Segítség! filmkritika
Aktuális kritikánk tárgya túlélőhorror és fekete komédia egyben, melyet a veterán rendező, Sam Raimi dirigált. Raimi a horror műfajának igen jelentős képviselőjeként többek közt olyan filmeket tett le az asztalra, mint a Gonosz halott 1-2, az A sötétség serege...
Aktuális kritikánk tárgya túlélőhorror és fekete komédia egyben, melyet a veterán rendező, Sam Raimi dirigált. Raimi a horror műfajának igen jelentős képviselőjeként többek közt olyan filmeket tett le az asztalra, mint a Gonosz halott 1-2, az A sötétség serege vagy a Pokolba taszítva, de a képregény-adaptációk terén is igen komoly sikereket alkotott az első Pókember-trilógiával és a Doctor Strange az őrület multiverzumában című szuperhősmozival. Ráadásul az utóbbi produkcióból csatlakozott hozzá a sokak által kedvelt Rachel McAdams, ami igencsak ütős párosítással kecsegtetett.

Amikor Linda számon kéri rajta a dolgot, a férfi felajánlja neki, hogy tartson vele és a többi menedzserrel Bangkokba, ahol egy vállalati összeolvadás során kell közreműködnie, és ezáltal bizonyíthatja rátermettségét. A helyzet alaposan megváltozik, amikor az őket szállító repülőgép lezuhan a tengeren, és csak ők ketten élik túl a szörnyű balesetet.
A főnök és beosztottja nyilvánvalóan utálja egymást, mégis egy lakatlan szigeten találják magukat, ahol csak egymásra számíthatnak. Bár reménykednek benne, hogy hamarosan érkezik a segítség, kénytelenek huzamosabb időt együtt tölteni - csak az a kérdés, hogy vajon lassan megkedvelik, vagy inkább kinyírják egymást?

Az utóbbi hiába próbál feljebb lépni a ranglétrán, és mindent megcsinál, kutyába se veszik, amitől egyre frusztrálóbbá válik - ráadásul a fiatal főnök fölényeskedése különösen megalázó a középkorú alkalmazott számára. Az előbbi pedig természetesnek veszi, hogy mindig ő dirigál és hogy kiszolgálják, és már el sem tudja képzelni az életet civilizáció nélkül.
Mivel azonban a nő megszállott rajongója a túlélő showknak, melyeket nagy magányában mindig figyelemmel követett a tévében, a természetnek kiszolgáltatott helyzetükben is hamar feltalálja magát. S bár a kényszer szorosan összeköti és együttműködésre készteti őket, korábbi énjüket és berögződéseiket továbbra sem képesek teljesen félretenni. Mindez igen furcsa és feszült dinamikához vezet kettejük között, oly módon, hogy az egyikük reakciói gyakran közvetlen előidézői a másikukéinak, és fordítva.

Raimi attól sem riad vissza, hogy időnként igencsak feltekerje a vért és a naturalizmust, ami talán kissé furcsának tűnhet egy mondhatni átlagos emberekről szóló történetben, a szituáció extremitásának és az érzelmek felfokozott állapotának köszönhetően mégis reálisnak mondható. Mindazonáltal a cselekményben találkozhatunk jónéhány túlzással és sarkítással, még ha azok többnyire nem is annyira zavaróak, hogy nézőként kizökkentsenek bennünket.
Kár, hogy a befejezés eléggé közhelyesre sikeredett, amitől a Segítség! sajnos azelőtt sem kímél meg bennünket. Szokás szerint ez a hollywoodi produkció is szenved a sztereotipikus és karikatúraszerű mellékszereplőktől, ellenben itt az a szerencsénk, hogy a narratíva gyakorlatilag végig a két főszereplőre koncentrál.

S bár egyesek alapvetően egész biztosan egy feminista mozinak fogják tartani a Segítség!-et, a hangsúly valójában nem annyira a két túlélő nemére, mint inkább a társadalmi státuszára és egyéni élethelyzetére helyeződik. Miközben nem mindig teljesen reális, amit látunk, az emberi kapcsolatok, viszonyok és érzelmek bemutatása terén nem áll messze a valóságtól.
Összességében tehát egy kellőképp izgalmas, vicces és szórakoztató filmmel van dolgunk, ami közben még el is gondolkodtat. Néhány durvább jelenettől eltekintve pedig sokkal inkább thrillerként és fekete komédiaként, mintsem horrorként funkcionál, ezért ha valaki nem riad vissza néhány véresebb és "a nyugalom megzavarására alkalmas" momentumtól, az még akár jól is szórakozhat rajta.
Hozzászólások
Kisfaludy82
7 hónapja, 3 hete és 1 napjaBírom az ilyen filmeket, kíváncsi leszek rá, holnap megyek.
inkognito
7 hónapja, 3 hete és 1 napjaLeírás alapján nekem bejön.
Porthos
7 hónapja, 3 hete és 1 napjaMajd streamingen... Bőven elég ott is az ilyen film. Túl drága a mozijegy és már túl sokat csalódtam. 😄
CharlieFirpo
7 hónapja, 3 hete és 2 napjaKíváncsi lettem, ez nekem megnézős!
Ronalddo
7 hónapja, 3 hete és 2 napjaNa ez a stílus keverék nekem sosem jött be...