több nem igazán van.

Persze azért az Xbox apphoz is kell internetkapcsolat, csakúgy mint a többihez.

Persze azért az Xbox apphoz is kell internetkapcsolat, csakúgy mint a többihez.


Ezt leszámítva az Xbox Live-val nem összekapcsolt játékokban is használható az Xbox app. Egyrészt a legtöbb játékban elérhető az Xbox játéksáv, amit a Windows+G (mint Windows Gaming) billentyűkombinációval érhetünk el játék közben. A sávon sok funkció található, köztük a képernyőkép-készítés vagy épp a videorögzítés.

Mindkét funkció működik a legtöbb játékban: ez akkor előnyös, ha valaki gyorsan szeretne valamilyen felvételt készíteni, de nem fut sem egy videorögzítő alkalmazás, sem a Steam. A videofelvételhez vannak hardverkövetelmények, NVIDIA kártyákon például ezek megegyeznek a ShadowPlay játékfelvevő követelményeivel.

Számos játék érhető el közvetlenül az alkalmazásból

Számos játék érhető el közvetlenül az alkalmazásból


Az Xbox alkalmazásnak és az UWP-nek köszönhetően több ingyenes játékot is beszerezhetünk, mint például a Forza Motorsport 6: Apex-et, vagy épp a Hill Climb Racinget, de ott van még az Asphalt 8 Airborne is. Emellett ha valaki Xboxra (vagy PC-re) beszerez egy Xbox Play Anywhere játékot, akkor az mind a konzolon, mind PC-n elérhető lesz (nem kell kétszer megvásárolni).

Lehetőségünk van játékokat átjátszani is, így ha össze van kötve a gépünk egy Xbox konzollal, akkor a számítógépünk képernyőjéről, a számítógéphez csatlakoztatott Xbox vezérlővel tudunk a konzolon játszani - hiszen a Windows 10-es gépünkhöz külön driverek és szoftver nélkül csatlakoztathatunk Xbox vezérlőt, amit bármilyen más játékban is használhatunk.

Az Xbox Játéksáv egy kompakt, de hasznos dolog

Az Xbox Játéksáv egy kompakt, de hasznos dolog


De mik az előnyei a Steamnek és a többieknek?

Nos, lényegében ezek az alkalmazások mind különböző platformokat képviselnek: egy Xbox/Play Anywhere játéknál nem valószínű, hogy a Steamet, míg egy Steam/Origin/UPlay-játéknál pedig nem valószínű, hogy az Xbox alkalmazást használjuk majd. Ha valaki viszont konzolt vesz, és az véletlenül nem egy PlayStation, hanem egy Xbox konzol, akkor ő nagyon szeretni fogja a Microsoft beépített alkalmazását.

Windows 10 sorozatunk következő részében megmutatjuk, hogyan férhetünk hozzá Cortanához az USA-n vagy az egyéb, elérhető régiókon kívül, illetve mi az az extra funkcionalitás, amit ő hozzátesz a Windows 10-hez. Tartsatok velünk!
6 hozzászólás

Harder

8 éve, 1 hónapja és 10 napja

Ezt a észét használom a legkevesebbet így nekem ezek teljesen új infók! mosolygó smiley Köszi érte!

válasz erre

Fikarc

8 éve, 1 hónapja és 11 napja

Hanziness írta:
Egy részük szerintem igen, az Asphalt 8 biztos, de pl. a Forza 6 Apex (vagy az új Tomb Raider, Quantum Break és társai) nem, mert annak olyan magas követelményei vannak (Forzánál pl. 8GB RAM + Geforce GT740/R7 250X). Mobilon legfeljebb átjátszáson keresztül fog menni egy-egy ilyen :|
Akkor az UWP miatt mehetne csak a hardver szab határt ha jól értem. Mondjuk akkor pár év múlva futni fognak a mostani játékok mobilon, tableten, ahogy fejlődik ez a piac.

válasz erre

Hanziness

8 éve, 1 hónapja és 11 napja

Fikarc írta:
Az UWP-s játékok egyébként futnak a mobilokon is? meglepett smiley
Egy részük szerintem igen, az Asphalt 8 biztos, de pl. a Forza 6 Apex (vagy az új Tomb Raider, Quantum Break és társai) nem, mert annak olyan magas követelményei vannak (Forzánál pl. 8GB RAM + Geforce GT740/R7 250X). Mobilon legfeljebb átjátszáson keresztül fog menni egy-egy ilyen :|

válasz erre

TEchie

8 éve, 1 hónapja és 11 napja

Ez a Play Anywhere nagyon jó szolgáltatás!

válasz erre

Fikarc

8 éve, 1 hónapja és 11 napja

Az UWP-s játékok egyébként futnak a mobilokon is? meglepett smiley

válasz erre

Gólem

8 éve, 1 hónapja és 11 napja

Ez az eddigi legjobb rész a sorozatban! mosolygó smiley Xbox appnak konkrétan semmi értelmét nem láttam eddig! röhögő smiley

válasz erre