Bár jómagam már nagyon régóta éltem azzal a hibrid megoldással, hogy időnként hagyományos, időnként pedig elektromos borotvával estem neki az arcomnak, a tapasztalatom nagyon hosszú ideig az volt, hogy ez utóbbi nem képes hatásosan eltávolítani a szőrzetet, nyilván ebben jelentős szerepe volt annak is, hogy nem éppen minőségi megoldások fordultak meg a kezemben, még orosz (sőt talán szovjet) csoda is járt nálam.
Aztán valamikor 2018 közepe táján történt meg az áttörés, ekkor jutott a birtokomba egy Braun Series 9, és a világ ezzel azonnal megváltozott számomra. Ez a készülék megjelenésének idején és még évekig a csúcsot képviselte - most is kiváló borotva még - és mind a mai napig tökéletesen kiszolgál. Tapasztalataimat annak idején egy tesztben meg is osztotta kolléganőm a NőiHírek portálon. Most itt a legfrissebb utód, és ha lehet, tényleg jobb lett mint elődje (ami esetünkben nem a 2021-ben megjelent Series 9 Prót jelenti, hanem az említett Series 9-et).
A Braun Series 9 Pro+ a gyártó csúcskészüléke, ráadásul mi a 9577cc verziót próbálhattuk ki, amely a kimaxolt verziót jelenti. Így tesztünkben erről a kiszerelésről írunk, vásárlás előtt érdemes szétnézni a Braun oldalán, és ott összehasonlítani a különböző csomagolású készülékeket. Alapvetően maga a borotva természetesen mindegyikben ugyanaz, így maximum a csomagban található kiegészítőkben lesz eltérés.
4 penge, egy bőrvédő és 10 ezer rezgés percenként
A csomagot kibontva nagyon masszív tárólóegységekkel találkozunk, ezek szétbontása után tárul elénk a doboz tartalma. Esetünkben ez magát az ezüst színű Series 9 Pro+ borotvát, egy PowerCase töltőtokot, egy SmartCare tisztító- és töltőegységet, egy tisztítópatront, egy tisztítókefét, valamint egy univerzális töltőt és a leírásokat jelenti. Az univerzális töltőfej egyaránt tudja tölteni vagy energiával ellátni magát a borotvát, a töltőtokot és a tisztítóegységet is.
A Series 9 Pro+ borotva - ahogy elődjei is - öt elemből álló (ebből négy penge) vágórendszerrel rendelkezik - köztük az ultravékony ProLift pengével - , ami nem csak egy szám, hanem valós, érezhetően hatékony eredményben nyilvánul meg az arcon. Két normál, bőrszinten vágó penge mellett két trimmer penge van, az ötödik elem pedig a SkinGuard. A pengék egymástól teljesen külön mozognak, percenként mintegy 40 ezer különböző vágási művelet történik.
Magam igencsak érzékeny bőrrel rendelkezem sajnos, és a hagyományos borotváktól rendre irritált volt a bőrőm - mielőtt évekkel ezelőtt át nem tértem a minőségi elektromos borotva használatára - , mindemellett pedig különösen erős az arcszőrzetem, igen komoly küzdelem tud lenni helyenként az eltávolítása.
Simán vágja simára a hét napos borostát is a Braun Series 9 Pro+
Leginkább a nyakam jobb és bal oldala, a tokám alatti rész, valamint az arccsontom környéke a szem alatt, ahol rendre marad szőrszál. Vagyis maradt eddig. Az új borotva ugyanis úgy tünteti el onnan is az apró szőröket, mintha hagyományos borotvával mennék rajta végig - igaz egyszer nem elég átmenni rajta, többször vissza kell térnem ezekre a területekre, de a Braun borotvája sikerrel távolítja el onnan a renitenskedő szárszálakat is.
Irritációnak szerencsére nyoma sincs, tehát hiába a többszöri nekifutás, nem pattogok ki, nem pirosodik be a bőröm és ami a legfontosabb, egyáltalán nem tépi a szőrszálakat - ahogy az a nem csúcskategóriás készülékek esetében azért elő szokott fordulni. Már csak ebben is előjön a prémium minőség. A Braun leírása szerint a készülék 10 ezer (!) rezgést produkál percenként, a pontosságért pedig a Sonic és AutoSense technológia felel.
Ahogy az elődben úgy most is, az AutoSense-nek köszönhetően a borotva folyamatosan felméri a szakáll vagy borosta sűrűségét, nagyságát és ehhez alakítja a vágási metódust. A Sonic technológiának köszönhetően pedig percenként tízezerszer módosítja a pengék helyzetét - a négy pengének köszönhetően így jön ki a 40 ezer vágási művelet - , ezzel együtt pedig megemeli a szőrszálakat a tökéletes vágás érdekében. Ezek a megoldások az elődben is megvoltak, azonban éppen annyit tett hozzá a Braun, hogy még jobbá váljanak.
A PowerCase nem csak másfélszeresére emeli a két töltés között eltelt időt, de kényelmes utazótok is egyben
Ha ugyanazokat tudja, amit az előd, akkor mégis mi változott, tehetné fel bárki a jogos kérdést. Nos a válasz az hogy míg az eredeti pengék titánból készültek, a mostaniak már sebészeti minőségű rozsdamentes acélból (legalábbis a trimmer esetében), így tovább maradhatnak élesek, és ezáltal hatékonyabbak is. A készülék egyébként természetesen vízálló, így tusolás, fürdés közben is használhatjuk, sőt akár borotvagéllel is, ha valakinek erre van igénye.
A tesztidőszak alatt használtam egynapos, háromnapos és egy hetes borostán is a Series 9 Pro+-t, és különösebb különbséget nem találtam a vágási minőségben, a készülék minden esetben elvégezte a dolgát, ugyanazzal a hatékonysággal szabadított meg a szőrzettől. A borotva feje folyamatosan követi az arc vonalát, nagyon pontosan tud a legtrükkösebb helyeken is dolgozni - de fixre is állíthatjuk a fejet. Bár ez inkább a vizes használatra ajánlott, én mégis leginkább így használom még száraz bőrön is.
A Braun továbbfejlesztette a trimmert is, ami a pajesz, a kecskeszakáll, a bajusz alakítására használandó. Míg az eredeti Series 9-en enyhén ívelt volt ez az eszköz, a ProTrimmer-nek nevezett megoldás teljesen egyenes - hasonlóan a borbélyok által használt professzinális eszközökhöz - , valamint 35%-kal nagyobbak lettek a pengék közötti nyílások, amik viszont 30%-kal vékonyabbak most már. Ezzekkel a változtatásokkal azt érték el, hogy sokkal kevesebb alkalommal kell visszamenni ugyanarra a helyre az arcon, gyakorlatilag egy mozdulattal alakítható az érintett terület.
A bekapcsoló gombnak több funkciója is van, ahogy a kijelzőn is több információt jelenít meg
A sima Series 9-hez képest újdonság, hogy a hüvelykujjtámasz már nem kapcsolja ki-be a fej szabad mozgását illetve rögzítését (ezt egy külön kis gombbal tehetjük meg), ami üdvözlendő, mert így nem történik véletlen átkaocsolás. A ki-be kapcsoló gomb is külön funkciót kapott pluszban, ha hosszan tartjuk nyomva, bekapcsol az utazási mód, amelyet egy piros lakat jelez vissza. Újabb hosszan tartó nyomással ezt feloldjuk, rövide nyomva pedig nyilván ki-be kapcsoljuk vele a készüléket.
Egy-egy feltöltéssel egy órányi használatra alkalmas a Series 9 Pro+, ami 3-5 perces borotválkozással nagyjából 12-20 borotválkozást jelent értelemszerűen. A mellékelt PowerCase töltőtokkal ez 90 percre növelhető és ha mindig ebbe tesszük visza az eszközt, könnyen kiszámolható, hogy 18-30 borotválkozásra elegendő egy feltöltés, ami bizony több hétre elegendő szuflát biztosít, mielőtt ismét konnektorba dugnánk az eszközt.
A PowerCase egyébként egy roppant kényelmes megoldás, a tisztítókefének külön tartója van, ahonnan ki-be pattinthatjuk azt, a borotvát betéve pedig - ha szükséges - az azonnal feltöltődik a kellő százalékra. Ha töltőre tesszük, lehet szabályozni, hogy csak magát a tokot töltse, vagy először a borotvát is töltse maximumra. A műveletekről színes ledek tájékoztatnak. A teljes feltöltéshez 0-ról 100%-ra kicsit több mint háromnegyed óra szükségeltetik, de öt perc alatt lehet gyorstölteni, ami egy borotválkozásra elég lesz.
SmartCare Center nem csak tisztít, de a pengéket is élesen tartja, de közben tölt is
Természetesen ugyanezzel a töltőfejjel és kábellel csak magát a borotvát is tölthetjük, ráadásul töltöre dugva a borotva nem használható, így elkerülve a véletlen áramütést. A borotván egy kijelző mutatja a töltöttséget, amely 20%-os sávokban mér, tehát öt csík van és száz százalékról indulva egyenként csökken 20%-os merülés esetén. az utolsó perceket pedig számok jelzik, csakúgy mint az elődökön. Ez a kijelző képes mutatni a tisztítás szükségességét is egyébiránt.
A készülék tisztítását a SmartCare Center állomás látja el, amely az elődökhoz képest ránézésre gyakorlatilag semmit nem változott, a Braun szerint azonban már nem csak a tisztítás a feladata, de ezen kívül a pengék kenését és védelmét is ellátja. Ezt egyelőre nem tudom igazolni, de tulajdonképpen új vásárlónak teljesen mindegy is, számomra is csak azért merült fel kérdés, mert évek óta ugyanezt a készüléket használom, nagyon picit más dizájnnal.
A SmartCare Centerhez ugyanazok a tisztitópatronok használhatók mint az elődökhoz, tehát ha valaki az új típusra vált, és maradt még patronja, fel tudja használni. Ahogy egyébként a PowerCase is tölti a régi borotvát. A belehelyezett borotva állapotát kiértékeli és ez alapján rövid, normál vagy intenzív tisztítást végez.
A Braun Series 9 Pro+ 9577cc-ben (majdnem) minden kiegészítőt megkapunk
Végezetül érdemes még szót ejteni a borotva használhatóságáról. A készülék abszolút kényelmesen használható és ergonomikus bármilyen kézben használva. A csúszásmentes felületnek köszönhetően nem lesz probléma a tus alatt sem vele, nem sok esély van arra hogy leejtse az ember. Az érzékeny bőrűek számára nagyszerű választás, mert igen jól bánik ezzel a bőrtípussal, ahogy a nagy szőrrel is könnyedén megbirkózik.
Összességében elmondható, hogy a Braun Series 9 Pro+ a legmagasabb szintet képviseli az elektromos borotvák között, és bár az előző Pro verzióhoz képest nem sok újdonság fedezhető fel, mindenben változott némileg egy kicsit. Aki az eredeti Series 9-ről vált (mint én), annak ismerőslesz az eszköz, de nagyobb teljesítménnyel, felfrissített verzióban.
Kihívója nem sok akad, a konkurenciára nem térnék ki külön, mindenki utána tud nézni, aki szeretne, de tény hogy ár / érték arányban a szolgáltatásait és a kényelmét tekintve nem igazán talál vetélytársra. A Braun Series 9 Pro+ nagyjából 150-160 ezer forint környékéről indul, az általunk tesztelt szett 180 ezer forint környékén mozog jelenleg (225 ezerrel kezdett), de akcióban itt-ott most 150-160 ezer forintért is megvásárolható, ami igazán korrekt ár érte. Ráadásul ha beregisztráljuk a készüléket a Braunnál, a garancia 5 évesre nő.