Kiválasztottak filmkritika

A korábban felkapott, ám botrányos viselkedése miatt mostanság mellőzött sztárszínész, Mike Tyler (Evans) elvállalja a részvételt egy nagyszabású jótékonysági gálán, amelyet lehetséges visszatérése első állomásának tekint. Az este azonban korántsem úgy alakul a felettébb szokatlan, a görög szigeteken található helyszínen, mint várta, mivel egy fiatal terroristákból álló csapat túszul ejti a résztvevőket.

A csoport vezetője, a mindenre elszánt Joan (Taylor-Joy) közli velük, hogy három kiválasztottat fel fognak áldozni egy felettébb rejtélyes vulkánkitörés jóslatától vezérelve, hogy megmentsék a világot a pusztulástól. Míg Tyler a Hőst képviseli közöttük, a háttértáncos Katie (Ambika Mod) a szerelmet megtestesítő Természet Lánya, a milliárdos Ben Bracken (Cassel) pedig a hatalmat gyakorló Király.

Tyler viszont nem igazán hősies alkat, bár kétségtelen, hogy szorult helyzetben, vagy ha épp valamilyen személyes hasznot remél, egészen bátornak tűnő és irracionális módon képes megnyilvánulni. A szektatagok ezt alaposan ki is használják, amikor az ügybe a nyilvánosság is belefolyik - csakhogy mire eljutunk a megoldásig, akad jónéhány csavar, amit senki sem látott előre...

A legtöbben már magát a fenti szinopszist látva is alighanem felhúzzák a szemöldöküket, hogy ez vajon mi a franc akar lenni. Amivel valójában dolgunk van, az egy kőkemény társadalomkritika mind a társadalom, mind az egyén szintjén.

Habár a gála névlegesen a környezetvédelemről szól, ez azonban csak a látszat, a lényeg sokkal inkább az imázsról szól a prominens résztvevők többsége számára. Míg a milliárdos Bracken így kíván jó színben feltűnni a világ előtt, miközben igazából egy meglehetősen önző, bunkó és kellemetlen alak, addig az alapvetően jó szándékú, ám identitásválsággal küzdő Tyler szinte mindig csak arra gondol, hogyan szerezhetné vissza a nagyközönség tiszteletét, megbecsülését, na és persze érdeklődését.

Ezzel szemben a szekta tagjai véresen komolyan gondolják abbéli küldetésüket, hogy az áldozatok bemutatásával megóvják a természetet az emberiségtől, és fordítva. Ez a furcsa dinamika oda vezet, hogy az addig a bolygó legnagyobb képmutatói közé tartozó sztárszínésznek és milliárdosnak is magába kell néznie, és meg kell mutatnia valódi énjét a világ számára.

A helyzet azonban korántsem ennyire egyértelmű, mivel az önmagát kereső Tyler és a fanatikus szektavezér Joan között furcsa viszony kezd kialakulni, ami igencsak megváltoztatja az események menetét. Bármennyire is valószínűtlen ugyanis, találnak valamiféle közös pontot egymásban, ami mindkettejükre hatást gyakorol, legfőképp a férfi személyiségfejlődését illetően.

A film nem kevés öniróniával bír, miközben kissé karikatúraszerű, ám egész szórakoztató módon figurázza ki a manapság szinte népbetegségnek mondható képmutatást és felszínességet. A komolytalan felszín alatt azonban olyan súlyos témák is terítékre kerülnek, mint az élet valódi célja és értelme, az emberi önzés, a természet felélése és pusztítása, és hogy vajon a technika vagy maga az ember lehet a megoldás kulcsa.

A narratíva tehát jóval intellektuálisabb, mint aminek elsőre látszik, a nem kevés szürreális jelenet miatt azonban sajátos művészfilmes beütéssel rendelkezik. Az abszurdba hajló humorral társuló, időnként meglehetősen elvont szituációkat nehéz komolyan venni még akkor is, amikor tényleg súlya van a mondanivalónak - olyannyira, hogy néha még a filmbeli szereplők sem tudják, mikor komoly a helyzet, és mikor nem.

Pedig alapvetően egy igen aktuális és elgondolkodtató történettel van dolgunk, még ha sokszor távol is áll a realitástól, ahogy azt elénk tárják. Mindazonáltal nagyjából érthető, hogy felkapott színészek miért vállaltak szerepet a produkcióban, akik közül Chris Evans és Anya Taylor-Joy viszi a pálmát. Ugyanakkor nem minden szereplőválasztás telitalálat - John Malkovich cameoja például elsőre poén, azután már viszont nem is tűnik olyan nagy durranásnak.

A legnagyobb problémát talán a nehézkesen csordogáló cselekmény és a kiegyenlítetlen narratíva okozza. Az biztos, hogy a nagyközönség és a kritikusok nem igazán vették a lapot, és a Kiválasztottak általában alacsony vagy legfeljebb középszerű értékeléseket kapott.

S bár lehet, hogy nem érdemes a moziba rohanni miatta, mint kuriózumot egyszer talán megéri megnézni, mert annak ellenére, hogy eléggé zavaros, időnként határozottan szórakoztató tud lenni. A legfőbb erénye pedig éppen az, hogy nem az a szokványos és semmitmondó mozi, amiből sajnos rengeteget láthatunk mostanában.

VerdiktMegosztó

6.5/10