Honor Pad X9 teszt - hozza a kötelezőt, de semmi többet

2023. december 08.
79.2141
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Bár már a nyáron megérkezett jelen tesztünk alanya az országba, mindeddig ellenálltunk a teszt elkészítésének, ami esetünkben nagyon jót tett a végeredménynek, ugyanis mostanra pontosan oda mérséklődött az ára a Honor Pad X9-nek, hogy az már jelentősen befolyásolja az összértékelést, pozitív irányban, és ez rá is fér. Hiszen bár a Honor tabletje a középkategória alsó szegmensébe érkezett, tudása néhol a felsőbb kategóriába predesztinálja azt, mostanra pedig ár érték arányában - spoiler - van ahol egészen jó választásnak bizonyul.


Na de ne szaladjunk ennyire előre a végeredmény felé, nézzük sorban, miről is van szó! A Honor Pad X9 tablet a manapság megszokott minimalista csomagolásban érkezik, annak minden előnyével: kevesebb hulladék, kisebb ökolábnyom - viszont a pakkból kimarad a töltőfej, ami szintén az új szelek kötelező eleme: vegyél egy fejet, az legyen jó mindenhez és punktum.

A papírból kihámozva egy termetes, 11,5 col átmérőjű kijelző néz velünk szembe, amit vékony és könnyű alumínium keret foglal körbe: már első ránézésre kellemes látványt nyújt a kecses eszköz - már amennyire kecses tud lenni egy tablet ugyebár. A kijelző egy 2000 x 1200 pixeles, 120 Hz-en ketyegő, 10 bites IPS LCD panel, ami magában horodzza a technológia minden előnyét és hátrányát egyben: a nagy panel ordít a tartalomfogyasztásért, azonban ezt a belső terek kellemes árnyékai nélkül a napfényen nem igazán tudjuk kiélvezni.

Android 13 és MagicOS 7.1 UI a fedélzeten

Android 13 és MagicOS 7.1 UI a fedélzeten


A 67,3 x 167,4 x 6,9 mm méretekkel és 499 gramm súllyal érkező X9 ugyanis napfényben nagyon nem képes sokra, konkrétan az ajtón kilépve megszűnik a látvány, hacsak nem olyan borongós téli ég van a fejünk felett, mint mostanában. Viszont nyilván mínuszokban nem szívesen ülünk ki a kertbe Androgeeket olvasgatni, és sim foglalat híján nem is lenne sok esélyünk a stabil kapcsolatra, így maradjunk egyszerűen annál a konklúziónál, hogy ezt a tabletet belső térben történő tartalomfogyasztásra alkották meg a mérnökök.

És (tudom, éssel nem kezdünk mondatot) a tartalomfogyasztást nem véletlenül hangoztatom ennyire, mert hogy játékra kevésbé ajánlható a Honor újdonsága. A belsőben rejtőző 4 x 2,8 GHz Cortex-A73 és 4 x 1,9 GHz Cortex-A53 processzorokkal "büszkélkedő" Snapdragon 685 ugyanis évtizedes technológia, ahogy az Adreno 610 GPU sem lesz a nagy csaták barátja. Alap játékokat el lehet vele futtatni, de sok csodára ne számítsunk, a Call of Duty Mobile is eldöcög alap beállításokkal, de semmi több.

A streaming és egyéb videós tartalmak azonban nem kívánnak meg komoly hardvereket, így ezekkel semmilyen probléma nem lesz, ahogy a böngészéssel és a zenehallgatással sem. Márpedig a hat - közepes minőségű - hangszóró szépen teszi a dolgát. Nyilván sok basszust ne akarjunk kihallani, de azért egy jóféle filmezés a kanapén teljesen életszerű, sőt élvezetes vele. Természetesen a 4K és a HDR felejtős, marad a FullHD, de ez valószínűleg senkinek nem okoz meglepetést.

Tartalomfogyasztásra elég jól használható a Honor Pad X9

Tartalomfogyasztásra elég jól használható a Honor Pad X9


A 4GB RAM mellé 128GB tárhely párosul, ami nem bővíthető, így ezzel a hellyel kell beérnie mindenkinek. Igaz, sok tárolókapacitásra nem is nagyon lesz szükség, hiszen a nagy játékok nem igazán ide termettek, és fotókkal, videókkal sem fogjuk rommá tölteni a 128GB-t, hiszen az elöl és hátul is 5 megapixeles kamera inkább csak mutatóban figyel a hátlapon, komoly hálivudi filmeket nem ezzel fogunk forgatni, ahogy a karácsonyi csúnya pulcsis családi fotózásra is jobb lesz valamelyik random mobil.

A felhasználói élmény egyébként roppant fluid, az Android 13 alapokon nyugvó Magic OS 7.1 szépen teszi a dolgát, nincsenek komolyabb röccenések, szaggatások, sőt a több ablakos kezelés is működik megfelelően - igaz ilyenkor azért a memória már fontos tényező abban, hogy a két ablakban mit futtatunk egymás mellett. Néhány alkalmazás elindításakor (ilyen a böngésző is) kicsit nehezen indul be a móka, van némi lag, de ez hamar helyreáll és tulajdonképpen nem olyan zavaró, főleg ebben a szegmensben.

Alumínium ház és felejthető kamera

Alumínium ház és felejthető kamera


Adatkommunikációban sem teljesít túl combosan a Pad X9, a 802.11a/b/g/n/ac - 2,4 ,5 GHz Wifi, a Bluetooth 5.1 és USB 2.0 Type-C mellé graviszenzor és gyorsulásmérő jutott ugyan, de GPS, NFC, iránytű már nem fért bele a keretbe. Az akkumulátor egy 7250 mAh-s egység, ami pár óra aktív használatra tökéletesen elég, intenzíven terhelő appok pedig úgysem tudnak futni, szóval akár két napig is el lehet vele szüttyögni, napi 3-4 órás használattal is.

Noha úgy tűnhet, a pozitív tulajonságok sora nem túl combos, mindenképpen van akinek ajánlható a Honor Pad X9, ez pedig a gyerekek és az idősek korosztálya elsősorban, ahol nem feltétlenül a játék dominál, hanem egy kis olvasgatás (netán közössségi platformok), netezgetés és némi filmnézés.

A kellemes súly, az alumínium ház és a kellően nagy kijelző tökéletesen megfelel egy kis - de utálom ezt a szót - bekuckózásra a hideg téli napokon és éppen azt nyújtja, amit ma - az egyik nagy webshop kínálatában - 80 ezer forintért elvárhatunk egy alsó középkategóriás tablettől. A máshol 100 ezerre tartott ár viszont erősen túlzó.
 
  • Funkciók
    5
  • Ár/érték
    8
  • Dizájn
    9
  • Hardver
    5

Többet vártunk tőle

68%
10 hozzászólás

Tommy

1 éve, 5 hónapja és 21 napja

Nem igazán látom a helyét a jelenlegi felhozatalban. Ha tablet, akkor valamelyik iPad, legyen az sima vagy Pro. Androidosban pedig ezt a kategóriát pont nem szabad megvenni, mert konkrétan semmire nem jó.

válasz erre

Mordorer

1 éve, 5 hónapja és 22 napja

Korrekt teszt, öröm volt olvasni!

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 5 hónapja és 25 napja

Hát ezt rommá alázza a konkurencia, nem sokkal 100 felett.

válasz erre

Fikarc

1 éve, 5 hónapja és 27 napja

Második tabletnek oké ez, de főtabletnek biztos nem venném. Legalább könyvet lehetne rajta olvasni, de éjjel az LCD világít mint az atom.

válasz erre

Porthos

1 éve, 6 hónapja

Ekkora kijelző ennyiért nagyon baráti.

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 6 hónapja

Biztos van létjogosultsága egy ilyen gyenge tabletnek is, ezt nem kétlem, árban nem igazán van nála jobb az a helyzet.

válasz erre

CharlieFirpo

1 éve, 6 hónapja

Ha netezni lehet vele normálisan és ekkora képernyőn, az már fél siker. mosolygó smiley

válasz erre

VDemon

1 éve, 6 hónapja

80 ezerért ez egy igen jó cucc amúgy, de annál többet nem ér. Kár hogy feláldozták a teljesítményt, az árazás oltárán.

válasz erre

Levi87

1 éve, 6 hónapja

Marad az iPad. kacsintó smiley

válasz erre

TEchie

1 éve, 6 hónapja

Végre egy őszinte teszt. Amit eddig olvastam, mind leírta milyen ****, aztán túlpontozta. röhögő smiley

Megvan ennek a helye, pontosan kis filmezgetésre meg netezgetésre a fotelban, de ennyi.

válasz erre