A Dermesztő kór egy újabb B kategóriás (akció)film Liam Neesontól, akit a jelek szerint még hetven felett sem lehet eltántorítani a hasonló produkcióktól. Hogy mennyire van erre szüksége, az jó kérdés, de ha jobban belegondolunk, néhány prominens alakítástól - elsősorban az Oscarral jutalmazott Schindler listájától - eltekintve sosem tartozott igazán az élvonalba. Nézőként persze a legfőbb kérdés számunkra inkább az, hogy nekünk mennyire van erre szükségünk...
A történet szerint az amerikai Skylab űrállomás nem semmisült meg teljes egészében, amikor az 1970-es évek végén a Föld légkörébe érve darabjaira esett és elégett az atmoszférában. Egy darab ugyanis Nyugat-Ausztráliában landolt, ahol egy farmer megtalálta, és lényegében múzeumot csinált belőle.
Az eset azonban csupán évtizedekkel később derül ki a NASA és az amerikaiak számára, amikor egy kétségbeesett hívást kapnak a helyiektől. Robert Quinn (Neeson) és Trini Romano (Lesley Manville), a Pentagon bioterror-elhárító specialistái a helyszínre érkezve egy földönkívüli eredetű és rendkívül veszélyes gombára bukkannak, melyből nem csak hogy mintát vesznek, de azt később el is tárolják egy titkos kormányzati komplexumban, valahol Kansasban.
Még jónéhány évvel később a helyet kiadják egy raktározással foglalkozó magánvállalkozásnak, ami nem sok jót sejtet. És valóban, a csak a kitörési lehetőségre váró gomba továbbra is ott szunnyad valahol, amíg valami gikszer be nem következik. És amikor ez megtörténik, két átlagos fiatalra, a mit sem sejtő Travisre (Joe Keery) és Naomira (Georgina Campbell) hárul a nagy feladat, hogy megmentse a világot...
Dr. Martins (Sosie Bacon) jobban aggódik a veszély miatt, mint a veterán Quinn (Liam Neeson) és Romano (Lesley Manville) ügynök
A Dermesztő kór lényegében thriller, vígjáték és paródia is szeretne lenni egyszerre - amihez nem is olyan könnyű megtalálni a megfelelő egyensúlyt -, történetében és hangvételében pedig leginkább talán a 2001-es Evolúció című filmhez hasonlítható. A legnagyobb különbség leginkább abban található, hogy jelen kritikánk tárgya azért jóval inkább a horror- és zombifilmek irányába kacsintgat.
Mindazonáltal az esetleges félreértések érdekében a film már rögtön az elején közli velünk, hogy egyáltalán nem áll szándékában komolyan venni magát, ezért valószínűleg nekünk sem kellene. Hogy így legyen, arról a nem ritkán viccesre vagy ironikusra váltó párbeszédek is gondoskodnak, a cselekmény egyes, nem annyira a realizmusra építő fordulatairól már nem is beszélve.
A feszültségkeltés hellyel-közzel működik ugyan, a vissza-visszatérő üresjáratok viszont nem tesznek jót neki. Ugyanakkor az alkotók egy idő után már nem is igazán próbálkoznak, és inkább a helyzetkomikumra, illetve az abszurd szituációkból adódó poénokra helyezik a hangsúlyt.
Naomi (Georgia Campbell) és Travis (Joe Kerry) nem biztos benne, hogy tiszta a levegő
Ebből a szempontból nézve Liam Neeson egyáltalán nem volt rossz választás a veterán világmegmentő szerepére, és újfent hozza a szokásos formáját, mindvégig rezzenéstelen arccal tolva a kiöregedett katona létére is rettenthetetlen figurát. (És ezúttal legalább nem erőlködik és játssza túl a szerepét, mint a Csupasz pisztolyban, amiben szinte fájdalmas volt nézni.) Ugyanakkor a középpontban álló főszereplők sokkal inkább az egymást folyamatosan cukkoló fiatalok, akiknek a játékára szintén nem panaszkodhatunk.
A Dermesztő kór sikere tehát nem a színészeken múlt, annak inkább David Koepp forgatókönyvének hiányosságai szabnak gátat. Érdekes módon a film szórakoztató és fárasztó is tud lenni, ráadásul úgy, hogy időnként a kettő egyszerre. Összességében véve azonban elmondható, hogy horror-vígjátéknak azért korántsem olyan ötletes és sziporkázó, mint mondjuk egy Zombieland, és többnyire a párbeszédek többsége is laposabb.
Nyugi van, majd én megmutatom, mit kell csinálni...
Habár akad néhány viccesebb momentum, mint például a random módon változó időzítővel ellátott atombomba, az akadozó sztori és a döcögős tempó miatt valahogyan sosem éri el a szükséges üzemi hőfokot. Ráadásul a produkció már jól ismert elemekből lett összegyúrva, így nem sok eredetiséget lehet felfedezni benne.
Ugyanakkor egyértelmű pozitívum, hogy a narratíva szinte végig önazonos marad, és nem akar többnek látszani annál, mint ami. Ha a forgatókönyv picit összeszedettebb, akár még egy afféle B kategóriás klasszikus is lehetett volna belőle.
Ezzel együtt a Dermesztő kór a maga módján egész szórakoztató, de inkább ajánlott egy üres estén a tévében megnézni, mint drága pénzért beülni rá a moziba. Am pedig Liam Neeson karrierjét illeti, azzal kapcsolatban ez a film aligha hoz bármiféle meglepetést...
