10 horrorfilm Halloweenre, amik a vért is beléd fagyasztják

2019. október 26.
85.5661
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Előszeretettel bukkannak elő október végén azok, akik kézzel-lábbal hadakoznak a Halloween ellen itthon, azzal az érvvel, hogy itthon nem ünnepeljük és nincs hagyománya. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy amennyiben valaki örömét leli eme tengerentúli alapokkal rendelkező esemény sajátosságaiban, akkor semmiképp ne mulassza el, látva pedig az itthoni egyre nagyobb népszerűségét, úgy fest, hogy sokakat megmozgat a Halloween. A rettegés ünnepe alkalmából úgy döntöttünk, hogy összeszedjük azokat a filmeket, amiket mindenképpen ajánlunk - borzongásra fel!


1. Halloween-széria

Mert mit sem ér egy Halloween a Halloween-széria ledarálása nélkül, nem? Jó, ha nagyon kegyesek akarunk lenni, akkor nyilván vannak bizonyos epizódok, amiket inkább megéri megnézni, hiszen azért mégiscsak egy 11 filmből álló franchise-ról beszélünk. Értelemszerűen ajánljuk mindenkinek az eredeti, 1978-as eredetit, ami egészen a mai napig olyan varázzsal bír, melyet kevés film tud megidézni.

Kedves fiatalember ez a Michael Myers

Kedves fiatalember ez a Michael Myers


Meglepő módon a tavalyi, 2018-as epizód is kifejezetten jól sikerült, valamint a Halloween III se kerülje el a figyelmeteket, ha igazán parahangulatra vágytok. Végül, de nem utolsó sorban, még a Halloween H20 - Húsz évvel későbbet sem árt feljegyezni a listátokra, ugyanis ez is a jobb darabok közé sorolható.

2. Rém rom

2006-ban Gil Kenan tető alá hozta azt az animációs filmet, ami mindmáig tökéletes illusztrációja annak, hogy miként kell vegyíteni a horrorelemeket a fantasy alapvetésekkel, megsózva egy csipetnyi kalandfilmes hangulattal. 12-es karikával futott a mozikban, ami azért jól előrevetíti, hogy különösebben senki nem fogja eldobni a haját, ha megnézi, azonban azt garantáljuk, hogy mindenki Halloween hangulatba kerül ezáltal.

Kevésbé hátborzongató, de legalább annyira hangulatos film a Rém rom

Kevésbé hátborzongató, de legalább annyira hangulatos film a Rém rom


Leginkább úgy lehet körülírni a Rém romot, hogy azok számára is ad egy kellő löketet a Halloween-hangulat felé, akik egyébként nem szeretnek ténylegesen rettegni a film alatt, helyette pedig inkább egy "családbarát" produktummal hangolódnának a borzongás ünnepére. Hiszen valljuk be, néha ilyen is kell, nemdebár?

3. Ragyogás

Bár Kubrick művét anno a premierkor nem igazán értékelte a közönség, mára igazi klasszikussá vált, és a horror-maratonok elengedhetetlen elemévé vált időközben. Megannyi ikonikus jelenetet foglal magába a Jack Nicholson főszereplésével készült film, elég csak például az ikrekre, vagy akár a legendás "Here's Johnny!" jelenetre gondolni, melyek a popkultúrába is beitták magukat az évek múlásával.

Valljuk be, az ikrek anno sokunkat traumatizálták

Valljuk be, az ikrek anno sokunkat traumatizálták


Garantált ijesztgetést biztosít a szóban forgó alany, arról meg már nem is beszélve, hogy tökéletes az időzítés, ha Halloweenkor nézzük meg a filmet, tekintve hogy novemberben debütál a folytatásként szolgáló Álom Doktor. Ha nem láttad még a Ragyogást, akkor már csak azért is megéri megnézni, hogy egy zseniális klasszikust pótolj, ha pedig már volt hozzá szerencséd, akkor nincs kifogás, Halloweenkor illik újranézni!

4. Valami követ

Logikai bakiktól tespedő, ugyanakkor atmoszférában verhetetlen újhullámos horror lett a 2014-ben debütált Valami követ, ami egy roppant egyszerű koncepcióval integrálta minden nézőbe a paranoiát: egy lény, aki követi az áldozatot, szimplán gyalog, mindenféle rohanás nélkül. Pontosan ez az elegáns koncepció hozta meg azt a sikert a filmnek, miáltal kult státuszba került.

Te is így fogsz magad mögé nézni, miután megnézted a Valami követet

Te is így fogsz magad mögé nézni, miután megnézted a Valami követet


A Valami követből árad a színtiszta "hideg" hangulat, egyfajta borzongató légkör, amit nem sok alkotás tud átadni abban a formában, mint ahogyan David Robert Mitchell műve. Ha egy visszafogottabb, de legalább ennyire hidegrázós filmre vágysz a Halloweenre hangolódás érdekében, akkor a Valami követ lesz a te filmed!

5. Psycho

Nagy valószínűséggel senkinek nem kell ecsetelnünk azt a legendás zuhanyzós jelenetet, azzal az éles zenével, amit a mai napig nem tud kiheverni a publikum - Hitchcock egy csapással beírta a Psychót a történelemkönyvekbe, valamint a nézők agyába is. Jó ok van rá, hogy Alfred Hitchcock miért van a legnagyobbak között számon tartva, lévén már maga a Psycho is ad egy kiváló látleletet arról, hogy miben rejlik a zsenije.

Mindmáig Hitchcock egyik legjobbja a Psycho

Mindmáig Hitchcock egyik legjobbja a Psycho


Azt hihetné az ember, hogy egy 1960-as, fekete-fehér mozgókép nem tudja majd meglepni a horrorokon edződött nézőt, viszont higgyétek el, teljesen mindegy, hányszor tudja rád hozni a frászt a film, az igazi hatását csak azután kezdi megmutatni, hogy végigpörgött a stáblista, a látott snittektől pedig képtelen vagy szabadulni. Ez Hitchcock zsenije.

6. Az (2017)

Bár mi alapvetően azon az állásponton vagyunk, hogy az 1990-es Az is van annyira minőségi, hogy megérje megnézni, azonban kétségtelen, hogy a 2017-es reboot nem véletlenül lett akkora siker. Pennywise talán még sosem volt annyira félelmetes, mint Bill Skarsgard megformálásában, arról meg már nem is beszélve, hogy a gyerekszereplők meglepően brillíroznak a szerepükben.

Ha a bohócoktól félsz, akkor Pennywise sem lesz az eseted

Ha a bohócoktól félsz, akkor Pennywise sem lesz az eseted


Bár az idei folytatásról annyira azért nem tudnánk már szuperlatívuszokban beszélni, azonban a 2017-es első részt bőségesen tudjuk ajánlani mindenkinek, aki rettegni és borzongani akar Halloweenkor, ha pedig a bohócoktól is félsz, akkor borítékolható, hogy a vért is beléd fagyasztja majd Pennywise jelenléte.

A Game Channel kritikáját ITT olvashatod a filmről.

7. Ómen

Ha már az imént a Psychóval a hatvanas évekbe tettünk egy parányi kiruccanást, akkor következő körben látogassunk el a hetvenes évekbe, egészen pontosan 1976-ba, amikor Richard Donner megcsinálta a Gregory Peck nevével fémjelzett Óment. A sztori egyszerű, de nagyszerű: adott egy kisfiú, akit örökbe fogadnak, a bökkenő csak az, hogy a Sátán fiáról beszélünk, magáról az Antikrisztusról.

Az Ómen bebizonyítja, hogy igenis lehetnek rémisztőek a gyerekek egy horrorban

Az Ómen bebizonyítja, hogy igenis lehetnek rémisztőek a gyerekek egy horrorban


Mint minden jó horrorfilmből, úgy ebből is készült több folytatás is, sőt mi több, még egy remake-kel is megpróbálkoztak Hollywoodban, de ha ránk hallgattok, akkor az eredeti, '76-os variánsnak adtok egy esélyt, amiben még tényleg megmutatkozik a fantázia és a horror-szakértelem, amivel Richard Donner megközelítette az Ómen megvalósítását.

8. Sikoly

Amikor olyan horrorok kerülnek terítékre, amik kiállták az idő próbáját, akkor nem mehetünk el szó nélkül a Sikoly mellett. Wes Craven nem elég, hogy megadta a világnak Szellempofát, avagy a karaktert, aki egyrészt beitta magát a popkultúrába a rémisztően zseniális maszkjával, de mellé egy olyan félelmetes hangulatot is megteremtett, amire nincs egész egyszerűen jobb szó, mint hogy egyenesen kortalan és megismételhetetlen.

Geráppááááá!

Geráppááááá!


Nyilván itt is kaptunk több folytatást is, de sokat elárul róluk, hogy megannyi rajongó szemében a Sikoly után a rangsorban a film paródiája, a Horrorra akadva áll. Amennyiben szeretnéd megkoronázni a horrorfilmes maratonodat egy igazi bombasztikus élménnyel, ami letaglóz és magával ránt, akkor ne habozz, mindenképp vess egy pillantást a Sikolyra!

9. Poltergeist

Aktuális alanyunk megint csak nem kerülte el Hollywood figyelmét a remake-ek tekintetében, viszont itt is, mint a legtöbb esetben, az eredeti mű viszi a prímet. Egy kifejezetten minimalista ötletet járattak csúcsra anno 1982-ben, ráadásul a forgatókönyvben még maga Steven Spielberg is besegített, hovatovább a direktori székben az a Tobe Hooper ült, akinek A texasi láncfűrészes mészárlást köszönhettük.

Ha jót akarsz magadnak, akkor az eredeti Poltergeistot sasolod meg

Ha jót akarsz magadnak, akkor az eredeti Poltergeistot sasolod meg


Amennyiben kísértős, szellemes horrorra vágysz, ami valóban beléd fagyasztja azt a bizonyost, akkor bőven tudjuk ajánlani a Poltergeistot. Arról meg már nem is beszélve, hogy kap az ember egy tökéletes képet arról, hogy milyen volt a horrorfilmek régi iskolája, amikor még tudtak ténylegesen légkört teremteni, és semmihez nem hasonlítható produktumot tettek le az asztalra.

10. Adsz vagy kapsz

Michael Dougherty nevét sokan onnantól kezdve jegyzik, hogy megalkotta a 2015-ös Krampuszt, ellenben nem szabad elfelejteni, hogy már 2007-ben alaposan letette a névjegyét az Adsz vagy kapsszal, ami teljes mértékben a halloweeni sajátosságokat, hagyományokat és hangulatot hivatott átadni, csak éppenséggel egy kifejezetten borzongató horrorfilm berkein belül, bár ha pontosabbak akarunk lenni, akkor inkább a Slasher zsáner darabjai mellé illeszthető.

Minőségi slasher az ünnep szellemiségében!

Minőségi slasher az ünnep szellemiségében!


Az Adsz vagy kapszból az idő múlásával igazi kultfilm lett, rengeteg társaságban kötelező elemmé vált a Halloween alatti horrorfilm-maratonban, és ha őszinték akarunk lenni, akkor teljes mértékben érthető, hogy miért szeretik ennyien. Bár óriási felhajtás sosem volt a film körül, de mégis büszkén lehet megkoronázni a horrormaratont egy ilyen alkotással, azoknak meg külön kuriózum lesz, akik a Slasher-műfajért is rajonganak.

Ez lenne hát a mi halloweeni filmes listánk, viszont mindenképp osszátok meg velünk a kommentszekcióban, hogy számotokra mi férne fel még egy ilyen listára, avagy mi vár kötelező megnézésre az ünnep alkalmával!
7 hozzászólás

inkognito

5 éve, 4 hónapja és 10 napja

Mindegyik nagyon jó. Bár a Rém romot nem láttam.

válasz erre

zender

5 éve, 4 hónapja és 11 napja

Halloween filmeket (a régieket imádtam), talán csak a Friday 13th tudta nálam felülmúlni. Végig is ülöm őket szerintem hamarosan újra! röhögő smiley

válasz erre

Gólem

5 éve, 4 hónapja és 11 napja

Hát köszi! röhögő smiley Épp a napokban gondolkodtam, hogy kéne valami jó horror és nincs semmi. Ez adsz vagy kapsz pl nekem új, jöhet is.

válasz erre

Direktor

5 éve, 4 hónapja és 12 napja

Ennek örömére a Halloween sorozatnak neki is esek! röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

5 éve, 4 hónapja és 12 napja

Abszolút végignézős lista! mosolygó smiley

válasz erre

Levi87

5 éve, 4 hónapja és 12 napja

Ragyogás minden idők egyik legjobb horrorja, szó szerint minden ajánlóba be lehet tenni. mosolygó smiley

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 4 hónapja és 12 napja

Király gyűjtemény lett, valamikor én is csináltam magamnak egy ilyen megnézős listát de most nem találom. Ha meglesz, bemásolom!

válasz erre