Milyen hatásai lehetnek a koronavírusnak a techvilágra?

2020. március 22.
65.6681
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Olvasóink jelentős többsége rengeteg világjárványt és katasztrófát sikeresen túlélt már. Igazi túlélők vagyunk, mondhatnánk magunkról nagy büszkeséggel, méghozzá nem véletlenül, hiszen ott volt Csernobil, a rendszerváltáskor is azt hittük minden összeomlik, majd jól megijedtünk a taxisblokád idején, majd a tőlünk délre fekvő országok hajba kapásakor, de kiemelhetjük a sorból a sertésinfluenzát, az ebolajárványt, sőt akár még a 2008-as gazdasági válságot is, ami rengeteg ember életét megkeserítette. A világ azonban egyik esetben sem dőlt össze. Miért lenne most másként a koronavírus esetében?


Bár még a vészhelyzet elején, mondhatni első stádiumában vagyunk, sokan azonban már most arról beszélnek, hogy a második világháború óta nem volt akkora válság, mint ami most vár ránk. Nyilván felesleges egyelőre kétségbe esnünk és tonnaszámra felvásárolni minden lisztet vagy WC papírt, hiszen ez a forgatókönyv, ha nem is lehetetlen, legfeljebb csak akkor jöhet számításba, ha hosszú hónapokig elnyúlik az egész, de jelenleg az optimistábbak abban reménykednek, hogy még egy, legfeljebb két hónap, és a megszorítások lassan feloldódnak, a termelés - ha lassabb ütemben is, de - újra beindul, a gazdaság pedig ismét növekedésbe kezd, vagy legalábbis megáll a zuhanás.

Kétségtelen tény, hogy a koronavírus jelenleg mindenre hatást gyakorol a világon. Nincs olyan iparág vagy piac, mely ne érezné meg a hatásokat, és bár vannak szerencsésebb szegmensek, várhatóan késve, de ezekhez is eljuthat majd a kapcsolódó pánikhangulat, de legalábbis valamekkora visszaeséssel számolniuk kell. A techvilág azonban az egyik olyan terület, ami azonnal és drasztikus módon megérezte a kialakult helyzet következményeit, ezáltal már most lehetőségünk van arra, hogy pár hét távlatából megvizsgáljuk a körülményeket, mindemellett pedig megnézzük a várható előrejelzéseket.

Milyen hatásai lehetnek a koronavírusnak a techvilágra? - 2. kép

Máris elindult a hardverek drágulása

A techvilágra az első nagy csapást alighanem a kínai gyárak leállása mérte, hiszen február elején, amikor Kínában a csúcson volt a koronavírus-járvány, egyszerűen megállt a termelés a gyárakban, melyek az okostelefonok és számítógépek alkatrészeit készítették, sőt mi több, gyakorlatilag már az alapanyagok termelése, a bányászati szektor is állt ebben az időszakban, ami egy komoly kiegyensúlyozatlansági hullámot indított útnak a piacon. Nem meglepő, hogy már ekkor meredek emelkedésnek indultak az árak, azonban meglepő módon tartós hiány semmiből sem volt, de a jövőben a helyzet változhat.

Ennek az oka, hogy nemrégiben a kínai gyárak újra elindultak, egy hazai klisével élve újra dübörög az ázsiai nagyhatalomban a gazdaság, csakhogy több hetes lemaradást nem lehet egyszerűen bepótolni, a helyzetet pedig tovább súlyosbítja, hogy a koronavírus világjárvánnyá alakult, így a logisztika tovább nehezíti a helyzetet. Ez hosszabb távon már kialakíthat egy olyan körülményt, hogy azáltal hiány legyen bizonyos eszközökből, sőt mi több, már most érzékelhetjük, hiszen főként az SSD-k és a memóriák esetében elég végesek a raktárkészletek, aminek hatására szépen megnövekedtek az árak, melyek mindent visznek magukkal, így a teljes számítógép-konfigurációkat, de hosszabb távon a laptopok, táblagépek és persze az okostelefonok is beleesnek ebbe a szituációba.

Érdekes azonban, hogy hiába az árak növekedése, a kereslet egyelőre még nem csökkent a techvilágon belül, aminek az oka részben az, hogy mindenki bizonytalan, senki sem tudja, hogy mit kellene tenni, ellenben olyan helyzetek, mint az otthoni munka vagy az otthoni tanulás kikényszerítése, gyakorlatilag nem engedte meg, hogy csökkenjen a kereslet. Emiatt egyébiránt a szoftveres oldalról inkább jelentős növekedés volt az elmúlt években, soha nem látott magasságokba emelkedett a Facebook - mely elsődleges kommunikációs és információs platformmá lépett elő -, miközben a különféle csevegő szoftverek szintén felkapottabbá váltak annak érdekében, hogy ez a berendezkedés megvalósulhasson.

Milyen hatásai lehetnek a koronavírusnak a techvilágra? - 3. kép

Lássuk a konkrét számokat

A techvilágban tehát már most nagy a baj, és bár a kínai termelés beindulásával ezt még ki lehetne gazdálkodni, azonban azzal, hogy a koronavírus gyakorlatilag megroppantotta Európát, ezzel az előrejelzések szerint csökkenni fog a kereslet, ami bizony elmélyítheti a történtek hatására kialakult válságot. Hogy a probléma milyen jelentős, azt nagyon jól mutatja, hogy bár Kína a világ második legerősebb gazdasága jelenleg, azonban az 1989-es mérések óta a koronavírus-járvány idején volt az első eset, hogy az országban nem növekedett, hanem csökkent a GDP az egy évvel korábbi időszakhoz mérten.

Ennek az oka, hogy a kiskereskedelmi forgalom az országban január és február hónapokat vizsgálva több mint 20 százalékkal esett vissza, ami sokkal drasztikusabb, mint az előrejelzésekben prognosztizált 4 százalék. Bár az országban nem estek kétségbe a történtek láttán, a kínai elnök még februárban arról beszélt, hogy először megállítják a járványt, majd kétszeres erővel vetik bele magukat a gazdasági növekedés folytatásába - egyelőre nagyszerűen haladnak ezzel -, noha a korábbi céljaikat vélhetően így sem tudják majd elérni, ennek az oka pedig a globális kereslet csökkenésében keresendő. Elemzők szerint ugyanis az Európai Unióból és az Egyesült Államokból egyaránt csökkenni fog a kereslet, ami jól látható annak fényében, hogy milyen őrület zajlott itthon az elmúlt napokban.

A fentiek hatására egyébiránt Kína exportja is jelentősen csökkent, ezáltal legalább 17 százalékos visszaesést tapasztaltak, és ennek egy nagyon jelentős részét természetesen a tech piac tette ki. Bár a kínai gyártók egyelőre nem pánikolnak, azonban az Apple kapcsán például több esetben is felmerült már, hogy csúsztatni kell a járvány miatti leállások és egyebek miatt bizonyos készülékek elindítását, noha egyelőre konkrét intézkedésekre még nem került sor, kizárólag üzlethálózatok bezárására. Ez persze nem meglepő annak fényében, hogy idén a techvilágban nyárig biztosan nem kerül majd megrendezésre egyetlen esemény sem, hogy ezzel is gátolják a koronavírus terjedését.

Milyen hatásai lehetnek a koronavírusnak a techvilágra? - 4. kép

Mi várható a jövőben?

Erre a kérdésre egyelőre még rendkívül nehéz válaszolni, hiszen nagyon sok forgatókönyv van, de az biztos, hogy gazdasági szempontból nem sok jó vár ránk, ezáltal kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindenki megérzi majd a negatív hatásokat, hiszen nem a növekedés lesz a cél a legtöbb vállalkozásnak, hanem az életben maradás. Jelenleg még egészen optimista előrejelzések születnek, ezáltal a legtöbb spekuláns nagyon gyors visszaesést prognosztizál ugyan, de ahogy a járványhelyzet elmúlik, és a termelés beindul, közel hasonlóan gyors ütemű helyreállás van kilátásban, ami nemcsak a techvilágra, hanem nagy általánosságban mindenre igaz.

Specifikusan ennek a szegmensnek sincs oka túlzottan a félelemre abban az esetben, ha néhány hét alatt lemegy a járvány, és nagyjából április közepére már nem a folyamatos összeomlást és az állandó Stop táblákat látjuk, hanem azt, hogy ez is, az is megnyitott, és elindította a termelést. Noha a techipar minden szegmensében további drágulás várható - ezzel egyetemben hardverek és szoftverek csúszására egyaránt számítani kell -, azonban miután Kína lassan talpra áll, az egész mértéke attól függ, hogy Európában és az Egyesült Államokban mennyire húzódik el a helyzet.

Amennyiben több hónapig kitartanak a megszorítások, valóban soha nem látott válság és visszaesés köszönt ránk, de ha áprilistól már látjuk a kiutat az egészből - a kínai helyzet után többen ezt várják -, akkor a techipar drasztikus veszteségek nélkül áthidalhatja a koronavírus-járványból fakadó negatívumokat.
7 hozzászólás

Mordorer

4 éve, 4 hónapja és 8 napja

Remélem olyan túl nagy és túl hosszú szívás azért nem vár ránk. Inkább az aggaszt hogy jövőre tippelik csak az ellenszert... meglepett smiley Ami nagyon soká van, főleg annak fényében, hogy milyen hamar szoktak mostanában vírus ellenszereket kifejleszteni...

válasz erre

login_password

4 éve, 4 hónapja és 9 napja

Az áremelés már így is küszöbön volt nálunk az Árfolyamok miatt, de így még jelentősebb lesz. Nyilván a cégek elsőként az innovációra és kutatásra adott pénzeket csökkentik így biztosan vissza fogja vetni a fejlődést aminek szerintem sokan örülni fognak. Így is túl gyorsan fejlődtünk.

válasz erre

zender

4 éve, 4 hónapja és 10 napja

Nekem az egészből két dolog realizálódik, de azok nagyon:

1. Áremelés
2. Technológia lassulása

És az a baj hogy az elsőből ki sem fogunk jönni, új sztenderdet fog teremteni... szomorú smiley

válasz erre

Gólem

4 éve, 4 hónapja és 10 napja

Reméltem, hogy valami lélekemelő, megnyugtató cikk lesz, de sajnos be kell látnom, hogy ebből nem lehet jól kijönni! röhögő smiley

válasz erre

Levi87

4 éve, 4 hónapja és 10 napja

Áremelés borítékolható hosszútávon is sajnos, szerintem. szomorú smiley

válasz erre

Harder

4 éve, 4 hónapja és 10 napja

Igen jó összefoglaló anyag. Sajnos rövid és hosszútávon is gáz lesz, ráadásul szerintem a fejlesztéseket is nagyon visszaveti majd, megint.

válasz erre

Fikarc

4 éve, 4 hónapja és 10 napja

Sajnos nem attól lesz itt nagy a baj, hogy leáll ez vagy leáll az, hanem amit kialakítanak belőle majd, mesterségesen. Én inkább ettől félek. Lesz mire fogni a recessziót.

válasz erre