Van az a pont egy hosszú életű videojáték-sorozatnál, amikor már nem egyszerűen új részek jelennek meg, hanem történelmi pillanatok. Amikor a rajongók nem csupán egy új játékot várnak, hanem azt az érzést is, amit évekkel ezelőtt éltek át egy sötét folyosón, egy nyikorgó ajtó mögött, vagy egy hirtelen előugró szörny társaságában.
A Resident Evil pontosan ilyen franchise lett az évtizedek során. A Capcom zombis túlélőhorror-sorozata nemcsak túlélte a generációváltásokat, hanem újra és újra képes volt megújulni. Hol a tiszta horror dominált, hol az akció, néha remake-ek hozták vissza a klasszikus hangulatot, máskor pedig teljesen új irányokat próbált ki a széria.
A Resident Evil Requiem valahol ezek között helyezkedik el. Nem egy radikális reboot, de nem is egy biztonsági játék. Sokkal inkább egy olyan epizód, amely igyekszik összefoglalni a modern Resident Evil korszakát, miközben bőven szállít olyan jeleneteket, amelyekről a rajongók még évek múlva is beszélni fognak. És bizony ilyen pillanatokból nincs hiány.
Nyugi, semmi gond, nálam van a Sivatagi Sas
A Requiem egyik legjobb ötlete, hogy a történetet két karakter szemszögéből meséli el. Az egyikük a sorozat talán legismertebb arca, Leon S. Kennedy. Ha valaki a Resident Evil univerzum egyik ikonikus figuráját keresi, Leon biztosan ott van a lista elején. A másik főszereplő egy új karakter, Grace Ashcroft, aki egészen más perspektívából látja az eseményeket.
Az ő története személyesebb, sérülékenyebb és sokkal inkább horrororientált. A játék folyamatosan váltogat a két karakter között, és ez a dinamika meglepően jól működik. Leon pályái gyakran nagyobb léptékűek és akciódúsabbak, míg Grace szakaszai inkább a klasszikus túlélőhorror hangulatát idézik. Magyarul: amikor Leon van a pályán, az a kérdés, hogyan intézzük el a szörnyeket, amikor Grace, akkor inkább az, hogyan éljük túl őket.
A Resident Evil történetek általában két dolgot tartalmaznak: biológiai fegyvereket és vállalati összeesküvéseket. A Requiem természetesen ezen a téren sem okoz csalódást. A sztori egy új fertőzés körül forog, amelynek nyomai egy titkos kutatóprogramhoz vezetnek. Leon egy incidens kivizsgálása miatt kerül a történet középpontjába, de hamar kiderül, hogy a helyzet jóval komolyabb, mint egy elszigetelt laborbaleset. Grace története ezzel szemben személyes tragédiából indul, és fokozatosan kapcsolódik össze a nagyobb eseményekkel.
Na, vajon mi fog idegrasszálni?
A játék ügyesen adagolja az információkat: jegyzetekből, hangfelvételekből és átvezető jelenetekből rakjuk össze a teljes képet. A Capcom ráadásul kiválóan épít a sorozat múltjára is, így a régi rajongók bőven találhatnak olyan utalásokat és visszatérő elemeket, amelyek külön örömöt okoznak. A játék egyik legemlékezetesebb szegmense egyértelműen az, amikor a történet egy ponton visszavisz minket Raccoon City-be.
Igen, abba a Raccoon City-be. A helyszín, amely a sorozat egyik legfontosabb pontja volt, most egészen más formában tér vissza. Az elhagyatott utcák, a romos épületek és a múlt emlékei együtt egészen különleges hangulatot teremtenek. Leon számára ez egyfajta visszatérés a kezdetekhez - egy helyhez, ahol minden elkezdődött. A jelenet egyszerre nosztalgikus és hátborzongató, és tipikusan az a pillanat, amikor az ember hátradől a kanapén, és csak annyit mond: "Na jó, Capcom, ezt most nagyon eltaláltátok."
Nos, mit is mondhatnék?
Leon az évek során jelentősen megváltozott. A Resident Evil 2 idején még egy kissé ügyetlen újonc rendőr volt, aki próbált túlélni Raccoon City poklában. A Requiem Leonja viszont már egy tapasztalt ügynök, aki túl sok biológiai katasztrófát látott ahhoz, hogy bármi igazán meglepje. A játékmenetben ez úgy jelenik meg, hogy Leon gyorsabb, hatékonyabb és sokkal halálosabb, mint korábban.
A közelharci mozdulatok látványosak, a fegyverhasználat precíz, és néha tényleg olyan érzésünk van, mintha egy horrorváltozatát játszanánk a John Wick filmeknek. Szerencsére a játék nem felejti el, hogy még mindig egy horrorjátékban járunk. A lőszer továbbra sem végtelen, az ellenfelek pedig időnként kifejezetten brutálisak. Grace szakaszai sokkal inkább a túlélőhorror klasszikus formuláját követik. Itt kevesebb a lőszer, a pályák szűkebbek, és gyakran az egyetlen ésszerű döntés a menekülés.
Grace ráadásul egy különleges mechanikával is rendelkezik: képes megcsapolni az elhullott ellenfelek vérét, amelyet különböző crafting receptekhez használhat fel. A begyűjtött vérből különféle szérumokat, lőszereket vagy ideiglenes erősítéseket lehet készíteni. Ez nemcsak taktikai döntéseket hoz a játékba, hanem egyedi hangulatot is teremt. Mert amikor egy sötét folyosón guggolsz egy frissen legyőzött mutáns mellett, miközben vért gyűjtesz egy tartályba, és közben furcsa zajokat hallasz a háttérben, nos, az ember ilyenkor hajlamos kicsit gyorsabban dolgozni.
El is felejtettem hogy a kedvenc kínaim merre van
A crafting rendszer a Requiem egyik legfontosabb újítása. A klasszikus gyógynövény-kombinálás természetesen visszatér, de a játék többféle alapanyagot és receptet használ. Grace esetében a vérgyűjtés új erőforrásként jelenik meg, amely különböző fejlesztésekhez használható. Ez folyamatos döntési helyzeteket teremt: azonnali gyógyítást készítünk, erősebb lőszert gyártunk, vagy inkább félretesszük az alapanyagokat egy későbbi boss harcra.
Ez a fajta erőforrás-menedzsment mindig is a túlélőhorror egyik alapja volt, és a Requiem ezt remekül használja. A pályák felépítése szintén visszanyúl a klasszikus Resident Evil formulához. A játék több összekapcsolódó területből áll, ahol új kulcsok és eszközök segítségével folyamatosan új helyszínek nyílnak meg. Ez a struktúra felfedezésre ösztönöz, és gyakran jutalmazza a kíváncsi játékosokat rejtett tárgyakkal vagy történeti részletekkel. Technikai fronton a játék ismét bizonyítja, hogy az RE Engine még mindig az egyik legerősebb grafikus motor a piacon.
A teszt PlayStation 5-ön zajlott, és a látvány egyszerűen brutális. A karaktermodellek részletessége, az arcmimika és a fénykezelés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a játék sokszor már-már filmszerűen néz ki. A sötét helyszínek különösen jól működnek: a kontrasztok erősek, a fényforrások realisztikusak, és sokszor már egy villódzó lámpa is elég ahhoz, hogy az ember automatikusan lassabban kezdjen haladni.
Eskü nem én voltam!
A Resident Evil Requiem egy olyan epizód, amely pontosan tudja, miért szerettük meg ezt a sorozatot. Van benne horror. Van benne akció. Van benne nosztalgia. És van benne néhány olyan jelenet, amelyről még sokáig beszélni fognak a rajongók.
Leon lassan tényleg a horrorvilág John Wickje lesz, Grace pedig remek ellenpontként hozza vissza a klasszikus túlélőhorror feszültségét. Nem tökéletes játék - de baromi jó Resident Evil. Ha a sorozat jövője ilyen epizódokból áll, akkor a rajongóknak valószínűleg még sokáig nem kell aggódniuk.
+ Két eltérő hangulatú főszereplő és játékmenet
+ Remek horrorhangulat Grace szakaszaiban
+ Ikonikus jelenetek
+ Mélyebb crafting rendszer
+ Látványos grafika az RE Engine-nek köszönhetően
+ Erős atmoszféra és pályadizájn
- Leon szakaszai néha túlságosan akciódúsak
- A tempó időnként kissé hullámzó
- Néhány mechanika lehetett volna mélyebb
