Szeptember elején leplezte le az idei év második felére szánt laptop újdonságait a gyártó, amiről természetesen mi is beszámoltunk, de akkor még nem kapott akkora nagy figyelmet mai tesztalanyunk az új ZenBook Flip S (UX371), melynek néhány különlegessége közül egyértelműen a kijelzője az, amire érdemes odafigyelni.
A Flip széria egyébként nem egy új vonal az Asus-tól, igen régóta tartják fent ezt a családot a 2 az 1-ben gépeknek, vagyis azoknak, amelyeknek a kijelzőit teljesen hátra lehet fordítani annak érdekében, hogy az érintőképernyővel és az új felállással egy táblagépszerű élményt kapjunk.
Hardver
Mielőtt kitérnénk a kijelzőre, érdemes azért végigfutni a gép hardveres specifikációin, hiszen nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a gyártó nem hozott nagy kompromisszumokat a különleges kijelző miatt. Ahogy a szeptemberi bemutató alkalmával is említettük az új megoldások többsége a 11. generációs Intel processzorokra épül, vagyis a Tiger Lake széria duruzsol a tesztalanyunkban annak minden újításával.
Kiváló hangon szólnak a harman / kardon recsegők
Nos, az Intel kapcsán az elmúlt években többször felmerült már, hogy érdemi fejlesztéseket nem végeznek, igyekeznek a lehető legtöbbet kisajtolni a már jól bevált platformjukból és azt kell mondjuk, hogy ez jelen esetben sincs nagyon másképpen, de azért itt a teljes csomagot nézve nem panaszkodhatunk.
A gép kétféle processzorral érkezik, hiszen Intel Core i7-1165G7 és Intel Core i5-1135G7 közül választhatunk. Mindkét processzor négymagos, a különbség az alap és a boost órajelekben keresendő, hiszen ott 0.3GHz-et ver az i7 az i5-re.
Nálunk az erősebb modell járt teszten, de a hazai boltok kínálatában egyelőre csak az i5-ös változat érhető el, viszont már ennyiből is kitalálhatjátok, hogy ez nem kell hogy bárkit is visszatartson a vásárlástól. A napi teendőkhöz, irodai vagy internet-alapú munkákhoz mindkét processzor tökéletesen elegendő lesz, pláne az 512GB-os villámgyors PCIe SSD-vel és a minimum 8GB memóriával.
A 4K-s kijelző komoly megjelenítésre képes. Itt 150%-on van, mégis két teljes weblap fér meg egymás mellett kényelmesen.
Az újabb Intel processzorok nagy újítása azonban az Intel Iris Xe grafika, melyről már a megjelenés előtt is nagyon komoly állítások szivárogtak ki. No persze csodákat azért mi sosem vártunk, mégiscsak egy integrált gpu-ról beszélünk, de tény, hogy korábban sok dicséretet nem kaptak az Intel beépített fejlesztései.
Az új Xe chip sem éppen egy gamer kártya, de nagyjából a megjelenés előtt is azt várhattuk tőle, hogy felveszi a versenyt az NVIDIA GeForce MX széria tagjaival, melyek elegendőek voltak arra, hogy a régebbi játékokkal vagy akár viszonylag újabbakkal is limitált grafikai beállítások mellett tudjunk egy kicsit szórakozni.
Játék előtt tehát mindenképpen érdemes maximum a közepes, de inkább az alacsony grafikai beállításokat választani, illetve azt rögtön el kell felejteni, hogy a 4K-s kijelzőt ilyen téren ki tudjuk használni. Nyilván ez azért van, mert egy rendkívül vékony, mindössze 13,9mm-es házról beszélünk a gép súlya pedig alig több mint 1kg.
A billentyűzet kifejezetten kényelmes gépelést tesz lehetővé
Az Asus több használati módot konfigurált be, mely egyébként főként processzort szabályozza, de a lényeg az, hogy nem ez a legjobb konstrukció ahhoz, hogy az Xe chipben rejlő erőt maximálisan kiaknázzuk.
Persze el lehet szórakozni a népszerűbb eSport címekkel 30-60 fps körül, illetve azt se feledjük el, hogy a Thunderbolt csatlakozásnak hála külső grafikus kártya is köthető a gépre, de annak, aki heti 1-2 óránál többet kíván játszani, biztosan nem ez a legjobb választás.
Kijelző
Végre elértünk a ZenBook Flip S (UX371) talán legkülönlegesebb pontjához, a kijelzőhöz. Az Asus ugyanis egy 13,3 hüvelykes 4K-s (3840 x 2160-pixel) OLED panelt pakolt a gépbe, mely természetesen érintőképernyő is egyben és a csomag részét képező elegáns, fekete stylus-t is kezeli, így gyors jegyzeteléshez táblagép módban például kiváló.
A kijelző valóban gyönyörű egy átlagos laptop mellé állítva, a színek élénkek és a fényerő is átlagon felüli, de 2020-ban talán nem kell már részletesen kitérni az OLED technológiára.
Sátrazni is lehet vele...
A kijelző kapcsán érdemes még megemlíteni a Pantone és a VESA DisplayHDR 500 True Black hitelesítéseket, illetve a 100%-os DCI-P3 színskála lefedését. Ezek több szempontból is iránymutatóak lehetnek, hiszen a közösségi médiában aktív felhasználók például kimagaslóan jó körülmények között tudják szerkeszteni a fotóikat, illetve a munka utána videós tartalmak fogyasztása is remek vizuális élményeket hozhat.
Itt térnénk ki a gép 2 az 1-ben mivoltára is. Sokan továbbra is megkérdőjelezik, hogy van e értelme ennek. Nos, ezt nem mi fogjuk eldönteni, de az biztos, hogy egy ilyen könnyű és minőségi vasnál ez csak egy kellemes extra.
A stylus jól használható, a kijelző gyönyörű és reszponzív, így igazából semmi sem hátráltatná a tabletként való használatot a Windows rendszer idegesítő marhaságain és úgy általában a felhasználói kedvtelenségen kívül. Viszont ennek a megoldásnak köszönhetjük például a "sátor" vagy általunk csak "teljes kijelzőnek" nevezett módokat, amik prezentációkor vagy tartalomfogyasztáskor jöhetnek jól.
...és használhatjuk szinte tabletként is
Egyebek
A csatlakozókra mostanság érdemes külön kitérni, de szerencsére itt vészesen nagy hiányról nem számolhatunk be, sőt örömteli volt látni, hogy egy HDMI is elfért a hagyományos USB-A és és két USB-C csatlakozó mellé. Mindkét C-port alkalmas töltésre és ahogy már említettük a Thunderbolt 4 képességeit különféle kiegészítőkkel és akár külső VGA-val is kihasználhatjuk.
Továbbá a laptop támogatja a WiFi 6-ot és Bluetooth 5.0-val is rendelkezik, de ez el is várható egy ilyen géptől. Jack-csatlakozó nincs rajta, de talán ezt manapság nem sokan fogják már hiányolni. A hangzásvilág kapcsán pedig megemlítenénk, hogy a hangszóró meglepően jól szól. Nyilván nem egy komoly rendszer, de a gép adottságaihoz képest kimagasló és az esti filmezéshez, sorozatok nézéshez is kiváló.
Kifejezetten szép példány lett az Asus ZenBook Flip S, mindenhol szépen mutat
Összegzés
Az új ZenBook Flip S (UX371) jelenleg 450 000 Ft környékén érhető el itthon, 512GB SSD-vel, 11. generációs Intel Core i5-tel és 8GB memóriával. Ebben már benne van a 4K-s OLED panel, a stylus és figyelembe kell vennünk a prémium minőséget.
Ez így szerintünk egy nagyon jó vétel azok számára, akik a mindennapi feladatokhoz keresnek egy átlagon felüli gépet, amivel bárhol büszkén megjelenhetnek és munka után az alapvető szórakozási igényeket is átlagon felüli minőségben élvezhetik.