The Walking Dead: Streets of Survival játékteszt

A The Walking Dead és a videojátékok kapcsolata finoman szólva sem volt mindig felhőtlen. A Telltale emlékezetes kalandjátékai megmutatták, hogy ebből az univerzumból igenis lehet remek játékot készíteni, azóta viszont kaptunk néhány olyan próbálkozást is, amelyeket talán még egy walker is inkább messzir elkerülne. A The Walking Dead: Streets of Survival ezért első pillantásra meglehetősen furcsa ötletnek tűnik: fogjuk az AMC sorozatát, és csináljunk belőle egy régimódi, oldalnézetes beat 'em upot.

Shoppingsite. A webshopmotor, amiben már benne van a következő lépésed is.

És láss csodát: működik. Legalábbis sokkal jobban, mint amennyire ennek papíron működnie kellene. Az Odaclick Game Studio alkotása a sorozat Negan-korszakába, egészen pontosan az All Out War történetszál eseményei közé repít vissza minket. Alexandria, Hilltop, a Sanctuary, a Megmentők és természetesen hordaszámra érkező járkálók adják a hátteret, miközben Rick Grimes, Daryl Dixon és Michonne oldalán próbálunk rendet tenni a világvége utáni káoszban.

Első ránézésre azt gondolhatnánk, nagyjából Streets of Rage, csak zombikkal. És másodikra is... Oldalnézetből haladunk előre, majd amikor a játék úgy dönt, hogy ideje egy kis bunyónak, lezárja előttünk az utat, mi pedig addig ütjük-rúgjuk a Megmentőket és a járkálókat, amíg ismét tovább nem mehetünk. Viszont a Streets of Survival meglepően hamar jelzi, hogy ennél azért valamivel többet szeretne...

A harcrendszer eleve jóval lassabb és kimértebb, mint amit egy klasszikus arcade beat 'em uptól várnánk. Van alap- és erős támadásunk, speciális mozdulatunk, kitérésünk, illetve természetesen használhatunk különböző közelharci és lőfegyvereket is. Az egyes karakterek között akadnak különbségek: Michonne például a katanájának köszönhetően nagyobb távolságból tudja szeletelni az ellenfeleket, míg Rick és Daryl más eszközökkel próbál életben maradni.

Valahol ott vagyok a placc közepén, csak nem látszom a sok vértől meg zombitól

A mozdulatlista ugyanakkor meglehetősen szűkös. Nem egy olyan bunyós játékról beszélünk, amelyben néhány óra után komplex kombókat tanulunk meg, inkább néhány alapvető támadás megfelelő használatára épül az egész. És itt kezd érdekessé válni a játék. Nem kell ugyanis minden zombit agyonverni, hiszen a Streets of Survival időnként sokkal közelebb áll egy túlélőjátékhoz, mint egy klasszikus arcade bunyóhoz.

A lőszer kevés. A gyógyítás nem automatikus. Rickék nem sétáló tankok, és egy nagyobb kóborló-horda könnyedén képes bedarálni minket. Ráadásul gyógyítás közben egy helyben kell maradnunk, így nem lehet egyszerűen a csata közepén benyomni egy medkitet és folytatni a hentelést. Időnként tehát a legjobb stratégia nem az, hogy minden mozgó dolgot péppé verünk, hanem az, hogy egyszerűen elfutunk.

Ez pedig kifejezetten jól áll a The Walking Dead világának. A pályákon kutathatunk különböző tárolókban, holttesteknél és eldugott helyiségekben, ahol lőszert, fegyvereket, gyógyító tárgyakat és fejlesztésekhez szükséges dolgokat találhatunk. Néhol kulcsokat vagy kódokat kell megszereznünk, máskor kisebb kerülőutakat fedezhetünk fel. Nem lesz ettől Resident Evil a játékból, de pont annyi túlélőhorror került az arcade bunyó mellé, hogy saját karaktere legyen.

De a világvége nem mindig játszik tisztességesen, sajnos vannak pillanatok, amikor nem azért halunk meg, mert rosszul játszottunk. A harcrendszer időnként ugyanis merevnek érződik, egyes támadások után pedig túlságosan hosszú ideig maradunk kiszolgáltatott helyzetben. A találati távolság sem mindig tűnik következetesnek, ezért előfordulhat, hogy egy kóborló olyan csapással küld minket a földre, amelyről megesküdnénk, hogy valójában el sem ért.

Még kellemetlenebbek a lőfegyveres ellenfelek. Miközben nekünk minden egyes töltény érték, az ellenfél látszólag komplett lőszergyárat cipel magával. Fedezékek mögé ugyan behúzódhatunk, illetve kitéréssel is próbálkozhatunk, de amikor egyszerre több fegyveres kerül a képernyőre, a játék könnyen frusztrálóvá válhat.

Ehhez meglehetősen furcsa nehézségi görbe társul. Már a játék korai szakaszában találkozhatunk olyan szituációkkal, amelyek jóval keményebbek annál, mint ami később vár ránk. Persze a kihívással önmagában semmi probléma nincs. A kiszámíthatatlansággal annál inkább.

Vizuálisan viszont meglepően karakteres lett a Streets of Survival - legalábbis az olyan vén gamereknek mint jómagam. A kétdimenziós, pixeles szereplők háromdimenziós környezetben mozognak, ami elsőre meglehetősen bizarr párosításnak hangzik, játék közben azonban egészen jól összeáll. Rick, Daryl és Michonne azonnal felismerhető, miközben a vérrel és szétszabdalt járkálókkal sem spóroltak a fejlesztők.

A retró megjelenés ellenére tehát egyáltalán nem lett aranyos a zombiapokalipszis. A hangulatot sokat segíti a zene is. A keményebb gitártémák különösen akkor működnek jól, amikor hirtelen egy nagyobb horda jelenik meg, miközben az egyébként lassabb játékmenet miatt ezek a pillanatok valóban eseménynek érződnek.

A prezentáción ugyanakkor látszik, hogy nem egy óriási költségvetésű produkcióról van szó. A szinkron nagyon korlátozott, a történet jelentős részét szöveges párbeszédek mesélik el, és aki nem ismeri legalább nagy vonalakban a sorozat Negan-korszakát, az valószínűleg jó néhányszor vakarja majd a fejét.

Negannal többször is találkozunk. Nem épp a legbarátibb hangulatban...

Van azonban egy döntés, amelyet sokkal nehezebb megérteni. A Streets of Survival kizárólag egyjátékos. Egy oldalnézetes beat 'em upban. Több játszható karakterrel. 2026-ban. Ha létezik műfaj, amely szinte könyörög a kanapés kooperatív módért, akkor ez az. Rick és Michonne közösen irtani a járkálókat egyszerűen adná magát, ezért érthetetlen, hogy miért maradt ki teljesen a lehetőség.

Különösen azért fájó ez, mert a játék alapvető harcrendszerének egyszerűsége valószínűleg sokkal kevésbé lenne feltűnő, ha egy másik játékossal együtt apríthatnánk a hordákat.

A másik probléma a tartalom mennyisége. Az első végigjátszás nem különösebben hosszú, nagyjából 2 és fél - 3 óra. Szerencsére utána ugyan akad lehetőség újabb körökre, karakterfejlesztésre és további kihívásokra, de a Streets of Survival még így sem rendelkezik azzal a mélységgel, ami feltétlenül újra és újra visszacsábítana.

Ráadásul az egyik érdekes extra, a végtelen hullámokra építő Walker Pit mód a Deluxe Edition Arcade Apocalypse Pack csomagjához tartozik. Ebben kapunk egy extra nehézségi fokozatot, kozmetikai tartalmakat és digitális soundtrack-et is, de egy ilyen túlélőmódot szívesebben láttunk volna már az alapjátékban.

Walking Dead-rajongóknak azért van itt valami: a The Walking Dead: Streets of Survival legnagyobb erénye végül pontosan az, amire elsőre a legkevésbé számítottunk: nem egyszerűen ráhúzza a Walking Dead-licencet egy tucat beat 'em upra. A kevés lőszer, a kutatás, a lassú gyógyítás, az időnként menekülésre kényszerítő hordák és a klasszikus bunyós mechanikák keveréke valóban ad neki némi saját karaktert.

Kár, hogy mindezt egy helyenként merev harcrendszer, furcsán ingadozó nehézség, kevés tartalom és a kooperatív mód érthetetlen hiánya húzza vissza.

Nem ez lesz az új Streets of Rage, és a Telltale Walking Dead-játékainak trónját sem fogja veszélyeztetni. Viszont azoknak, akik szeretik az AMC sorozatát, és mindig is kíváncsiak voltak arra, milyen lenne Rick Grimesszal egy klasszikus játéktermi bunyósban végigverni Negan teljes társaságát, a Streets of Survival meglepően szórakoztató néhány órát tud okozni.

Csak kár, hogy ezt nem tehetjük meg ketten.

TesztplatformNintendo Switch

7/10

ÉrtékelésJó