Metal Gear Solid: Master Collection Vol.2 játékteszt

Vannak videojátékok, amelyek egyszerűen csak régi játékok. Aztán vannak azok, amelyek egy adott korszak lenyomatai, és vannak a Metal Gear Solid cuccok, amelyeknél néha már azt sem tudjuk eldönteni, hogy videojátékkal játszunk, filmet nézünk, politikai filozófiaórán ülünk, vagy Kojima úr megint elszabadult a szkript fölött. A Metal Gear Solid: Master Collection Vol. 2 pedig azért érdekes csomag, mert az első felvonáshoz képest ugyan szerényebb felhozatalt kapunk, de végre elhozza PlayStation 5-re a sorozat egyik legfontosabb és egyben legmegosztóbb darabját, a Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots-ot.

Shoppingsite. A webshopmotor, amiben már benne van a következő lépésed is.

Ez pedig nem kis dolog. Az MGS4 ugyanis közel két évtizeden keresztül gyakorlatilag a PlayStation 3-hoz volt láncolva. A Konami most végre levette róla a bilincset, és bár a Master Collection Vol. 2 összességében nem olyan erős összeállítás, mint az első rész, ugyanakkor az MGS4 PS5-ös megjelenése önmagában olyan esemény, amiért ennek a csomagnak létjogosultsága van.

A történetét természetesen nem érdemes azoknak magyarázni, akik már végigjátszották, az újoncoknak pedig körülbelül olyan vállalkozás lenne összefoglalni, mint egy komplett Wikipédia-szócikket egyetlen bekezdésben. Öt évvel a korábbi események után járunk, Snake pedig már egyáltalán nem az a fiatal, fürge szuperkatona, akit korábban megismertünk. A gyorsított öregedés megtette a hatását, hősünk pedig úgy fest, mintha egyszerre próbálná bepótolni az összes kihagyott nyugdíjas klubot.

Feladata Liquid Ocelot likvidálása, aki valahogy egyszerre Revolver Ocelot teste és Liquid Snake tudata, köszönhetően többek között egy meglehetősen rossz ötletnek bizonyuló karátültetésnek. Ha ezen a ponton azt mondod, hogy "mi a franc?", akkor tökéletesen értem. Ha pedig érted, hogy mi történik, akkor valószínűleg már régóta Metal Gear-rajongó vagy.

Az MGS4 ugyanis nem finomkodik. A történet gyakorlatilag az egész sorozat addigi eseményeit megpróbálja lezárni, miközben karakterek, helyszínek és korábbi események tömegével dobálózik. Nem feltétlenül ez az a játék, amivel érdemes elkezdeni a Metal Gear-ismerkedést, de aki végigment az előző részeken, annak egy meglehetősen őrült lezárást kínál. Ami viszont 2026-ban különösen érdekes, hogy a játék témái meglepően jól öregedtek.

A háború önfenntartó gazdasági modellje, az információ feletti kontroll, a háború privatizációja és a digitális megfigyelés mind olyan témák, amelyek ma talán még aktuálisabbnak érződnek, mint a megjelenésekor. A legfontosabb kérdés persze az volt, hogy a Konami mit kezdett az MGS4-gyel technikai szempontból. A válasz szerencsére az, hogy meglepően sokat és meglepően jól.

Game Boy Color-ra jelent meg a Ghost Babel

Az eredeti PlayStation 3-as változat nem éppen a stabil teljesítményéről volt híres, itt viszont gyakorlatilag végig stabil 60 fps-sel élvezhetjük Snake utolsó kalandját. Ez nem az a fajta apróság, amit csak egy mérőprogrammal veszünk észre: az egész játék sokkal folyamatosabbnak és modernebbnek érződik. A felbontás is feljebb került, így 4K-ban az MGS4 még ma is meglepően jól tud kinézni. Persze ne várjunk modern remake-szintű látványt, de egy eredetileg 2008-as PS3-játékról beszélünk, amely bizonyos jelenetekben még most is képes komoly vizuális produkciót letenni az asztalra. Az irányítás szintén sokkal kényelmesebb lett.

Az akkori kontroller sajátosságai miatt több funkció furcsa helyre került, a PS5-ös változatban viszont már természetesebb kiosztást kapunk. Apró hibák azért akadnak: néhány átvezetőnél például furcsán visszaesik a felbontás, amit azért nehéz nem észrevenni. De összességében az MGS4 technikai újrakiadása kifejezetten jól sikerült. És igen, a legendás Ocelot-jelenet is itt van, immár modern körülmények között. Ezt pedig kéretik megfelelő tisztelettel kezelni.

A csomag másik nagyobb darabja a 2010-ben PSP-re megjelent Metal Gear Solid: Peace Walker, amely egészen más oldalát mutatja a sorozatnak. Ez már sokkal inkább videojátékszerű élmény, és egyben annak az irányzatnak az előfutára, amely később a Metal Gear Solid V-ben teljesedett ki. A bázisépítés, az egységek menedzselése, a rövidebb küldetések és a Fulton-rendszer mind olyan elemek, amelyek később a Phantom Painben is visszaköszöntek. PSP-n ennek volt is értelme, nagy képernyőn, hosszabb játékmenetekben viszont már jobban előjönnek a korlátai.

A küldetések meglehetősen ismétlődőek, az ellenfél mesterséges intelligenciája sem áll éppen a Metal Gear-történelem csúcsán, a lopakodós részek pedig sokszor túl könnyűek. A nagyobb gond a nehézség kiegyensúlyozatlansága: a normál küldetések gyakran egyszerűek, a bossok viszont képesek az ember életkedvét is elvenni. A történet ettől függetlenül érdekes, ráadásul számos olyan mechanikát vezet be, amelyek később fontos szerepet kaptak. Nem olyan nélkülözhetetlen élmény, mint az MGS4, de a sorozat fejlődését nézve nagyon érdekes darab.

A harmadik nagyobb érdekesség a Metal Gear: Ghost Babel, amely eredetileg Game Boy Colorra jelent meg. Nem kanonikus történetről van szó, inkább egy alternatív idősíkban játszódó különlegességről, így jelentőségében nyilván nem veheti fel a versenyt az MGS4-gyel vagy a Peace Walkerrel. Ennek ellenére jó látni, hogy a Konami ezt sem hagyta teljesen a történelem szemétdombján. A játék a klasszikus Metal Gear alapjaira épít, miközben néhány későbbi Solid-féle mechanikát is beépít. Inkább kuriózum, mint kötelező tartalom, de a régi Metal Gear-rajongóknak kellemes extra. A kollekció egyik gyengébb pontja nem is maga a játék, hanem az, ahogyan az egészet tálalták.

A Master Collection Vol. 2 három különálló alkalmazásként működik: külön az MGS4, külön a Peace Walker, illetve külön a bónusztartalmak. Ez önmagában még nem lenne tragédia, de az extrák elosztása sem mindig logikus. Az MGS4-hez tartozó adatbázis például az MGS4 alkalmazásában található, miközben a digitális soundtrackek már a bónuszalkalmazásba kerültek. Nem világvége, persze. Az ember úgyis öt perc után elindítja az MGS4-et, és onnantól kezdve már teljesen mindegy, hány külön ikont kellett végigkattintgatnia. Ettől függetlenül egy ilyen nevű gyűjteménynél lehetett volna egy kicsit egységesebb a prezentáció.

Az meg ott mi a fene? Csak nem leárazás van valahol?

A Metal Gear Solid: Master Collection Vol. 2 legnagyobb erőssége végső soron az, hogy egy olyan játékot tesz újra elérhetővé modern konzolon, amelynek egyszerűen ott van a helye a videojáték-történelemben. Lehet szeretni az MGS4-et, lehet gyűlölni, lehet azt mondani, hogy túl sok az átvezető, és lehet közben vigyorogva végignézni, ahogy egy öregedő Snake nanogépekkel, robotlányokkal, flamencózó katonákkal és teljesen abszurd ellenfelekkel próbálja lezárni a saját történetét. De olyan játék, mint a Metal Gear Solid 4, egyszerűen nincs még egy.

A Vol. 2 ezért önmagában kevésbé ütős csomag, mint az első felvonás. A Peace Walker jó, de nem hibátlan, a Ghost Babel pedig inkább érdekes extra. Viszont az MGS4 végre kiszabadult a PS3 fogságából, ráadásul egy kifejezetten jól sikerült port formájában, 4K-s képpel, stabil 60 fps-sel és kényelmesebb irányítással.nA Master Collection Vol. 2 tehát nem tökéletes gyűjtemény, de talán nem is kell annak lennie. Ez elsősorban egy régóta esedékes lehetőség arra, hogy egy újabb generáció végre normálisan megtapasztalhassa Snake utolsó nagy kalandját. És ezért a 8/10 teljesen indokoltnak érződik.

TesztplatformPlayStation 5

8/10

ÉrtékelésAjánlott