Windows 10 Évfordulós frissítés: újdonságok

2016. augusztus 12.
46.0211
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hanziness profilja, adatai
Hanziness
Kicsivel több, mint egy éve rajtolt el a Microsoft legújabb operációs rendszere, a Windows 10, ami az előző két rendszer pozitívumait próbálta ötvözni. Most, az első szülinap alkalmából a Microsoft kiadta az Anniversary Update (évfordulós frissítés) névre keresztelt, második nagy szolgáltatásfrissítését, ami nem csak egyszerű hibajavításokat, hanem számos funkcionalitásbeli és vizuális újítást is hoz a felhasználóknak.


A redmondi óriás többek között Cortanát, a Start menüt, az Edge böngészőjét és az érintőtollas lehetőségeket fejlesztette tovább, de akadnak apróbb, kényelmi szempontokat érintő változások is. Nézzük is meg, mi változott a novemberi verzióhoz képest!


A Start menü sokkal használhatóbbá vált

A Start menü sokkal használhatóbbá vált


A Windows talán legikonikusabb eleme a Start menü, amelyről már első pillantásra látszik, hogy egy csöppet átalakult. Megjelent egy hamburger-menü a bal oldalt (lejjebb néhány további ikonnal, ezekről mindjárt részletesebben), valamint az alkalmazáslista eléréséhez ezentúl nem kell külön gombot nyomkodni, mert minden rögtön ott van, ahol lennie kell.

A hamburger menü elsőre furának tűnhet, de ha körbenézünk a beállításokban, láthatjuk, hogy olyan dolgokat is kitűzhetünk oda, mint a letöltések mappánk, a képek mappa, vagy akár a helyi hálózatunk. Ezek ugyan nem túlságosan testreszabhatóak, de legalább azt a kis helyet bal oldalt egy fokkal hatékonyabban tudjuk kihasználni.

Az értesítések jelentősen bővültek funkcionálisan

Az értesítések jelentősen bővültek funkcionálisan


Egy másik dolog, ami egy nagy adag újdonságot kapott, az a műveletközpont. Először is, a tálcán rögtön feltűnik majd, hogy az ikonja kikerült egészen az óra és az Asztal megjelenítése gomb közé. Továbbá, ha értesítéseket kapunk, akkor az azt küldő alkalmazás ikonja egy pillanatra felvillan, valamint rögtön megjelenik egy értesítés-számláló is, hogy tudjuk, hány fontos dologról maradtunk le.

Mostantól nagyobb prioritást adhatunk az értesítéseinknek (vannak normál, magas és top prioritású értesítések), de azt is megadhatjuk, hogy egy alkalmazástól egyszerre legfeljebb hány értesítés legyen látható (a többit egy gombnyomással láthatóvá tehetjük). Emellett az alkalmazások nagyobb képekkel és több interaktív elemmel is megjeleníthetnek értesítéseket (ezt például a Magyarországon nem elérhető Cortana rendkívül jól kihasználja).

Ha már a műveletközpontnál tartunk, nem kell messzire menni és a tálcán gyorsan feltűnik, hogy az órára való kattintással a napirendünket is láthatjuk (az Outlook Naptárt beintegrálták oda is), valamint a hangerőszabályzónál egyszerűen kezelhetjük az összes hangkimenetet. Mindemellett az UWP (univerzális) alkalmazások az értesítés-számlálójukat a tálcán lévő ikonjuk jobb alsó sarkában is megjeleníthetik.

Megjelent a zenelejátszó kezelése zárolt képernyőnél

Megjelent a zenelejátszó kezelése zárolt képernyőnél


Lépjünk egy kicsit át a zárólási képernyőre, mert itt is történt néhány érdekes újítás. Először is, ha kattintunk és átlépünk a jelszó/PIN képernyőre, nem a Windows alapértelmezett háttérképe jelenik meg, hanem a saját zárolási képernyő hátterünk marad ott, csak kicsit lesötétül és ráközelítünk.

A zárolási képernyőn mostantól a zenelejátszó-vezérlők is megjelennek (ha épp szól valami), így ha valaki egy univerzális alkalmazásból (pl. Groove zene) játszik le valamilyen médiatartalmat, nem kell feloldalnia a gépét, ha épp a következő számra akar lépni, vagy csak meg szeretné állítani a lejátszást. Cortana is kiköltözött a zárolási képernyőre, ha elérhető, akkor a bal felső sarokból egy kattintással (vagy a "Hey Cortana" hívókifejezéssel - ha engedélyezve van) elérhető.

A Gépház ikonokkal teszi átláthatóbbá a használatot

A Gépház ikonokkal teszi átláthatóbbá a használatot


A látható újítások között ott van még a Beállításokat érintő fejlesztések sora. Először is, a főkategóriákon belül minden lap kapott egy saját ikont, hogy könnyebb legyen a navigáció, néhány beállítást áthelyeztek (péládul a Wi-Fi Sense-et), másokat pedig összecsoportosítottak (például az akkubeállításokat, ahol mostantól minden ehhez köthető dolog megtalálható).

Néhány további lapnak a megjelenését is frissítették - például a Windows Update vagy az Aktiválás lapokat -, valamint a keresődoboz találatai nem teljes ablakosak, hanem egy leugró menüben jelennek meg.

Több alkalmazás is frissült, de a legtöbb fejlesztést ezek közül a Windows 10 alapértelmezett böngészője, a Microsoft Edge kapta. Talán a legfontosabb újítás az, hogy az Edge mostantól támogatja a bővítményeket, sőt a Microsoft még egy eszközt is kiadott, amivel Chrome-bővítményeket egyszerűen átalakíthatunk Edge-bővítményekké.

Az Edge végre kezelni képes a bővítményeket, nem is akárhogy

Az Edge végre kezelni képes a bővítményeket, nem is akárhogy


Így rögtön telepíthetünk is reklámszűrőt, Pinterest gombot és néhány további finomságot. A motorháztető alatt fejlesztették az EdgeHTML-t is, így a teljesítménynövekedés mellett új webes funkciók is kaptak támogatást, mint például a webes értesítések, amik akkor is működnek, ha éppen nincs megnyitva a böngésző. Kényelmi szempontból fontos dolog, hogy mostantól az Edge címsora is képes a "Beillesztés és ugrás", valamint "Beillesztés és keresés" funkciókra, illetve érintőképernyős eszközökön jobbra-balra húzással lehet vissza- illetve előrelépni.

A további újítások közé tartozik az Ink Workspace, amit az érintőtollat használók szeretni fognak, ugyanis ez összegyűjti az ezt támogató alkalmazásokat, és segít képernyőképet is készíteni, amire ráadásul azonnal rajzolgathatunk is. Ehhez kapcsolódóan a Sticky Notes mostantól egy univerzális alkalmazás, ami Cortanával is integrálódik.

A Sticky Notes univerzális appá vált

A Sticky Notes univerzális appá vált


Többek között az Áruház is kapott egy vizuális frissítést, mostantól a Windows-licencünket hozzákapcsolatjuk a Microsoft-fiókunkhoz, kaptunk egy előzetes verziót az új, univerzális Skype alkalmazásból, valamint Cortana is sokkal okosabb lett. Többek között képes értesítéseket szinkronizálni a telefonunk és számítógépünk között - igen, Androiddal is működik.

Ezen felül megoszthatunk a segítségével útvonalterveket eszközeink között, de az sem elhanyagolható hogy több mindenre képes az emlékeztetők kapcsán. Egy, a fejlesztők számára fontos dolog: mostantól az univerzális alkalmazássá konvertált asztali alkalmazások is elérhetőek lesznek a Windows Áruházban, ami vélhetően kedvet ad majd több fejlesztőnek is, hogy ott is elérhetővé tegyék alkalmazásaikat.

A Windows 10 Évfordulós Frissítésre sokan egy "ilyennek kellett volna lennie már megjelenéskor" frissítésként tekintenek. A Windows 10 Anniversary Update minden Windows 10 felhasználó számára ingyenesen elérhető a Windows Update-en és ISO fájlokon keresztül.

A Microsoft 2017-re további két nagy frissítést is tervez a Windows 10-hez, ezekről természetesen folyamatosan be fogunk számolni.
22 hozzászólás

marco

9 éve, 4 hónapja

rDAVE írta:
Vaze, Te a körökreosztott verziót szedted le? meglepett smiley
Nem, csak ****ul van optimalizálva az FPS. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

9 éve, 4 hónapja

marco írta:
Nekem is ****akodik tőle a gép. Van hogy 10-15 másodpercre "befagy" az egész. Az egér mozog, de klikkelésre nem reagál. Amikor újra észhez tér, végrehajtja a klikkeléseket és beindul a káosz. röhögő smiley

De a hibernálás sem működik időnként pl. Van gond.
Vaze, Te a körökreosztott verziót szedted le? meglepett smiley

válasz erre

C64 fun

9 éve, 4 hónapja

Kiváló írás, örülök hogy ezzel az oldallal is kijött a GC! mosolygó smiley Nekem teljesen simán lezajlott a telepítés és azóta sincs semmi problémám. Nagyon bejönnek az újítások, de ez az androidos értesítési összekapcsolás a géppel nem tudom hol van.

Erről is írhatnátok! Hanziness, lesz róla anyag? mosolygó smiley

válasz erre

Hanziness

9 éve, 4 hónapja

petrovicsz írta:
Nagyszerű kis összefoglaló. Lesznek esetleg később windows tippek trükkök is?
Ez jó ötletnek tűnik, elképzelhető, hogy lesz később valami ilyesmi kacsintó smiley

válasz erre

petrovicsz

9 éve, 4 hónapja és 1 napja

Nagyszerű kis összefoglaló. Lesznek esetleg később windows tippek trükkök is?

válasz erre

zender

9 éve, 4 hónapja és 1 napja

Hanziness írta:
Ez nagyon fura, nekem sem a laptopon, sem az asztali gépemen nem kezdett el problémázni (bár féltem tőle, főleg, hogy elfelejtettem frissítés előtt kikapcsolni/eltávolítani a vírusirtót, amihez megjelent egy frissítés, mert állítólag sokaknak kékhalált okozott a frissítési folyamat kellős közepén), egyelőre minden simán működik és remélem, fog is meglepett smiley
Akkor nagyon szerencsés vagy mert nekem is fagyogat. Minden előjel nélkül. Igaz "csak" a laptopon, asztali gépen nem. Viszont mivel majdnem mindig a laptopot használom ezért nagy szívás.

válasz erre

Hanziness

9 éve, 4 hónapja és 1 napja

marco írta:
Nekem is ****akodik tőle a gép. Van hogy 10-15 másodpercre "befagy" az egész. Az egér mozog, de klikkelésre nem reagál. Amikor újra észhez tér, végrehajtja a klikkeléseket és beindul a káosz. röhögő smiley

De a hibernálás sem működik időnként pl. Van gond.
Ez nagyon fura, nekem sem a laptopon, sem az asztali gépemen nem kezdett el problémázni (bár féltem tőle, főleg, hogy elfelejtettem frissítés előtt kikapcsolni/eltávolítani a vírusirtót, amihez megjelent egy frissítés, mert állítólag sokaknak kékhalált okozott a frissítési folyamat kellős közepén), egyelőre minden simán működik és remélem, fog is meglepett smiley

válasz erre

Gólem

9 éve, 4 hónapja és 1 napja

Nekem egyelőre nincs vele gondom szerencsére! mosolygó smiley

válasz erre

marco

9 éve, 4 hónapja és 1 napja

dfp írta:
nekem tönkre vágta a gépem, ma jön a teljes rendszer újratelepítés. thx microsoft...
Nekem is ****akodik tőle a gép. Van hogy 10-15 másodpercre "befagy" az egész. Az egér mozog, de klikkelésre nem reagál. Amikor újra észhez tér, végrehajtja a klikkeléseket és beindul a káosz. röhögő smiley

De a hibernálás sem működik időnként pl. Van gond.

válasz erre

dfp

9 éve, 4 hónapja és 1 napja

nekem tönkre vágta a gépem, ma jön a teljes rendszer újratelepítés. thx microsoft...

válasz erre
12a(z) 2 -ből