Újabb hét, újabb horror, ezúttal azonban korántsem a szokványos fajtából. Bár alapvetően a Megszállottság is természetfeletti horrornak minősül a cselekmény alakulásának a tudomány által meg nem magyarázható tényezői miatt, ezzel együtt a történet erőteljesen hajaz a valóságra. Rengeteg olyan párkapcsolat van ugyanis, ami nem éppen a két fél egyenlőségén alapul, miáltal nagyon is lehet létjogosultsága egy, az emberi viszonyok árnyoldalaira építő horrornak, amely egy rögeszmés kapcsolat hátborzongató elfajulását tárja elénk.
A Megszállottság már csak azért is figyelemreméltó produkció, mert nemzetközi szinten is komoly sikert ért el minimális költségvetésből. Habár mindössze 1 millió dollár alatti összegből készült, máris többszörösen visszahozta a belefektetett pénzt - ráadásul úgy, hogy több bevételt termelt a mozikasszáknál a második héten, mint a premier hetében, ami rendkívül szokatlan és igen nagy szó, főleg egy horrorfilm esetében.
A filmet a mindössze huszonhat éves Curry Barker írta, rendezte és vágta. Barker eredetileg humorista és színész, mindazonáltal Cooper Tomlinsonnal (aki szintén szerepel a filmben) komikus és horror műfajú rövidfilmjeikkel váltak ismertté a legnagyobb videómegosztón. Kézikamerával felvett első egészestés filmje, a Milk & Serial akkora sikert aratott, hogy a produkciós cégek is bizalmat szavaztak neki, lehetővé téve számára a széleskörű mozis forgalmazásra szánt Megszállottság elkészítését.
Az előjelek tehát rendkívül pozitívak voltak, és joggal reménykedhettünk abban, hogy ezúttal talán valóban olyan horrorfilmet kapunk, amilyet még nem igazán láttunk. De vajon tényleg megszolgálta-e a produkció a hatalmas felhajtást, amit a média és a világháló generált körülötte?
A kívánságfűzhöz mellékelt tájékoztatót is bölcs dolog lenne elolvasni
Baron "Bear" Bailey (Michael Johnston) egy félénk fiatalember, aki már régóta bele van zúgva gyerekkori barátnőjébe, a bájos Nikkibe (Inde Navarrette), ezt azonban még sosem merte bevallani neki. Még úgy sem, hogy ugyanabban az üzletben dolgoznak, barátjukkal, Iannel (Tomlinson), valamint annak barátnőjével, Sarah-val (Megan Lawless) egyetemben.
Egy nap elszánja magát, hogy színt vall a lány előtt, amihez keresi a megfelelő ajándékot. Végül egy különös kívánságfűzre esik a választása, ami azt ígéri, hogy ha kettétörik, teljesíti tulajdonosa egy kívánságát, de csak egyetlen egyet. Habár Bear eredetileg Nikkinek szánta a tárgyat odaadása jeléül, azt sem meri neki odaadni, és saját maga használja fel a kívánságot.
Mint azonban kiderül, az, hogy "Nikki Freeman jobban szeressen engem, mint bármit az elcseszett világon" szó szerinti értelmezésben egyáltalán nem olyan kellemes és kedvező állapot, ahogyan azt a srác elképzelte. A lány ugyanis egyre inkább Bear megszállottjává válik, és (anti)hősünk végül már szinte bármit megtenne azért, hogy Nikki olyan legyen, mint a végzetes kívánság előtt...
Nikki (Inde Navarrette) aligha a Mosolyogj 3 szereplőválogatására készül, de azért elég jól csinálja
A fenti koncepció nyilván nem teljesen eredeti abból a szempontból, hogy a főszereplő a saját jóléte öncélú előmozdítása érdekében valami olyan erőt szabad magára és másokra, aminek a működésével nincs tisztában. Mint ahogy a kívánságnak a kívánó ellen való fordítása szintén már jól bevált fogásnak számít, ennek ellenére Barker tud újat mutatni a témában.
A narratíva ugyanis felettébb szemléletes, ugyanakkor szórakoztató formában mutatja be számunkra egy kapcsolat fokozatos elfajulását. Nikki beteges ragaszkodása szerelméhez, illetve a szerelemféltése egyre extrémebb, néha vicces, máskor morbid formákat ölt, amit a rendező a párkapcsolatokban egyébként gyakori hiszti sarkított ábrázolásával tár elénk meglehetősen hatásos módon.
Amikor már a barátok is gyanút fognak és kifejezik nemtetszésüket, akkor Bear is belátja, hogy komoly baj van. S bár tudja, hogy tennie kéne valamit, képtelen nemet mondani a szerelmének, illetve nem tud lemondani Nikkiről. A srác csak simliskedik, s noha tisztában van azzal, hogy helytelen, amit tesz, mégis ragaszkodik Nikkihez, és a végén már szemrebbenés nélkül hazudik is. Míg azonban neki volna választása, szegény lánynak nincsen...
Bear (Michael Johnston) mellett már a barátai, Sarah (Megan Lawless) és Ian (Cooper Tomlinson) is kínosnak találja Nikki fura viselkedését
A narratíva mögött húzódó pszichológia tehát abszolút valós alapokon nyugszik, és a nézők időnként akár a saját életükből is ráismerhetnek egy-egy jelenetre. Vagyis a Megszállottság akár afféle tanmeseként is értelmezhető, és nem csak abban a tekintetben, hogy az ember jobban teszi, ha vigyáz, mit kíván.
A lényeg sokkal inkább az önzőség és az önzetlen szeretet szembeállítása, illetve a felelősség, amit minden egészséges kapcsolatban vállalnunk kell egymásért. S mint ahogy a filmből is abszolút lejön, amennyiben valaki nem a saját akaratából jó hozzánk vagy van együtt velünk, az nem az igazi, sőt hosszú távon valójában kínszenvedés bármely érző és empatikus ember számára.
Barker filmje mindazonáltal távolról sem tökéletes, és jó eséllyel nem fog bejönni mindenkinek. Egyrészt meglehetősen körülményesen építkezik, és az elején nagyon lassan indul be a cselekmény. Másrészt a gyakorlatilag a narratíva eszközeként használt hangulatingadozás és szürreális hangvétel igen nyomasztó tud lenni, illetve egyesek számára akár igen zavaró is lehet.
Szerinted mi a francot kellene csinálnom?!
Bár a feszültségkeltés összességében jól felépítettnek és fokozatosnak mondható, időnként akár még hatásvadásznak is nevezhetjük a látottakat. Tény, hogy a néha a valóságban is előforduló szituációk felnagyított és szélsőséges ábrázolása nem feltétlenül mindig a legreálisabb, amire a felettébb nyugtalanító zene is rájátszik a maga felkavaró és a hatást maximálisra járató taktusaival.
Annak ellenére, hogy a Megszállottság néhány jelenetet leszámítva inkább pszichológiai thriller mint horror, azért akadnak elég durva jelenetek, amikor nem csupán a vér, hanem egyéb nedvek is folynak. És hát nem kevés olyan momentum akad, ami nagyon para, és ezek gyakorlatilag mindegyike Nikki karakteréhez kapcsolódik. Inde Navarrette eszméletlenül nagyot alakít, ő a produkció igazi lelke és felfedezettje, míg a többiek nem igazán kiemelkedőek.
A film újabb ékes példája annak, milyen erős hatást lehet elérni alacsony költségvetés mellett pusztán a megfelelő beállításokkal, világítással, színészi játékkal és egyéb apróságokkal. Barker alkotása azonban nem csak elborzaszt, hanem közben még el is gondolkodtat, illetve nem ritkán szórakoztat is sötét humora révén, még ha nem is tekinthető komédiának.
S bár akadnak kiszámítható fordulatok, összességében igen újszerű darabja a műfajnak. Így többé-kevésbé megalapozott a felhajtás a film körül, még ha az nem is feltétlenül való mindenkinek, legyen akár horror rajongó, akár nem.
