Kegyetlenül rohan a világ; egy hétig nem nézünk rá a Fészbúkra és máris tíz olyan technológiai újdonsággal álltak elő a techcégek, melyek csodálatosnak hangzanak, és nagyjából nyolc belőlük teljesen felesleges. Azonban a szürke hétköznap nem tudja tartani az iramot ennyire.
Az évszázados társadalmi ellentéteket és berögződéseket még a drasztikus változások sem fogják tudni feltétlenül megdönteni. Elég csak ránézni egy városra, bármelyikre, és még mindig megtalálhatóak a gazdagok és a szegények közötti éles ellentétek. Hiába találnának fel mondjuk egy olyan technológiát, amivel az embereket az égbe tudnánk emelni, ez a társadalmi berögződés, és maga az ember akkor sem változna. Mai tesztünk alanya ezt hozza el nekünk.
Az Aether & Iron egy disztópia jövőképpel kecsegtet, azonban belecsavarja abba a klasszikus, 1930-as évek noir-os hangulatát, miközben a narratívára helyezi a hangsúlyt, kézzel rajzolt(nak tűnő) látványvilággal. Ez pedig egy olyan játékot eredményezett, amit nehezemre esett lerakni, annak ellenére, hogy a "tessékjátszanivelem" listán a Legend of Zelda mellett a Death Stranding 2: On The Beach is ott figyel.
A jó pozíció kulcsfontosságú a harcoknál.
Főhősünk, Gia, a futurisztikus New York egyik kegyvesztett gengsztere, akinek befeketítette a nevét a múlt, azon van, hogy tiszta vizet öntsön a poharába. Azonban a bűnözőknek a hírnevük a legnagyobb portfóliójuk, és ha az bemocskolódik, akkor kénytelenek illegális csomagok szállítására vetemedni, mert mást úgy sem bíznának rájuk. Azonban az egyik ilyen "csomagról" kiderül, hogy egy lány, aki a nemesi magaslatokról ereszkedett le egy titokzatos táskát szorongatva.
Igen, a nemesek egy magasabban lebegő városrészen laknak, és ahogyan haladunk lejjebb a platformokon, melyek egy úgynevezett Aether üzemanyag tart a levegőben, úgy romlik az élet minősége. Dr. Eleanor Reinhardt (ez Gia "csomagjának" a neve), egy világmegváltó küldetést vett a vállaira: megmenteni New York-ot, és legfőképpen a nyomornegyedeit egy Aether vihartól, mely a meggondolatlan technológia-túltolás miatt alakult ki.
Igen, ezt szeretem. Beleadott munka, kifejezés és érzelem minden vonalban.
Ez egy igen merész vállalkozás egy olyan lánytól, aki csak jóindulattal nevezhető felnőttnek, és olyan naiv, hogy úgy gondolta, majd megoldja valahogy, ha lekerül a város rosszabbik fertályára. Sebaj, szerencséjére Gia vele tart, hogy felvilágosítsa a városi élet kellemetlenebbik részéről, amit Eleanor úgy hálál meg, hogy eltereli Gia figyelmét egy pillanatra (tévedésből, persze), amit egy rendetlenkedő maffiózó ki is használ, és meglép a főhősünk autójával, melyben a fiatal doktor kutatási anyaga is ott lapul (a fent említett titokzatos táskában).
Ez pedig elindítja Giát egy olyan kalandon, melyet sok csalódás, árulás, akció és cselszövés tarkít. Engem is meglepett, hogy mennyire jó tud lenni egy relatíve klasszikus, szimpla játékmenettel ellátott point-and-click (a fejtörők nélkül), ahol minimális az akció; az érdem a történetet illeti. Persze a sztori nem fogja megreformálni a meseírás formuláját, és belátom, néha fárasztó is volt a dolog, mivel Gia a narrátor szerepét is betölti, és a végére már kicsit elegem volt a hangjából. És még így is meglepő könnyedséggel ragadott magával eme alkotás.
Jóbarát, te pont úgy nézel ki, mint akiben retekül nem kellene megbíznom.
Az Aether & Iron több zsánert is kombinál. A point-and-click magáért beszél: helyszíneket járunk be, és nyomkodunk ide-oda, különféle leírásokat, jeleneteket, próbákat elindítva. Ezekhez a próbákhoz kapcsolhatóak a szerepjátékos elemek. Gia és a csapata tapasztalati pontokat kapnak küldetések, harci jelenetek és sikeres kockapróbák után. Szintlépéssel valamelyik értéküket tudják növelni, vagy speciális képességeket tudnak venni egy lineáris rendszert bejárva. A kockás próbák pedig mindig egy értékből kapnak bónuszt, így be lehet osztani, hogy melyik szereplőt mire építjük a sokoldalúság miatt.
Harci jelenetekkel is lesz dolgunk, körökre osztott autós csaták képében. Ilyenkor a csapatunk és a verdáink összecsapnak ellenfeles járművekkel, és, ha nincsenek megfelelően felszerelve kocsijaink, akkor érdemes lesz visszatölteni egy korábbi mentést, mert hamar olyan csetepatékat dob be a rendszer, ahol durván túlerőben vannak a gonoszak. Autóinkat fegyverekkel, páncélokkal, motorokkal és kiegészítőkkel szerelhetjük fel, növelve a sebzéseiket, életüket és különleges képességekkel felruházva őket.
Egy próbánál nem csak egy út van a siker felé.
A nyert harcok után zsákmánnyal leszünk gazdagabbak, azonban nem csak így tehetünk szert cuccokra. Érdemes minden helyszínt alaposan átnéznünk, mert találhatunk mellékküldetéseket, tárgyakat, pénzt, és minden fillérre szükségünk lesz, ha az igazán drága járművekre és kiegészítőkre fáj a fogunk.
Amire oda kell majd figyelnünk, az a "Heat" mércénk. Ez azt jelzi, hogy mennyire keresnek minket a zsaruk, és bizonyos képzettségekre bónuszt, másokra pedig levonást adhat. "Heat"-et harc közben kaphatunk, ha civil járművekben is kárt teszünk, de önkényesen is megnőhet ez az érték, bizonyos akciózósabb jelenetek után.
Sanyi, hol a bazúka? Át kéne lőni úgy... oda.
A féktelen gyűjtögetést kicsit meglövi, hogy a járműveink konténereiben tárolhatjuk az igazán értékes dolgokat, ezek pedig nagyon hamar meg tudnak telni, így néha egyszerűen nem tudtam minden zsákmányt megtartani. A személyes "batyunk" ugyan jóval nagyobb, de oda elhanyagolható dolgok kerülnek, melyekből nem tudunk pénz csinálni. Ezért (is) érdemes gyakran látogatni a boltokba, főleg, ha illegális eszközöket rejtegetünk, ugyanis New York utcáin ellenőrzési állomások vannak, és a rendőrök nem fogják pozitívan értékelni a jelenlétünket, ha egy rakás tiltott rakomány lapít a csomagtartóban.
A játék szinte mindegyik aspektusa nagyon jól működik a harmónikus egész létrehozásában. Egyedül a harc volt talán a legkevésbé passzoló rész, leginkább azért, mert a megvalósítás élesen elüt a játékban tapasztalt grafikai prezentációtól. Illetve azért is, mert kicsit kényelmetlen a kamerakezelés, no meg a nehézség is eléggé ugrabugráló, az ellenfelet irányító mesterséges okosságról nem is beszélve. Az ilyen összecsapásoknál általában egy feladatot kell teljesítenünk, ami nem mindig merül ki abban, hogy robbantsuk fel az összes ellent. Esetenként elég csak egy célpontot elpusztítani, vagy életben maradni X körig.
Egy jelenetben több érdekesség is van, amire rányomhatunk információért, vagy esemény beindításáért.
Minden egyes kör Giával kezdődik, majd utána jönnek a csapattársai. AP-ból lehet mozogni, lőni és képességet használni. Miután végeztünk az embereink köreivel, ezek után környezeti behatások történnek (törmelék zúdul a pályára, szétválik az út, lezuhan egy konténer a nemistudomhonnan), majd az ellenfél egységei cselekednek. Érdemes úgy időzíteni, vagy manőverezni, hogy a gonoszok kerüljenek olyan sávba vagy mezőbe, ahol a fejükre fog esni valami, mivel sokszor nevetséges túlerővel fogjuk szembe találni magunkat, és minden extra sebzés számít.
És annak ellenére, hogy a haddelhadd talán a legrosszabb része a játéknak, így is elég jól elszórakoztam ezekkel, hiába darált be a legelső főellenség többször is. Elég gondolkodással, és némi szerencsével bármely harcos kihívás legyűrhető, és elég sok XP, illetve zsákmány jár ezek után. Bár a legtöbb fejlődést missziók teljesítésével fogjuk tudni elérni, ezért érdemes az összes mellékküldetést teljesíteni. Szerencsére a csapatunk tagjai egyszerre szinteződnek, és egy próbánál mind hozzá adják az értékeiket a dobáshoz, így nem kell Giából egy mindenest összehozni.
Járműveinket érdemes telepakolni extrákkal, különben a legelső főellenségen nem jutunk túl.
A zene fantasztikus, talán a legjobb része a játéknak. Én különösen imádon a jazzes, titokzatos, klasszikus szaxofonnal felturbózott muzsikát, és ilyenkor mindig az L.A. Noire, vagy a Detective Conan (azmegmi?) jut az eszembe. A szinkronmunkába kicsit tehettek volna többet, mert Gia kissé monoton és megfáradt hangjából hamar elegem lett. De legalább Eleanor-t mindig szórakoztató volt hallgatni. Azonban volt egy-kettő szereplő, akiknek botrányosan rossz szinkronjuk volt, és félig azt hittem, hogy AI generálta azokat. Merem remélni, hogy nem.
Ám mindent összevetve az Aether & Iron egy példás játékra sikeredett, mely a sci-fis vonalat ötvözte a maffiózós hangulattal, és egy olyan egyveleget hozott létre, amit nem igazán tudtam letenni. Elég hosszú a játék ahhoz, hogy igazán megérje a pénzét (húsz óra után már nem volt kedvem számolgatni), úgyhogy a legjobb szívvel tudom ajánlani eme alkotást mindazoknak, akik a szivarjukat egy lézerágyú füstölgő csövével szeretik meggyújtani.
+ Meglepően érdekes történet
+ Rendkívül hangulatos grafika és zene
+ Sok zsáner relatíve jól összerakott találkozása
- A szinkron nem mindenhol klappol
- A harcok prezentációja és rendszere nem lett túl jó
- A szerepjátékos rész kissé egyszerűre sikeredett
- Gia szinkronjába belefáradtam a végére
Imádom a stílust, nem is marad ki!
