A Motor City egy akcióthriller, mely a krimik, maffiatörténetek és bosszúfilmek klasszikus jegyeit viseli magán. Ennek ellenére van valami nagyon fontos, amit mindenkinek tudnia kell róla, mielőtt még beülne rá a moziba: gyakorlatilag egyáltalán nincsenek párbeszédek a filmben. A narratíva szinte kizárólag a szereplők játékára és gesztusaira, illetve a jelenetek alatt hallható zenére épít, ami valószínűleg sokaknak nem fog bejönni.
Talán ezért is tartott olyan sokáig, hogy elkészült a produkció, amely másfél évtizedig csak tervben és legfeljebb előkészületi szakaszban volt, mire végre független filmként megvalósulhatott. A Motor City-vel kapcsolatban több sztár (pl. Chris Evans, Jake Gyllenhaal, Gerard Butler) és rendező neve is szóba került az évek során, ám ilyen-olyan okok miatt aztán nem vettek részt a projektben.
A főszerepet végül egy feltörekvő színész, Alan Ritchson kapta meg, aki ugyan egész szép sikereket ért el az utóbbi időben a Reacher c. sorozattal és az Ismeretlen támadók c. Netflix-féle sci-fivel, húzónévnek nem igazán nevezhető - mint ahogy a köztudatba való bekerülésre mindeddig nem képes Ben Foster vagy Shailene Woodley sem.
És talán szintén a koncepció rendhagyó volta miatt alakulhatott úgy, hogy hazánkba több mint fél év után jutott el a film, melynek forgalmazása meglehetősen rizikós vállalkozásnak bizonyulhat. S bár a Motor City a kritikusoktól egészen biztató értékeléseket kapott, mint már tapasztalhattuk, ez korántsem mindig jelent garanciát egy film népszerűségével kapcsolatban...
A bandavezér Reynolds (Ben Foster) nincs hozzászokva ahhoz, hogy nemet mondanak neki
Az 1970-es évek Detroitjában járunk, ahol az élet, mint azt nyilván sejtettük, nem csak játék és mese. Az alvilág már a Robotzsaru előtt több évtizeddel is igen jelentős befolyást gyakorol a város életére, amiből a hétköznapi emberek, ha csak tehetik, igyekeznek kivonni magukat.
Az impozáns fizikummal bíró John Millert (Ritchson) azonban nem olyan fából faragták, hogy megijedjen a saját árnyékától. Így akkor sem rest, amikor tanúja lesz, hogy az egyik maffiafőnök, Reynolds (Foster) bántalmazza a saját barátnőjét, a csinos Sophiát (Woodley). Ráadásul nem elég, hogy megvédi a nőt, még le is lép vele, és egymásba szeretnek.
De hiába alakulnak olyan szépen a dolgok, Reynolds bosszúja nem marad el. A korrupt rendőrség segítségével igen hamar rajtaüt a szerelmeseken, Millert hamis vádakkal a rács mögé ülteti, Sophiát pedig visszaszerzi magának. Hősünk azonban a börtönben kitanulja a bűn és az erőszak minden formáját, és gőzerővel készül a saját bosszújára...
Sophiát (Shailene Woodley) és Johnt (Alan Ritchson) nem csak egy üvegfal választja el egymástól
A Motor City tehát magán viseli a klasszikus B-filmes alkotások jegyeit, azzal a jelentős különbséggel, hogy a párbeszédek hiányoznak belőle. Cserébe kapunk néhány kőkemény akciójelenetet, amelyek egyrészt realista, a végén pedig már inkább naturalista és felettébb véres módon kerültek ábrázolásra. Közben viszont végig ott van egy csipetnyi a Sin City-féle képregényszerű hangulatból, ami miatt az egész produkció inkább olyan benyomást kelt, mint egy mozgóképen megelevenedett képregény, amihez hangok is társulnak.
Na és persze a hangulathoz nagyban hozzájárul a zene, ami szintén sajátos egyveleget képez. A film a 70-es évek számos slágerét felvonultatja, és lényegében az "egy jelenet, egy szám" koncepcióját alkalmazza a látottak aláfestéséhez. Ez egyrészt azért működik, mert a számok eléggé stílusosan lettek összeválogatva. Másrészt pedig az alkotók ezt kombinálták a produkcióhoz írt eredeti zenével, amit Steve Jablonsky szerzett, és szintén elég ütősre sikeredett.
Ritchsonnak alapvetően jól áll, sőt mondhatni teljesen testhezálló a főszerep, lévén a nem hétköznapi felépítéssel megáldott színész nem kevés karizmával és jelenléttel rendelkezik. Bár erősen kérdéses, hogy esetleg ő lehet-e a következő nagy akciósztár, annyi biztos, hogy ebben a filmben is megállja a helyét, és a produkció sikere összességében sem a benne látható színészek teljesítményén fog eldőlni.
Hősünknek nem csak gondolkodni van ideje a rácsok mögött
Mert legyen bármennyire is szép és jó az eddig felvázolt összkép, az a baj, hogy néhány jelentősebb negatívummal párosul. Az egyik, hogy nem is mindig annyira realista az a realizmus. Noha az akciók és verekedések nagyrészt tényleg igencsak valósághűen kerültek bemutatásra, mindez a film végére már inkább megmosolyogtatóvá válik, mintsem hogy menő vagy elborzasztó lenne, míg a befejezés egyenesen parodisztikusnak nevezhető.
Ráadásul a cselekmény nem pusztán sablonos, de meglehetősen lassú folyású is több üresjárattal, ami a párbeszédek hiányával együtt nem annyira szerencsés kombináció. Emiatt ugyanis előzetes vagy bármi háttérinformáció híján nem mindig könnyű megérteni, hogy ki kicsoda és hogy mi (miért) történik a filmben, ami alapvető problémát jelenthet a látottak élvezetében.
Ha tehát valaki nem szeret filmnézés közben túl sokat gondolkodni, az aligha fogja tudni értékelni pusztán a stílust és a hangulatot - valószínűleg ez volt az oka annak is, hogy a premier előtti vetítés alatt többen is kimentek a moziteremből. Számomra ez is arra utal, hogy bár művészfilmnek nem igazán nevezhető, a Motor City leginkább egy egyedi és érdekes kísérletként értelmezhető, aminek manapság nemigen van széles felvevőpiaca.
