Honor 8 teszt

2016. szeptember 04.
55.6811
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A Huawei alá tartozó Honor viszonylag friss név a piacon, mégis tisztán látszik, hogy milyen célokat tűztek ki maguk elé az induláskor, a Honor 8 pedig többnyire be is teljesítette ezeket a célokat, ezzel pedig akár az anyacégnek is okozhatnak egy kis fejfájást. Nem sokkal az európai bemutató után már szerkesztőségünkben landolt a Honor 8, néhány nap pedig bőségesen elegendő volt ahhoz, hogy megismerjük és megszeressük a készüléket.


Az újdonság nem egy tipikus "flagship killer" készülék, vagyis nem próbál meg mindenben a nagyokra hasonlítani jóval olcsóbban, inkább az idei év egyik egyénisége. Mindemellett persze simán befér az előbbi kategóriába, hiszen majdnem mindene megvan ahhoz, hogy több évig kiszolgálja a nagyobb igényekkel rendelkező felhasználókat.


Külső

Írásos tesztnél nem szokás a dobozról és a csomagolásról ódákat zengeni, de a készülék egy meglehetősen vékony és prémium érzetet keltő papírdobozban érkezett, amiben oldalára állítva kapott helyet a kijelző, alatta pedig egy külön blokkot találtunk. A tervezők remek munkát végeztek, a készülék alatt található blokk egy fiókos kis szekrényként viselkedik, tényleg olyan érzésünk lehet, mintha egy luxusterméket csomagolnánk ki.

Nagy a kijelző, mégis könnyen kézben tartható

Nagy a kijelző, mégis könnyen kézben tartható


A "luxusérzet" a készülékre rátérve is folytatódik, hiszen elől-hátul üveggel van dolgunk, míg az oldalakon masszív és kellően lekerekített fém keret ad stabilitást a készüléknek. A Honor 8 egyértelműen az év egyik legszebb készüléke, a prémium anyaghasználat és a részletes kidolgozottság miatt első ránézésre simán besorolnánk a legdrágább mobilok közé.

Persze az ötlet nem egyedi, ha nagyon rosszmájúak szeretnénk lenni, akkor a Samsung Galaxy S széria csúcsmodelljeinek és az újabb iPhone modellek keverékeként néznénk a készülékre. Nálunk a kék színű modell járt, de kapható még aranyban, feketében és fehérben is, az viszont egyértelmű, hogy a kék a legkülönlegesebb és sokak szerint a legszebb modell is egyben.

A külsőhöz tartoznak a csatlakozások és egyéb lehetőségek is, a Honor pedig ügyelt arra, hogy ezen a téren se maradjanak le. Ennek megfelelően USB Type-C csatlakozást kapunk gyorstöltési támogatással, melynek köszönhetően 100 percre van szükségünk a teljes feltöltéshez, de ebből természetesen az első fél óra igencsak megdobja az üzemidőt, a későbbiekben lassul a felöltés.

Az alsó rész bal oldalán "megmaradt" a hagyományos, 3,5mm-es jack csatlakozó, jobbra pedig a hangszóró található. Utóbbi sajnos nem tartozik a legjobbak közé, de manapság már vagy fülhallgatót vagy Bluetooth hangszórót szokás használni, tehát ez nem jelent óriási gondot.

A készülék jobb oldalán csak a szokásos gombok kaptak helyet, vagyis hangerőt tudunk állítani és zárolni tudjuk a képernyőt. Felül található egy infrajel kibocsátó, a bal oldalon pedig a SIM kártyának és a microSD bővítésnek van kialakítva a hely, vagy ha nem élnénk a lehetőséggel, akkor két SIM kártyát is képes kezelni a mobil.

Átlátható menü és finom extrák

Átlátható menü és finom extrák


Az infrajeles kiegészítés egyébként remek ötlet, hiszen a gyártó szoftveres támogatja ezt a funkciót. Az eszközök mappában megtaláljuk az "Okos vezérlő" applikációt, mely összeköti a mobilt a készülékeinkkel, onnantól kezdve pedig mindig kéznél lesz a távirányító. Az igen hosszú listából kiválaszthatjuk a televíziót, légkondit, kamerát, projektort vagy akár DVD-lejátszót és beltéri egységet gyártó vállalatot, majd pedig az irányítani kívánt termékre irányítjuk a telefon elejét és követjük a parancsokat.


Kijelző

Az 5,2 hüvelykes Full HD LTPS kijelző meglehetősen szép, látszik rajta, hogy minőségi panelről van szó. Kellően éles és fényes megoldást kapunk, a színhőmérsékletet azonban nem találták el egészen jól, hiszen kissé hidegre sikeredett. Szoftveresen javíthatunk a dolgon, de azért ezt gyárilag kényelmesebb lett volna jobban belőni.

Önmagában a mérettel sem lehet gondunk, az 5,2 hüvelyk még pont a könnyebben használható, ám mégis 5 hüvelyk feletti méret, kellően nagy a multimédiás tartalmak fogyasztásához, ráadásul a gyönyörű kialakítás egyben praktikus is, viszonylag kicsi a kijelző és a készülék széle közötti káva, így kényelmesen kézben fogható és egy kézzel is használható.


Hardver és teljesítmény

A gyönyörű házon belül a HiSilicon Kirin 950-es chipkészlet dolgozik, mely négy Cortex-A53-as, valamint szintén négy 2,4 GHz-re skálázott Cortex-A72-es maggal rendelkezik, a grafikus teljesítményért pedig egy Mali-T880-as IGP felel. A processzor önmagában időtálló darab, simán partiban van például a tavalyi csúcsmodellekkel, de még a Snapdragon 820 mellett sem vallana szégyent.

A kecses ívek alján USB Type-C csücsül

A kecses ívek alján USB Type-C csücsül


A grafikus gyorsító azonban lehetséges, hogy azt 1-2 múlva megjelenő komolyabb mobil játékokkal már gondban lesz. 3Dmark tesztek alapján a Snapdragon 820-ban található Adreno 530-as egység 2580 pontot ért el, míg a Honor 8-ban található Mali megoldás csak 964 pontra volt képes.

Nálunk a 64GB belső tárhellyel és 4GB memóriával szerelt változat járt, elméletileg készítettek egy 32GB tárhelyet és 3GB memóriát kínáló olcsóbb modellt is, de itthon a 32GB-os változat is 4GB memóriát kapott. Az említett hardverek remekül teszik a dolgokat, a mindennapos használat során nem vesszük észre, hogy nem egy 250 ezres csúcsmodell van a kezünkben.

A rendszer szerepét az Android 6.0 Marshmallow-ra építkező Huawei Emotion UI 4.1 tölti be, melyet leginkább az iOS-hez hasonlíthatnánk. Ez főként a beállításokban jön elő, tényleg olyan, mintha egy iPhone menüjében lennénk, ami egyáltalán nem probléma. Jól átlátható, természetesen magyar nyelvű szoftverrel van dolgunk, mely ráadásul jó néhány érdemi extrát is kínál.

Akad néhány előre telepített alkalmazás és játék, jó látni, hogy értelmetlen szoftverekkel nem tömték tele a készüléket. Az extrák között számos nagyon praktikus és hasznos funkciót találunk, sajnos nem hirdetik ezt eléggé, így sokan úgy használják majd évekig a Honor 8-at, hogy nem tudnak jó néhány dologról.

Az értesítések "idővonal"-szerű megjelenítése nagyon jó ötlet, felül pedig választhatunk, hogy a fentről történő lehúzással az értesítések vagy az androidnál már megszokott gyorsmenü jöjjön le. Itt jön az, amit lehet, hogy kevesen tudnak. Valójában nem kellene választanunk, hiszen a beállításokban megadhatjuk, hogy ha a képernyő bal oldalán húzzuk le az ujjunkat, akkor az értesítések, ha pedig a jobbon, akkor a gyorsmenü jöjjön elő.

Naponta kéne törölgetni...

Naponta kéne törölgetni...


Elöl nincs fizikai home gomb, csak a képernyőn megjelenő szokásos androidos hármassal tudunk navigálni. Nekem még mindig jobban fekszenek a fizikai home gombos készülékek az előre telepített ujjlenyomat-olvasóval, de az persze egyéni preferencia. Ezzel tehát hátulra került az érzékelő, mely egyébként villámgyors. A gyártó szerint 0,4 másodperce van szükség a feloldáshoz, mérnünk nem kell, tényleg nagyon nagyon gyors.

Természetesen ha az asztalon akarjuk használni a készüléket, akkor ez a kialakítás nem éppen praktikus, de egyébként könnyen meg lehet szokni a hátsó érzékelőket is. Az ujjlenyomat-olvasó ráadásul fizikai gombként is funkcionál, ami szintén remek ötlet. Szoftveresen beállíthatjuk, hogy egy normál vagy egy hosszú lenyomásra, illetve két gyors lenyomásra a feloldás mellett mit hozzon elő a készülék. Praktikus például a kamerát, a böngészőt vagy valami egyéb, gyakran használt alkalmazást beállítani ezekre a lehetőségekre.


Kamera

A készülék legérdekesebb pontja kétség kívül a kamera. Itt nem a megapixelek röpködnek, hanem a lencsék és szenzorok. Hátul ugyanis két 12 megapixeles szenzort találunk, ám ezúttal más a felállás, mint például az LG G5 esetében. Mindkét szenzor ugyanazért a képért felel, az együttes erő pedig meg is hozza a gyümölcsét. A felállás szerint az egyik lencse a színekért felel, a másik pedig monokróm és az a feladata, hogy szebb és élesebb legyen a végeredmény.

Napfényben és borús időben is jól teljesít a kamera

Napfényben és borús időben is jól teljesít a kamera


A végeredmény pedig tényleg pompás, nagyon jó képeket lőhetünk a Honor 8 segítségével, kellően élesek, az árnyékok és a részletek is nagyon szépek és kevesebb fénynél sem hagy minket faképnél. A két modul előnye még az is, hogy a fényerőt f/0.95 és f/16 között állíthatjuk, ráadásul a már elkészült fotót is módosíthatjuk, amivel gyönyörű, homályos hátterű képeket készíthetünk.

Persze hiába a két szenzor, a Samsung Galaxy S7 család még mindig szebb képeket lő, de ha az árakkal megpróbáljuk súlyozni a dolgot, akkor kétségkívül a piac egyik legjobb eredményével van dolgunk. Az előlapi 8 megapixeles szenzorról sokat nem kell írni, teszi a dolgát, a selfiek-hez és videóchat-hez tökéletes.

Ezek után joggal gondolnánk, hogy a videózás terén is ilyen remek a helyzet pedig nem. Óriási hiba, hogy kimaradt a 4K felvételi opció, Full HD-ban pedig 60p a maximum. Összességében közepes videóteljesítményt kapunk, semmi kiemelendő nincs az elkészült felvételekben. Aki inkább videózna, az másik flagship killert kell hogy keressen, messze pedig nem kell menni, ott van például a OnePlus 3, mely 4K felvételre is képes.


Összegzés


Picit csúszkál a kezünkben, ráadásul nagyon könnyű a Honor 8. Vigyázni kell rá.

Picit csúszkál a kezünkben, ráadásul nagyon könnyű a Honor 8. Vigyázni kell rá.


A Honor 8 az idei év egyik legnagyobb meglepetése és egyik (ha nem A) legjobb készüléke. Ez a mobil egyértelműen a térképre helyezi a Honor brandet, szurkolunk a jó hazai szolgáltatói csomagoknak, mert akkor nagyon szép eladásokat generálhat itthon is - de függetlenül sem lesz gond. A 32GB-os változat itthon is 4GB memóriával kerül forgalomba, ami nagyon örömteli, a legtöbb helyen pedig tartják a 139 990Ft-os ajánlott árat. A 64GB-os modell 149 990Ft-ba kerül, összességében mindkét modell korrekt áron került piacra.

A teljesítményre és a szoftverre nem lehet panaszunk, a külső egyedi és példás ebben a kategóriában, a fényképezési képességekre pedig egyáltalán nem lehet panasz. Rivális azonban bőven akad, ott a OnePlus 3, mely talán összességében egy izmosabb és jobban felszerelt csomagot kínál, illetve a Xiaomi kínálatában is találunk néhány hasonló modellt.

Nagyon nehéz a verseny ebben a kategóriában, de a Honor okosan ráment az egyedi külsőre és a különleges kamerára, amivel az árban és teljesítményben hasonló készülékekkel ellentétben egyediséget tud felmutatni.
 

      %
      18 hozzászólás

      TEchie

      9 éve, 3 hónapja és 14 napja

      csakoska írta:
      Igen, ilyen párost szerettem volna, amire az egyetlen megoldás a kínai változat volt.
      Megrendeltem egy olyan magyar cégtől aki minőségi kínai telefonokat forgalmaz (a nevét szerintem nem említhetem itt) és már meg is kaptam.
      Eddig tetszik, bár itt-ott apróbb helyeken (telefonkönyv "Sárga oldalak", háttérképek leírása, szoftverfrissítések tartalmi leírása) megjelennek kínai szövegek, ami nem igazán tetszik.
      Piros pont, hogy a 2016.07 havi gyártás óta már 2 szoftverfrissítést kapott.
      Ahhoz hogy teljesen európai legyen a készülékem, szükség lesz a modell szám átírására, így az EU-s firmware-t fel tudom rá tenni...
      Van hozzá egyáltalán? Kínai cuccoknál szokott gáz lenni ilyesmivel.

      válasz erre

      csakoska

      9 éve, 3 hónapja és 14 napja

      marco írta:
      Ohh, kár. szomorú smiley Gondolom zafírkék kéne 64Gb-tal...
      Igen, ilyen párost szerettem volna, amire az egyetlen megoldás a kínai változat volt.
      Megrendeltem egy olyan magyar cégtől aki minőségi kínai telefonokat forgalmaz (a nevét szerintem nem említhetem itt) és már meg is kaptam.
      Eddig tetszik, bár itt-ott apróbb helyeken (telefonkönyv "Sárga oldalak", háttérképek leírása, szoftverfrissítések tartalmi leírása) megjelennek kínai szövegek, ami nem igazán tetszik.
      Piros pont, hogy a 2016.07 havi gyártás óta már 2 szoftverfrissítést kapott.
      Ahhoz hogy teljesen európai legyen a készülékem, szükség lesz a modell szám átírására, így az EU-s firmware-t fel tudom rá tenni...

      válasz erre

      strogg

      9 éve, 3 hónapja és 14 napja

      Szép darab és jól felszereltnek tűnik. 150-ért még azt sem mondanám, hogy túl van árazva, a oneplus is ennyi lenne ha mondjuk két kamerát kapott volna az is. Korrekt cucc korrekt áron szvsz.

      válasz erre

      dfp

      9 éve, 3 hónapja és 16 napja

      marco írta:
      Nem egészen. Tulajdonképpen én választottam ezt. mosolygó smiley
      Akkor is ez a legszebb és legerősebb nyelvnyújtó smiley

      válasz erre

      marco

      9 éve, 3 hónapja és 16 napja

      dfp írta:
      Idővel biztos megjön Magyarországra is a boltokhoz, gondolom a tesztelőknek a legszebb, legerősebb modellt adják mosolygó smiley
      Nem egészen. Tulajdonképpen én választottam ezt. mosolygó smiley

      válasz erre

      dfp

      9 éve, 3 hónapja és 16 napja

      csakoska írta:
      Köszönöm!
      Természetesen körbejártam a lehetőségeket és a forgalmazók kínálatát, ezért is kérdeztem rá a készülék modelljére és forrására.
      A www.honor8.hu oldalról idézve a Magyarországon elérhető modellek:
      32 GB ROM verzió: fehér, antracitfekete, zafírkék; 64 GB ROM verzió: arany szomorú smiley
      Idővel biztos megjön Magyarországra is a boltokhoz, gondolom a tesztelőknek a legszebb, legerősebb modellt adják mosolygó smiley

      válasz erre

      marco

      9 éve, 3 hónapja és 16 napja

      csakoska írta:
      Köszönöm!
      Természetesen körbejártam a lehetőségeket és a forgalmazók kínálatát, ezért is kérdeztem rá a készülék modelljére és forrására.
      A www.honor8.hu oldalról idézve a Magyarországon elérhető modellek:
      32 GB ROM verzió: fehér, antracitfekete, zafírkék; 64 GB ROM verzió: arany szomorú smiley
      Ohh, kár. szomorú smiley Gondolom zafírkék kéne 64Gb-tal...

      válasz erre

      csakoska

      9 éve, 3 hónapja és 16 napja

      marco írta:
      Nem titok mosolygó smiley , a Honor Magyarországtól érkezett a tesztkészülék és ahogy a cikkben olvasható, valamint ahogy idézted is: "Nálunk a 64GB belső tárhellyel és 4GB memóriával szerelt változat járt".

      A http://www.honor8.hu oldalon megtalálod a hivatalos forgalmazók listáját.
      Köszönöm!
      Természetesen körbejártam a lehetőségeket és a forgalmazók kínálatát, ezért is kérdeztem rá a készülék modelljére és forrására.
      A www.honor8.hu oldalról idézve a Magyarországon elérhető modellek:
      32 GB ROM verzió: fehér, antracitfekete, zafírkék; 64 GB ROM verzió: arany szomorú smiley

      válasz erre

      marco

      9 éve, 3 hónapja és 16 napja

      csakoska írta:
      "Nálunk a 64GB belső tárhellyel és 4GB memóriával szerelt változat járt..." Tudomásom szerint - és egyben legnagyobb bánatomra - EU-s változat csak Sunrise Gold színben kerül forgalomba 64GB memóriával. Ha nem titok, akkor kitől érkezett a készülék tesztelésre, illetve melyik változat?

      Pillanatnyilag ezek a modellek vannak:
      FRD-AL00 >>> China version 32 GB
      FRD-AL10 >>> China version 64 GB
      FRD-AL09 >>> EU version 32 GB
      FRD-AL19 >>> EU version 64 GB
      FRD-AL04 >>> US version 32 GB
      FRD-AL14 >>> US version 64 GB
      Nem titok mosolygó smiley , a Honor Magyarországtól érkezett a tesztkészülék és ahogy a cikkben olvasható, valamint ahogy idézted is: "Nálunk a 64GB belső tárhellyel és 4GB memóriával szerelt változat járt".

      A http://www.honor8.hu oldalon megtalálod a hivatalos forgalmazók listáját.

      válasz erre

      csakoska

      9 éve, 3 hónapja és 16 napja

      "Nálunk a 64GB belső tárhellyel és 4GB memóriával szerelt változat járt..." Tudomásom szerint - és egyben legnagyobb bánatomra - EU-s változat csak Sunrise Gold színben kerül forgalomba 64GB memóriával. Ha nem titok, akkor kitől érkezett a készülék tesztelésre, illetve melyik változat?

      Pillanatnyilag ezek a modellek vannak:
      FRD-AL00 >>> China version 32 GB
      FRD-AL10 >>> China version 64 GB
      FRD-AL09 >>> EU version 32 GB
      FRD-AL19 >>> EU version 64 GB
      FRD-AL04 >>> US version 32 GB
      FRD-AL14 >>> US version 64 GB

      válasz erre

      dfp

      9 éve, 3 hónapja és 17 napja

      Fikarc írta:
      Mennyire könnyű egyébként? Nagyon könnyen képes kiesni a kézből, vagy van azért annyi súly hogy kényelmesen meglapuljon a tenyérben? Nekem a Galaxy S6 többször leesett mert nagyon csúszott és könnyű is volt.

      Szép telefon egyébként nagyon.
      Nehezebb egy fokkal mint az S6/S6 Edge kb 20 grammal. Kockásabb az alakja de kerek vonalakkal, szóval stabilan fogható.

      válasz erre

      Fikarc

      9 éve, 3 hónapja és 17 napja

      Mennyire könnyű egyébként? Nagyon könnyen képes kiesni a kézből, vagy van azért annyi súly hogy kényelmesen meglapuljon a tenyérben? Nekem a Galaxy S6 többször leesett mert nagyon csúszott és könnyű is volt.

      Szép telefon egyébként nagyon.

      válasz erre
      12a(z) 2 -ből