A Mercedes álláspontja szerint is az önvezető (autonóm) autóké a jövő, de sok gyártóval vagy "frissen" felbukkant fejlesztésekkel - mint például a Tesla - ellentétben ők sokkal hosszabb intervallumban gondolkodnak. Az elkövetkezendő húsz évben még biztosan mi vezetjük a Mercedesünket, még akkor is ha ezt milliónyi elektronika teszi számunkra kényelmessé és egyszerűvé.
Manapság ilyen egy kormány. Néhány évtized és kormány sem lesz.
Jelenleg a félautomata autók korszakát éljük: rengeteg dologra képesek a járművek már önmaguktól, de alapvetően szükség van sofőrre. Egyrészt mert jelenleg még így biztonságosabb, másrészt nem tart ott a technológia hogy mindent rábízhassunk. A Mercedes állományában az általáunk is kipróbált autók mindegyike a jelenlegi csúcsot képezte az adott osztályban, így láthattuk, hol tartunk most.
A kipörgésgátló, a csúszásgátló, lejtmenet, esőérzékelős ablakok - ez mind az elmúlt évtizedek vívmányai, és jó részük a kényelmet szolgálja, míg jelentős hányaduk a biztonságunkért felelős, azonban ezek nem feltétlenül működnek együtt a sofőrrel, hanem önmaguk cselekszenek. Nem tanulnak, nem fejlődnek, amire készítették őket, azt elvégzik - általában probléma nélkül.
Ez jelenleg a technológia csúcsa a Mercedesnél
3D-ben látó sztereó kamerák, érzékelők minden ponton.
A manapság készülő autók ezeken felül már úgy készülnek, hogy előre "gondolkodjanak", proaktívak legyenek, figyeljék a sofőrt és a környezetet is, a menettulajdonságokat pedig igazítsák az adott helyzethez. A gyártó S osztálya az ahová beépítettek minden technológiát, ami jelenleg létezik. A sávtartás, az automata sebességtartás, az autópályán önálló vezetés, vagy az intelligens parkolás szinte minden Mercedesben alap, visztont az S osztály a jövőt vetíti előre: többek között képes kiértékelni hirtelen kialakult forgalmi szituációkat és ha kell, be is avatkozik a vezetésbe.
A Pre Safe technológiát a zsámbéki drivingcamp pályán tartott bemutatón tapasztalhattuk meg. A több szituáció közül kiemelendő a gyalogosvédelem, ahol a kamerák látták az útra lelépő járókelőt, és mivel érzékelte az autó hogy nincs a kormányon a sofőr keze, a jármű önállóan cselekedett. Több ütemben fékezve, majd megállítva a nagy sebességgel haladó autót, elkerülte a balesetet. A msáik érdekes szituáció egy autópályán kialakult forgalmi fennakadás volt, ahol a sofőr nem figyelt az útra, 160-as tempóval haladt, hirtelen pedig felbukkant az álló kocsisor.
Teljesen automata parkolás, még a helyet is kinézi helyettünk
Több megoldás is létezik, hiszen elképzelhető hogy az előttünk látható vészhelyzetben valamelyik irányban képesek vagyunk kitérni, ekkor az autó a helyzet felmérése után képes ezt megtenni, elfordul jobbra vagy balra. Viszont ha mellettünk több autó, vagy bármilyen másik tereptárgy akadályozza a kitérést akkor nem marad más csak a fészfékezés. Minden amit az autó választ, felülbírálható. Egyelőre.
Persze az esetek nagyrészében helyesen fog cselekedni, hiszen a 360 fokban figyelő kamerák nem csak azt látják hogy van ott valami, hanem a 3D képesség révén fel is mérik, mi az, mekkora, mozgásban van-e vagy éppen áll. Az első kijelzőbe épített sztereo kamerák ráadásul - több konkurens megoldásaival ellentétben - nem csak bizonyos magasság felett képesek látni, hanem a talajig pásztáznak, az elektronika pedig elemzi a helyzetet. Nem csak a kialakult szituációt kezeli, hanem azt is ha egy gyalogos még nincs az úttesten de már elindult - ekkor kiszámítja a várható eseményt és a kapott eredmény szerint cselekszik.
Mindenhol a kijelzők és tabletek dominálnak. Elöl is.
Ha láthatóan nem képes sem az autó, sem a sofőr elkerülni az ütközést, az autó preoaktív módon próbálja csökkenteni az esemény várható kellemetlen következményeit. Ennek érdekéban oldalról érkező becsapódás esetén elmozdítja az utast az ülésben, vagy épp egy speciális hangot ad ki, amely arra hivatott hogy ütközés esetén ne károsodjon a hallójárat.
Nem csak a külső van ellátva érzékelőkkel természeten, az autó azt is figyeli hogy fogjuk-e a kormányt. Bár önállóan is elvezeti magát egy Merci, azért a biztonság megköveteli hogy uraljuk az autót. Ha érzékeli hogy nincs a kormányon a kéz, nagyjából fél perc után jelez, ha ekkpr sem tapasztal mozgást, lassít, vészvillogót kapcsol és félreáll. Ha még ekkpr sem érzékeli hogy valaki megfogta a kormányt, hívja a mentőket, elküldi a pontos adatokat (azt is hogy hányan utaznak az autóban) és kinyitja az ajtózárat.
Baleset esetén még a reflektorokat is maximálisra állítja hogy könnyen ránk találjanak.
Technikák amikről nem is tudunk, csak dolgoznak
Az S osztály alatti kategória is tartogat azért finomságokat. Az autókba sim kártya van telepítve, amely segítségével folyamatosan kommunikál az autó a szerverekkel és a többi autóval is. Ennek segítségével ha egy autó különleges helyzetbe kerül, azonnal értesül róla a többi jármű, de ennek révén érkeznek meg a legújabb szoftverfrissítések, navigációs információk, térképek is.
Az egyenként vezérelhető ledekkel tökéletesen lehet alkalmazkodni
A sim kártyával a felhasználónak nem kell foglalkoznia, azt teljes mértékben a gyártó kezeli. Nincsenek díjak sem értelemszerűen, azonban vannak országok ahol egyelőre nem üzemel a rendszer, ilyen például a sokak által kedvelt Horvátország. A Mercedes viszont folyamatosan bővíti a palettát egész Európára.
A legújabb parkolási asszisztens már nem abból áll hogy kinézzük a helyet, indexelünk, gombot nyomunk és beparkol az autó. Az új Mercik 30kmph sebesség alatt folyamatosan figyelik a parkolókat mellettünk, és ha egy olyan helyet találnak ahol az autó mérete plusz egy méter hely található (és utasítva van parkolásra), automatikusan fékeznek, indexelnek és beparkolnak - akár "makettoznak" is ha a helyzet úgy kívánja.
A mobiltelefonos applikáció segítségével pedig kiszállva az autóból bárhová képesek beparkolni, olyan helyekre is, ahol nem tudnánk az ajtót sem kinyitni. Természetesen a kiaállást ugyanígy megoldják. Kiemelendő érdekesség még a 64 ledből álló lámpa, ahol a ledeket egyenként képes kezelni az autó, ezzel megoldva nem csak a kanyarba világítást hanem a szembe jövők elvakítását is megelőzendő képes kapcsolgatni kisebb ledcsoportokat.
Az elektromos autó a jövő - de még kell a fejlődés
Az S osztályban látott Pre Safe technológia egyébként sok más Mercedesbe is telepíthető, néhány százezer forint felár ellenében.
Érdekességként megemlítendő, hogy a jelenlegi mobiltechnológia mögött három-négy évvel van lemaradva általában az autókba beépített kijelző és mobiltechnológia. Ennek egyszerű oka van: a tesztelés vesz igénybe ennyi időt, hiszen itt emberéletekről van szó, nincs fontosabb feladat mint a biztonság maximalizálása. A Mercedes (is) dolgozik ennek az időnek a rövidítésén, de nem ez a prioritás, hiszen a járműveinkben nincs szükség a legeslegújabb vívmányokra, annál inkább a legjobban működőre.
Mi a jövő?
Ami manapság a sok tízmilliós S osztály, néhány éven belöl az lesz a többi kategória sajátja, hiszen egyre "lejjebb" kerülnek a fejlesztések, így közeli a jövő vélhetően a megfizethető fél-autonóm autóké, a teljesen önálló autók viszont még messze vannak. Két évtizedben határozta meg a Mercedes azt, amikor már rá meri majd bízni a teljes felelősséget az autóra, de ez rengeteg kérdést vet fel még jelenleg.
Nem biztos hogy ez az AMG is okos de hogy gyönyörű az biztos!
Egyrészt ott a megosztott felelősség: ha egy autó balesetet okoz, az kinek a hibája, a sofőré vagy a gyártóé? Ez napjainkban is többször téma bizonyos esetekben, ezért folyamatosan elemez ki baleseteket a Mercedes. Kivonulnak a helyszínre ahol minden adatot begyűjtenek, valamint nyilván a beépített technológiák is képesek visszajelzést adni utólag - itt viszont a magánszféra a kérdéses.
A kormány nélküli, vagy opcionális süllyesztett kormánnyal, akár pedál nélküli autók kora még odébb van, de a jelenlegi autótechnológia olyan ütemben fejlődik, hogy egyértelműen nem amiatt kell várnunk rá, hogy megvalósítható legyen. Sokkal inkább a rengeteg szabályozás és az emberiség felkészítése a feladat. A következő generáció már bele fog születni a jelenlegi érába, számukra már az lesz a jelen.