1. Dwayne "The Rock" Johnson
Valljuk be, az iménti kis bevezető után a legtöbbünknek Dwayne Johnson, azaz korai művésznevén The Rock ugrott be. Nem véletlenül, hiszen már alapból az eléggé árulkodó, hogy 2017 júniusa és 2018 júniusa között 124 millió dollárt tett zsebre a színészkedéssel, amivel ő látt a valaha volt legtöbbet bevételt kereső a szakmában. A pankráció legmeghatározóbb személye volt, majd egy-két sorozatszerep után a 2001-es A múmia visszatérrel indult meg a szekere, ahonnan nem volt megállás, egymás után jöttek a szerepek.
Konkrétan ma már könnyedén el lehet vele adni egy filmet, közel teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy ha Dwayne Johnson főszerepel egy moziban, az sikerre van ítélve. Hogy mi Dwayne Johnson sikerének titka? Egy végtelenül szimpatikus, karizmatikus és nem mellesleg humoros személyről van szó, akinek szinte soha nem hallani, hogy lenne bármiféle botránya.
2. Will Smith
Apropó, karizmatikus, humoros és szimpatikus személyek: Will Smith eredetileg rapperként kezdte a pályáját a DJ Jazzy Jeff & The Fresh Prince formációban, majd ez a trió olyannyira nagyot gurított, hogy Grammy-díjra váltották a törekvéseiket 1988-ban. Ennek ellenére 1990-ben Will Smith a csőd szélére került, ezért aláírt a BBC-vel egy sitcomra vonatkozó szerződést, ami ő helyezi középpontba - igen, ez lett a végül óriási sikernek örvendő Kaliforniába jöttem.
Smith köré megannyi blockbuster és franchise épült, amik vagy kasszasikerek lettek, vagy szakmailag kaptak óriási elismerést. Többször is Oscar-közelbe került a színészi teljesítményével, 2002-ben az Ali című alkotásban a legendás bokszolót, Muhammed Alit formálta meg félelmetes energiával, majd 2007-ben a lelkünket is kifacsarta A boldogság nyomában filmmel.
3. Frank Sinatra
Frank Sinatra sokak szemében a nagy betűs sztár a mai napig, aki egyaránt tündökölt az égen színészként és énekesként is. 1950-ben egyre kevésbé érdekelte a zenei karrierje az embereket, ám 1954-ben visszatért a köztudatba, amikor is elhozta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat a Most és mindörökkében nyújtott alakításáért.
Egymás után rukkolt elő újabb és újabb filmekkel, és szinte exponenciálisan nőtt a kritikai elismerés az irányába, olyannyira, hogy A mandzsúriai jelölt kapcsán például ódákat zengtek munkájáról. Mindeközben a zenei karrierjét sem hagyta parlagon, megannyi filmhez ő maga készített zenét, amiben szerepelt.
4. Arnold Schwarzenegger
Rengeteg testépítő hatalmas példaképe, hiszen úgy tört be Hollywoodba, hogy mondhatni minden ellene szólt - alig tudott angolul, borzasztó akcentusa volt, mára viszont oda jutott, hogy az egyik legnagyobb akcióikonként emlegetjük Sylvester Stallone és társai mellett. 1970-ben robbant be a Herkules New Yorkbannal, majd az igazi sikert a 72-es Conan, a barbár szállította.
No persze nem azért sikeres, mert annyira kiemelkedő színésztálentum lenne, sőt. Jó indulattal is csak egy átlagos színészi teljesítményt nyújt rendszerint (ha épp nem nagyon rosszat), ellenben vitathatatlan, hogy a kisugárzása az égbe röpítette, és nem lehet egyszerűen nem imádni.
Többször elnyerte a Mr. Olympia és a Mr. Universe címet, majd a már említett Hercules New Yorkban indította meg a szekerét, bár eleinte roppant komplikált neve miatt nemigen tudott előrébb lépni a ranglétrán.
5. Elvis Presley
A Rock & Roll királya már a zenei karrierje beindulása után jelen volt a filmiparban, főképp zenés komédiákban játszott, de olykor-olykor komolyabb, drámaibb szerepeket is vállalt, amik meglepően jól sültek el a gyakorlatban.
Legismertebb filmje talán a mai napig a Börtönrock, ami anno kifejezetten nagy sikernek örvendett. Érdekes belegondolni, hogy mennyi minden alakult volna másképpen, ha nem távozik el ilyen fiatalon - nem kizárt, hogy egy Sinatra kaliberű sikersztoriról beszélhetnénk.
6. John Cena
Megannyi pankráció-rajongó John Cenával azonosítja a WWE-t, azaz a pankráció legfőbb szervezeteként számon tartott brandet. Számtalan mém alapjául szolgált, rengeteg kisgyerek példaképe, és persze az elengedhetetlen kisugárzás is megvan. És hogy mégis mikor került a színészettel képbe az újgenerációs pankráció legismertebb alakja?
Kiugrási pontként A tengerészgyalogost lehetne említeni, amit mind a nézők, mind a kritikusok alaposan lehúztok, mégis egyfajta "imidzsfilm" lett Cena számára, majd idővel feltűnt Aaron-Taylor Johnson oldalán a The Wallban, ami már egy fokkal jobb filmként lett elkönyvelve, most pedig hamarosan két óriási franchise-ba is bekapcsolódik: a The Suicide Squadbba és a Halálos iramban szériába.
7. Dave Bautista
A galaxis őrzőiben óriási népszerűséget szerzett színész megjárta szintén a WWE-t, Batista néven népszerű figurája volt a pankrációnak, viszont kétségtelen, hogy a Marvel-filmek által egy egészen új szintre lépett a karrierje, és megannyi ember szerette meg a faék egyszerű humorú Drax karakterét.
Ezenfelül még egy Szárnyas fejvadász 2049-ben is felbukkant egy rövidke, ám annál jelentőségteljesebb szerepre, no meg mostanában a Szupercella-széria stábját erősíti, bár nem kizárt, hogy ezt a húzását kicsit bánja már.
8. Mark Wahlberg
Sokan nem tudják, de Mark Wahlberg a karrierjét nem a jolly jokerként bevethető színészként kezdte, hanem a Marky Mark and the Funky Bunch zenei formáció frontembereként, aki a 90-es évek elején debütált a Music for the People albummal.
Talán a színészi karrierjét nem kell ecsetelni, hiszen rengeteg, mára már klasszikusnak számító filmben szerepelt, arról meg már nem is beszélve, hogy ő is rendszerint ott van a legtöbbet kereső színészek toplistáján. Nem a legtehetségesebb színészek sorát erősíti, viszont kétségtelen, hogy közel minden ráosztott szerepet mérnöki precizitással képes megformálni.
9. Ice Cube
Hihetetlen, de az egész világra hatással lévő N.W.A. egyik tagja is színészi karrierre állt. Az egykoron Eazy-E-vel, Dr. Drevel, Snoop Doggal és a többi keményvonalas old-school arccal rappelő Ice Cube ugyanis az utóbbi években több nagyfilmben is feltűnt, főképp komikusi szerepekben. Zenei pályája viszont mára távolról sem szuperál azon a szinten, mint egykoron.
Bár az utóbbi években mondhatni szünetet tartott, 2017 előtt olyan mozikhoz adta a nevét, mint a 21-22 Jump Street, a Pofoncsata, a xXx: Újra akcióban, de már ezek előtt is feltűnt egy sor kisebb, mégis sokak által szeretett filmben. Kétségtelen, hogy humor terén nagyon otthon van, de leginkább sokan az 1999-es Sivatagi cápákkal azonosítják, ahol George Clooney és Mark Wahlberg oldalán játszott.
10. Lady Gaga
Lehet bármit mondani Lady Gaga zenei pályafutására, de az kétségtelen, hogy amit a Csillag születikben produkált színészként, az leszakította az arcunkat. Persze kellett hozzá Bradley Cooper is, hogy kihozza belőle a maximumot, viszont tény, hogy a színészethez való tehetsége vitathatatlan.
Nem volt véletlen az az Oscar-jelölés, bár őszintén szólva Gaga kicsit kilóg a sorból, mert bár voltak korábban is film/sorozatszerepei, mégis az első igazán jelentős jelentkezése ezen a területen a Csillag születik volt. Reméljük a jövőben több hasonló, remek alakítást nyújt még, hiszen ha így folytatja, még magasabb szintre emelkedhet a karrierje.
Ez lenne hát a mi top 10-es listánk, viszont kíváncsian várjuk a kommentszekcióban, hogy szerintetek kik azok, akik még ráfértek volna erre a listára, legyen az zenész, pankrátor, bárki, hiszen megannyian vannak, akik eredetileg teljesen másik terepről indították a pályafutásukat, manapság mégis színészként (is) praktizálnak.