A 2019-ben napvilágot látott első rész egy igen ötletes, sötét humorú horror-vígjáték volt, ami akkor egészen újszerűnek hatott - a kérdés, hogy vajon akadt-e benne elég potenciál egy folytatáshoz? A Searchlight Pictures fejesei mindenesetre így gondolták, minek köszönhetően a rossz családba házasodó, ám végül mégis megmenekülő menyasszony újfent kénytelen megjárni a poklot, és közben még több igen fájdalmas sérülést elszenvedni. Ám ezúttal még a saját családja múltjával is szembe kell néznie?
A cselekmény ugyanott veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ért: miután egy régi hagyománynak (vagy átoknak?) köszönhetően vőlegénye egész famíliája végigüldözte Grace-t (Samara Weaving) a család terjedelmes vidéki kúriáján, hogy feláldozzák az ördögnek, a lánynak csodával határos módon sikerült kiverekednie magát a halálos csapdából. Ám alighogy magához tér a kórházban, máris azzal kell szembesülnie, hogy akadnak még hasonló őrültek, akik bármire képesek, csak hogy az ő vérét ontsák.
Mint kiderül, több kőgazdag és befolyásos család verseng egymással a végső hatalomért, aminek a szabályok értelmében Grace vált a középpontjává és egyúttal áldozatává. Egyetlen esélye, hogy ismét felveszi a kesztyűt, és az állandó menekülés helyett szembenéz a velejéig romlott társaság tagjaival.
Ezúttal azonban nincs egyedül, mivel a kórházban csatlakozik hozzá rég nem látott húga, Faith (Kathryn Newton), aki még mindig neheztel rá, amiért tinédzserkorában magára hagyta. Miközben a két lány igyekszik zöld ágra vergődni egymással, másra nem is számíthatnak, mivel a befolyásos családok még a hatóságokat is ellenőrzésük alatt tartják...
Titus (Shawn Hatosy) és Ursula (Sarah Michelle Gellar) egyaránt érdeklődést mutat apjuk, Chester Danforth (David Cronenberg) örökségével kapcsolatban
Az aki bújt 2. esetében azon ritka filmtörténeti helyzet állt elő, amelyben a rendezők a két főszerepben látható színésznővel akartak egy testvérekről szóló, eredeti filmet forgatni. Amikor a stúdió felkérte őket az Aki bújt folytatásának elkészítésére, úgy döntöttek, hogy ehhez az univerzumhoz igazítják a sztorit, miáltal két legyet ütnek egy csapásra.
Amit ezzel sikerült elérniük, az egyrészt az volt, hogy kaptunk egy már felettébb elcsépelt felállást a két, egymástól elhidegült testvérrel (nocsak, újfent egy semmiből feltűnő rokon). A helyzetet legfeljebb az teszi valamennyire különlegessé - még ha nem is igazán hitelessé -, hogy a kettejük közötti békülési folyamatnak egy vérre menő küzdelem kellős közepén kell megtörténnie, melyben ráadásul mindkettejük túlélése a tét.
Másrészt viszont ez az megváltozott felállás legalább valami új színt hozott a történetbe - az alkotók persze nyilván tisztában voltak vele, hogy ugyanazt még egyszer, csupán a menyasszonnyal a középpontban aligha lehet eladni a nagyközönségnek. Ettől függetlenül ahogy csak lehetett, igyekeztek megidézni az első részt, és ezért - a külsőségeket illetően legalábbis - szinte mindent elkövettek, így szegény Samara Weavingnek ugyanazt a véres és szakadt menyasszonyi ruhát kellett magára öltenie.
Grace (Samara Weaving) és Faith (Kathryn Newton) sem egymástól, sem az üldözöktől nem szabadulhat
Ami a tartalmat illeti, sajnos már nem annyira sikerült reprodukálniuk az eredeti film szellemiségét. Míg az első rész a sötét humor és irónia mellett időnként egész komoly társadalomkritikával szolgált, az utóbbi itt már csak nyomokban fellelhető, és legfeljebb felszínes kliséket puffogtat a gazdagokról és a világot irányító hatalmasokról.
A sátánista családok rivalizálása pedig semmilyen szinten sem vehető komolyan. Bár tény, hogy sok elborult ember van, akik mindenféle szörnyűségekre képesek, a filmben látottak azonban már túlságosan elvontnak hatnak a valósághoz képest.
Noha a néző számára meglehetősen nehéz végig fenntartani a kétkedés felfüggesztését, helyenként előfordul, hogy az ember a látottak révén képes az adott jelenetet leszámítva gyakorlatilag minden másról megfeledkezni. A franchise erőssége továbbra is a stílusa, ami eléggé szürreális, ám néha felettébb szórakoztató helyzeteket eredményez.
A fő gond újfent az egyensúllyal van, és alighanem ennek köszönhető az is, hogy néha a színészek sem igazán tudják, hogy épp komolynak vagy viccesnek kéne lenniük. Leginkább a főszerepben látható Weawing az, aki végig beleélte magát a karakterébe, Kathryn Newton azonban láthatóan nem mindig találja magát az adott jelenetben.
Az ügyvéd (Elijah Wood) elég szokatlan "hobbit" talált magának, de a jelek szerint élvezi
Erről természetesen újfent a forgatókönyv tehet, illetve az abban leírt életszerűtlen szituációk és dinamika. Főleg akkor lóg ki a lóláb, amikor a lányok az életükért menekülnek nagy kétségbeesve, hogy a következő jelenetben már könnyed hangvételben szapulják egymást, míg máskor meg akkor sem menekülnek el, amikor éppen megtehetnék.
Elijah Wood a hidegvérű ügyvéd szerepében viszont határozott pozitívum - rá igazából csak a szabályok folyamatos tisztázása miatt volt szükség, ettől függetlenül nagyon jól hozza a tárgyilagos és látszólag közömbös figura szerepét. A rendezőként híressé vált David Cronenberg cameoja pedig pont olyan vicces, mint amilyen meglepő a sátánista hatalmasok vezetőjének bőrében.
Összességében elmondható, hogy ha az Aki bújt első része némileg elvetette a sulykot, akkor a második egyenesen messzire hajította azt. Emiatt azonban az utóbbi már sajnos eléggé erőltetett és sablonos, illetve az eredetihez képest még életszerűtlenebb lett. Ebben a formában tehát egy alapvetően felesleges folytatással van dolgunk, amit egyszer azért meg lehet nézni a tévében, ha valaki bírja az ilyesmit.
