Star Wars: Az utolsó Jedik - premier előtt

2017. december 12.
48.9211
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
adriano profilja, adatai
adriano
Két éve ilyenkor óriási, világméretű várakozást követően a Star Wars-sorozat visszatért. J.J. Abrams rendezése, Az ébredő erő az emberek és természetesen a Disney nagy örömére be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, így nem csoda, hogy ha nem is akkora őrülettel, mint két éve, de azért ismét tűkön ülve várjuk az új részt. Szerencsére már nem kell sokat aludni, és nézhetjük is: Az utolsó Jedik december 14-én érkezik a mozikba. Az Androgeeknél úgy döntöttünk, hogy segítünk kicsit ráhangolódni, és addig is összefoglaljuk nektek, hogy hol is tart most a Skywalker-saga, és mit várhatunk a nyolcadik epizódban. Csak lenne már 14-e...


Felébredt az erő

Emlékezzünk tehát vissza egy picit. Az ébredő erő, azaz a sorozat hetedik epizódja egészen pontosan harminc évvel az eredeti trilógia epikus fináléja után vette fel a fonalat. Megtudtuk, hogy hősünk, Luke Skywalker a Birodalom bukása után új Jedi-neveldét alapított, de ez nem végződött túl jól: az egyik tanítványa áttért az Erő sötét oldalára, és lerombolta mindazt, amit Luke felépített.

Ezután csatlakozott a Birodalom tulajdonképpeni utódjához, az Első Rendhez, ami valójában egy katonai diktatúra a galaxisban. Az áruló tanítvány aztán Kylo Ren néven fontos "nagyúr" lesz a Renden belül, később pedig kiderül róla, hogy ő nem más, mint Han Solo és Leia közös fia, Ben. Luke Skywalker a történtek miatti csalódottságában önkéntes száműzetésbe vonult, senki sem tudja, hogy merre jár és hogy él-e még egyáltalán, de feltételezik, hogy a legelső Jedi-templomot kereste fel.

Finn és Poe Dameron a VII Epizódban

Finn és Poe Dameron a VII Epizódban


Persze nincsen elnyomó rezsim ellenállás nélkül, vannak, akik meg akarják dönteni az Első Rendet. Vezetőjük nem más, mint Leia Organa hercegnő, akit immár tábornoki rangban látunk viszont. Anélkül, hogy túl hosszan írnám le a történetet: hőseink, a vagány pilóta, Poe Dameron, Finn, a dezertált rohamosztagos és a főhősnő Rey hozzájutnak egy hiányos térképhez, amellyel az ellenállás megtalálhatja Luke-ot. Ez azonban nem elég cél nekik, hisz az ellenállás támadást akar indítani az Első Rend bázisa és egyben szuperfegyvere, a Starkiller ellen is.

Han Solo és Chewbacca segítségével be is jutnak a bázisra, ahol Hant utoléri a végzete: amikor megpróbálja visszatéríteni fiát a helyes útra, az megöli őt. A küldetés azonban sikerrel jár, a Starkiller elpusztul, sőt, az évtizedek után ismét felébredő R2D2 a Luke-hoz vezető térkép hiányzó részét is megmutatja Reyéknek. Hogy mi történik ezután, segít-e Luke új hőseinknek, és hogy feltápászkodik-e a vereségből Kylo Ren és az Első Rend, azt pár napon belül, a premier után már meg is tudhatjuk.


Az utolsó Jedik

A Disney nagyon ügyes és dicséretes módon eléggé titkolózik a nyolcadik epizód történetével kapcsolatban, a reklámkampány nem árul el szinte semmit, de azért próbálkozzunk meg egy kis előretekintéssel. Jó hír, hogy az összes fontosabb szereplő visszatér, tehát újra itt lesz természetesen Rey (Daisy Ridley), Poe Dameron (Oscar Isaac), Finn (John Boyega), valamint az előző részben kissé megosztó Kylo Ren (Adam Driver) is.

Rey lesz Luke legújabb tanítványa

Rey lesz Luke legújabb tanítványa


Főszerepet kap majd Luke Skywalker (Mark Hamill), neki valószínűleg rengeteg jelenete lesz majd kettesben Rey-jel, de hogy pontosan milyen kapcsolat fog kialakulni kettejük között, azt most még csak találgatni tudjuk. Szomorú érdekesség lesz Carrie Fisher megjelenése Leia Organa szerepében, aki még épp le tudta forgatni az összes jelenetét, mielőtt eltávozott volna közülünk. Megható, hogy ugyanazzal a karakterrel búcsúzik a vászontól, ami híressé tette őt.

A rendezői székbe ezúttal nem J.J. Abrams ült, hanem Rian Johnson, aki egyben írta is a forgatókönyvet. Jókora kreatív szabadságot kapott, és valószínűleg remek munkát végzett, hisz nemrégiben bejelentették, hogy az Episode IX után következő új trilógia felett is ő fog atyáskodni. Ez mindenképp bizakodásra ad okot a minőséget illetően, ahogy az is, hogy a korai kritikák agyba-főbe dicsérik Az utolsó Jedik-et.

Régi és új karaktereket is megismerhetünk

Régi és új karaktereket is megismerhetünk


A sztoriról szerencsére gyakorlatilag semmit sem tudunk. Csak annyi bizonyos, hogy láthatjuk majd Han Solo temetését, illetve hogy a fő történetet Rey és Luke kapcsolata szolgáltatja majd. Felütötte a fejét egy érdekes rajongói elmélet, miszerint Luke lehet, hogy áttér a sötét oldalra és főgonosszá alakul majd ebben a részben.

Ezt a feltételezést senki sem erősítette vagy cáfolta meg, kíváncsian várjuk, hogy lehetséges-e egy ilyen mértékű fordulat. És hogy ki a címben szereplő utolsó Jedi? Maga Johnson árulta el, hogy ez Luke-ra utal, hiszen JELENLEG ő az utolsó Jedi lovag. Sejtelmes.

Új karakterekből sem lesz hiány, kisebb-nagyobb szerepekben feltűnik majd például Benicio Del Toro és Laura Dern is, a merchandising miatt kötelező cukiság-faktort pedig ezúttal a porgok, aranyos kis szőrmókok szolgáltatják, akik Luke szigetén élnek.

Kylon Ren vajon Leia hercegnővel is végez?

Kylon Ren vajon Leia hercegnővel is végez?


Óriási poén, hogy Vilmos és Harry brit hercegek, valamint Tom Hardy is szerepelni fognak a filmben, és mindannyian rohamosztagost fognak alakítani, ahogy az előző részben Daniel Craig. Persze valószínűleg egy pillanatra sem fog látszódni az arcuk, de ez tényleg mindenképp egy egy nagyon jó kis ötlet.

A jelek tehát egyelőre több, mint biztatóak, nagyonis jónak ígérkezik az Episode VIII. Nekünk pedig már csak annyi a teendőnk, hogy beüljünk a moziba, és ismét jól szórakozzunk a messzi-messzi galaxis történetén.
10 hozzászólás

Gólem

7 éve, 4 hónapja és 9 napja

Ez nagyon jó cikk volt. mosolygó smiley Kéne majd spoilerezős kibeszélgetős is, ilyet nem terveztek?

válasz erre

Porthos

7 éve, 4 hónapja és 19 napja

Nagyon élvezetes volt olvasni most hogy láttam már a filmet. mosolygó smiley Nagyon jó írás, sok ilyet!

válasz erre

DNS

7 éve, 4 hónapja és 22 napja

Gratula a cikkhez! Csak annyit helyesbítenék - így, Az utolsó Jedik megtekintése után -, hogy a filmben nem szerepel Han Solo temetése. Látjátok, ennyire lehet hinni az előzetes pletykáknak - akad olyan, amelyiknek van köze az igazsághoz, míg másoknak az ég világon semmimosolygó smiley

válasz erre

Tommy

7 éve, 4 hónapja és 22 napja

Whooááááááá de jó írás! mosolygó smiley Eléggé rá vagyok pörögve, bár a GC-s kritika után picit félek. röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 4 hónapja és 24 napja

Élvezettel olvastam. mosolygó smiley Igen jól meghozta a kedvem a filmhez, pedig ezt annyira én most nem várom amúgy.

válasz erre

TEchie

7 éve, 4 hónapja és 24 napja

KVAJÓ cikk! röhögő smiley Több ilyet srácok, az Alienest is imádtam!

válasz erre

Fikarc

7 éve, 4 hónapja és 24 napja

Köszi ezt a hangulatfokozót, a spoilermentes írást meg még inkább! röhögő smiley Nagyon várom, megvan hétvégére a jegyem!

válasz erre

Levi87

7 éve, 4 hónapja és 24 napja

Szuper cikk, imádom! mosolygó smiley Ez a rész nekem most annyira nem várós, nem tudom miért, de végigolvasva ezt nagyon megjött a kedvem! röhögő smiley

válasz erre

Direktor

7 éve, 4 hónapja és 24 napja

De jó kis írás, nagyon meghozta az amúgy is tűkön ülős hangulatomat! mosolygó smiley

válasz erre

inkognito

7 éve, 4 hónapja és 24 napja

Érdekes, idén annyira nem kattantam rá az új SW-re, de biztosan meg fogom nézni. A cikk pedig nagyon jó lett.

válasz erre