A bevezetőben említett Philips 49B2U6900CH/00 nem meglepő módon egy 49 hüvelykes (egészen pontosan 48,8" / 124 cm), 32:9-es képaránnyal ellátott ultrawide (a gyártó által SuperWide-nak nevezett) ívelt monitor, amelyet a cég kifejezetten a produktivitásra és multitasking feladatokra tervezett. Méretéből adódóan két hagyományos 27 hüvelykes (vagy akár három 4:3-as arányú) monitor funkcióit ötvözi egyben, amelyhez az 5120 x 1440 px (Dual QHD, 109 PPI) felbontás tökéletes alapot nyújt.
Méretét meghazudtoló módon a kijelző és a talp összeszerelése roppant egyszerű, mindent könnyen a saját helyére tudunk pattintani és pillanatok alatt az asztalon díszeleg a hatalmas (állvány nélkül 1193 x 373 x 164 mm, állvánnyal 1193 x 583 x 268 mm) monitor. És itt bizony valóban hatalmasra kell gondolni, aki megveszi az eszközt, annak a fenti adatok értelmében 1,2 méter szélességben kell helyet szorítania, a talp pedig közel 30 centire nyúlik be az asztallap hátuljától. Ez egyébként állvánnyal valamivel több mint 15 kilogrammot jelent, állvány nélkül 11 és fél kiló kerül majd a falra - ebben a tartó konzol súlya természetesen nincsen benne.
Két vagy akár három monitort is helyettesít a Philips 49B2U6900CH
A talp és persze az állvány igen masszív, és nagyon könnyedén teszi lehetővé a magasság (maximum 150 mm), a dőlésszög (-5/15 fok) és az elforgatás (-/+30 fok) beállítását is, így könnyen a saját igényeinkhez igazíthatjuk a monitort. Az 1800R görbületet kínáló kijelző a mérethez hangolva nagyon praktikusan ívelt, ez pedig segít abban, hogy a látómezőben jobban elmerüljünk, és a széles formátum ellenére is kényelmesen áttekinthető legyen a teljes képernyő. A kialakítás minimalista és modern, vékony keretekkel, ami elegáns megjelenést biztosít az irodai környezetben.
A W-LED rendszerű háttérvilágítással ellátott VA LCD bár értelemszerűen nem OLED, azonban különösen jó minőségű képet ad, ehhez a 450 cd/m2 fényerős, 3000:1 tipikus kontrasztarányú panel nyújt megfelelő táptalajt. Az 1,07 milliárd szín megjelenítésére képes készülék az sRGB skála 119%-át fedi le, ami sokkal több mint megfelelő, a képernyőn megjelenő tartalom mély feketéket és élénk színeket biztosít. A DisplayHDR 400 tanúsítvánnyal rendelkező 49B2U6900CH 4 ms válaszidejével és a 75 Hz-es frissítési gyakoriságával nem igazán a játékokra lett tervezve, azonban tapasztalatunk alapján nagyszerűen megállja ebben a környezetben is a helyét.
Arról nem is beszélve, hogy az óriási felületen mennyivel nagyobb - és részben könnyebb - , emiatt pedig élvezetesebb élmény egy gyors tempójú FPS ugyanúgy, mint egy óriási területekkel operáló RTS. Minden elképesztően könnyen átlátható, a HUD-ok egyáltalán nem zavarnak bele semmibe és jelentősen nagyobb játékteret látunk be mint a hagyományos monitorokkal. Na de ne térjünk le a kitaposott ösvényől, hiszen jelen tesztünk alanya mégiscsak egy munkára tervezett multitaskingos, multimédiás képernyő.
A többfunkciós webkamera nem csak okos, hasznos is
Ennek megfelelően nagyszerűen lehet vele több képernyős elrendezéseket kiváltani, gyakoraltilag mindent egy felületen tudunk elvégezni adott feladatkörben. Nálunk leginkább értelemszerűen a cikkírás és tartalomfogyasztás egyidejű használata mellett a fejlesztés és végeredmény ellenőrzése zajlott, és még egy nagyobb felületen tudott valami film is futni a háttérben, ahogy az kell. Nem hiába, az 5120 x 1440 pixeles felbontás bőséges helyet nyújt a többablakos munkavégzéshez, legyen szó egyszerre több dokumentum, weboldal vagy alkalmazás kezeléséről.
Azt érdemes megemlíteni, hogy bár a DisplayHDR 400 minősítés előnye, hogy jobb fényerőt és dinamikatartományt kínál, de ez inkább belépőszintű HDR-nek számít manapság. Az igazán részletgazdag HDR élményhez magasabb szintű szabványra lenne szükség, de nyilván ebből mit sem veszünk észre ha abban a akürnyezetben használjuk, ahová tervezték, hiszen munkavégzéshez és alapvető multimédiás felhasználáshoz ez bőven több mint megfelelő. Leginkább a grafikai stúdióknak és filmgyártóknak érdemes ezt az adatot mérlegelniük.
A Philips saját MultiView funkciója - ami más néven azért sok helyen megtalálható - lehetővé teszi, hogy két különböző eszközt csatlakoztassunk a monitorhoz, és mindkettő képernyőjét egyszerre jelenítsük meg (PBP ? Picture by Picture mód). Ez ideális lehet például akkor, ha egy asztali gép és egy laptop között váltogatunk, vagy ha egyszerre több operációs rendszerrel is dolgozunk. A képernyő beállítási lehetőségei elég sokoldalúak, és magyarul is tud az OSD.
Az 1800R görbület tökéletes egy ekkora felülethez
A képességekről áttérve a hardveres tulajdonságokra kicsit, kielemelendő a beépített 5 megapixeles webkamera, amely nem csak a Windows Hello támogatást tudja felmutatni hozzáadott értékként, hanem a -/+30 fokban dönthetőséget és az automatikus keretezés funkciót is. Ez utóbbi lényege, hogy a mutatott kép aszerint módosul, héányan vannak a kamera előtt, a befogott kép automatikusan módosul. Ez különösen most, amikor egyre több megbeszélést tartanak online, roppant hasznos tulajdonság lehet.
A gyors és biztonságos arcfelismerést az infravörös érzékelő segíti, a Busylight pedig a munkahelyi állapot beállítását könnyíti meg. Ennek használata nagyon egyszerű: ha a felhasználó szeretné a külvilággal közölni, hogy elfoglalt, egy gyorsbillentyű megyomásával a webkamerán található jelzőfény pirosra vált, jelezvn hogy most jobb ha mindenki messze elkerüli az asztalt.
Természetesen a Philips 49B2U6900CH beépített sztereó hangszórókkal (2 x 5 W) is rendelkezik, amik a várttal ellentétben meglepően jó hangminőséget kínálnak egy monitorhoz képest, és bár a professzionális audioélményt nem helyettesítik, nem is ez a feladatuk. Az alap, hogy kisebb megbeszélésekhez és videókhoz tökéletesek, de zenehallgatásnál vagy filmnézésnél sem véreznek el. Persze nem kell nagy hangminőséget vagy mély basszusokat várni, de nem recseg, nem torzít, abszolút jó alapvető hangkeltésre.
Mindenben az irodai munkára van felkészítve
A monitor a Philips PowerSensor technológiájával is rendelkezik, ami érzékeli, ha a felhasználó nincs a kijelző előtt, és ilyenkor automatikusan csökkenti a fényerőt, ezzel pedig értelemszerűen energiát takarít meg. Ha valakinek ez fontos adat, jó ha tudja, hogy használat közben F energiabesorolási osztályzattal fogyaszt a behemót óriás, ami a középmezőnyt jelenti és hasonló méretű kijelzők esetében teljesen átlagos.
Csatlakozási lehetőségek tekintetében viszonylag sokoldalú megoldást kínál a Philips monitora. Be- és kimenetként 2 db HDMI 2.0, 1 db DisplayPort 1.4, 3 db USB-C és 4 db USB 3.2 a kínálat, ez utóbbi maximum 100 Wattal tudja tápolni a rákötött gépet vagy laptopot. Az RJ45 ethernet LAN akár 2,5 Gb sebességig tudja magába szívni, aztán továbbítani a netet, de kapunk kombinált audio ki/bemenetet is. Külön USB hubot is kapunk, ami rengeteg prefiériát támogat, gyakorlatilag az összes jelenleg használatban lévővel elboldogul.
Ha összegezni szeretnénk a fentieket, pozitívumként ki kell emelni az óriási képernyőméretet és a kiváló felbontást, amellyel roppant ideális multitaskinghoz a Philips 49B2U6900CH. Meg kell említeni a kiváló színlefedettséget és kontrasztot, ahogy az sem mellékes, hogy az USB-C csatlakozó laptop töltésére és adatátvitelre is alkalmas. A sokoldalú csatlakozási lehetőségek mellett a beépített webkamera funkciói és minősége szintén nagy pozitívum.
Kell a méretes íróasztal a Philips 49B2U6900CH számára, de érdemes kiszorítani neki
Különleges negatívumot nem igazán lehet kiemelni a terméknél, de fontos megemlíteni, hogy a HDR "csak" belépő szintű (DisplayHDR 400) és a 75 Hz-es frissítési ráta sem egy kiemelkedő tulajdonság. Ahogy az sem, amit megint csak ki kell emelnem, ami az AOC és Philips monitorokra szinte mindre jellemző, hogy a kábelek a hátsó csatlakozások helyett alul kandikálnak ki, ami elképesztően belerondít a dizájnba és egyáltalán nem méltó egy prémium termékhez.
Összességében viszont nem lehet más a konklúzió, mint hogy a Philips 49B2U6900CH egy lenyűgöző ultrawide monitor, amelyet kifejezetten azoknak ajánlunk, akik egyszerre több feladaton dolgoznak, és szükségük van a hatalmas munkafelületre. A multitaskinghoz és professzionális alkalmazásokhoz ideális választás, különösen a beépített USB-C és a webkamera miatt. Ha a prioritás a termelékenység és a kényelmes irodai használat, ez a monitor kiváló választás lehet. Gamerek számára azonban a frissítési ráta és a válaszidő miatt kevésbé ajánlott.
A Philips 49B2U6900CH/00 510 ezer forintos áron érhető el itthon, aki bővebben szeretne tájékozódni a monitor képességeiről és specifikációiról, a gyártó oldalán megteheti.