'83 bétateszt

Mivel én is egy ilyen idő nélküli vénember vagyok, kicsit savanyú arccal álltam neki mai tesztünk alanyának, a '83-nak, mely még Early Access verzióban van. Állítólag olyan fejlesztők is megtalálhatóak a készítőcsapatban, a Blue Dot Games-ben, akik a Rising Storm franchise-on dolgoztak régebben, úgyhogy meg van a potenciál a '83-ban, hogy egy igazi, autentikus, de mégis könnyedén elsajátítható alkotássá váljon, ambiciózus 40 vs 40 összecsapásokkal. Ám, sajnálatos módon, a valósághű prezentáció egyelőre csupán frusztrációt jelentett számomra, a hatalmas játékosmennyiség helyett pedig maximum 10-20 főnél ki is fulladt egy parti, és akkor nagyot mondtam.

A történet egy alternatív 1983-ba vezet el minket, ahol a hidegháború átfordult valóságossá, vagyis az akkori két nagyhatalom, a Szovjetunió és a NATO, egymásnak esett. A töltőképernyőkön kerül részletezésre a mese, feltéve, ha van esélyünk az egészet elolvasni, de igazából több nem is kell nekünk. Elő hát a karabélyokkal, az M60-s és a T-64-es tankokkal és kezdődhet a bimm-bumm. Nagy pályák és 40 játékos a csapatban; nekem azonnal a klasszikus World of Warcraft raid-ek és Battleground-ok jutottak az eszembe. Taktikai mélységet koordinátorok visznek a játékmenetbe, akik megmondják a játékosoknak, hogy hova menjenek, mit csináljanak és mire fókuszáljanak. A WoW-hoz hasonlóan mindkettő oldal több csapatból áll, melyek élén szakaszvezetők állnak, és az egész bagázst egy parancsnok dirigálja.

Kötszert a vérzés ellen találták ki. TheMoreYouKnow...

Képzelhetitek, milyen könnyű lehet egy rakás vadidegent szépen megkérni, hogy legyenek már szívesek innen, vagy onnan megközelíteni az elfoglalandó pontokat, ezért a parancsnok igazából a szakaszvezetőkkel kommunikál, akik továbbadják az utasításokat és a taktikát a többieknek, és azt hiszem már látjátok, hogy mi ezzel a rendszerrel a probléma. Az olyan emberek, mint én, például.

Én egy hosszú munkanap után, bevacsizva, feleséget, gyereket lefektetve szívesen agyon vágok lazítással egy-két órát az estém hátramaradt részéből, mielőtt eltenném magamat másnapra. Azonban ilyenkor már nem vagyok olyan elmeállapotban, hogy azt hallgassam, egy ismeretlen, angolt csak hírből ismerő, indokolatlanul hangoskodó 'úriember'-től, hogy "Menj az A pontra, mondom az A pontra, nem, az a B pont, de most tényleg ennyire félkegyelmű vagy? Jó, akkor feküdj egy bokorba, maradj ott, és lőj mindenre, ami mozog, de ne a csapattársra. Mondom ne a ... mindegy, hagyjuk, hol a Kick opció?"

A túlmelegedett fegyvercső véglegesen elromolhat, mondja a leírás... még jó, hogy nem ugyanazt kapjuk meg respawn után, hanem újat.

Nem, én menni akarok, rányomni a tűz gombjára, majd azt csak akkor elengedni, miután lelőttek a bánatba. Ennyi. Mondjuk, ha egy olyan játékos próbálkozna eme alkotással, aki elég szabadidővel és türelemmel van ellátva, annak elképzelhető, hogy szórakoztató élményt fog jelenteni mai tesztünk alanya, de azért lássuk be, rengeteg koordinációt és csapatmunkát várnak el egy olyan generációtól, akiknek a hétköznapi életük doomscrolling-gal telik. Sebaj, a lövöldözés azért még így is szórakoztató tud lenni, nem kell túlgondolni a dolgokat mindig.

Kezdjük azonban az elejéről. Többféle kasztból választhatunk, melyek meghatározzák az alapvető fegyverzetünket és felszerelésünket. Lehetünk szakaszvezetők (ezt csak az adott csapat legelső játékosa választhatja), karabélyosok, géppuskások, mesterlövészek, gránátosok és tankvadászok. Továbbá kiegészítő felszerelést is aggathatunk magunkra, bár egyelőre csupán extra gránátokból és több kötszerből válogathatunk.

A negyven fős csatákra mág várni kell. Egyelőre már az 5-6 csapattag is soknak számít.

A katonák ugyanúgy néznek ki, függetlenül attól, hogy NATO-sok, vagy szovjetek, ami alapvetően nem probléma, hisz mikor lent vagyunk a pályán, akkor jelzi a játék, hogy ki hová tartozik, bár nem a legoptimálisabb módon. Ha túl messzire sétálnak pajtásaink, akkor a rendszer leveszi róluk a kék (vagy piros) jelölőt, és velem nem egyszer esett meg, hogy rálőttem csapattársra, mert épp vonult volna vissza, de nem volt rajta szövetségi jelölő. Szerencsére ez igazán csak a mesterlövészeknél lesz probléma.

Persze ezt ki lehet küszöbölni azzal, hogy használjuk a térképet, de azt külön fel kell hozni az "M" gombbal, ami nem egy minimap, hanem egy nagy térkép, mely majdhogynem teljesen kitakarja a környezetet. Ám bármennyire is kényelmetlen ez a megoldás, szükség lesz a térkép virtuóz használatának elsajátítására, mert így fogjuk tudni többek között azt is látni, hogy adott-e parancsot nekünk a szakaszvezetőnk. De nézhetjük az írott, illetve figyelhetjük a hang alapú chat-et is, ha már így sem lenne elég bajunk. Ja, és közben vizslassuk a horizontot is, hátha találunk az egyszínű terepen egy (vagy több) szaladgáló egyszínű embert. Én már ilyenkor lőttem, és csak miután láttam a szerverről távozni a játékost jöttem rá, hogy csapattag volt. Hupsz.

A nyílt terep nem egy szerencsés tartózkodási hely.

A következő érdekesség igazából már az elején megtámad minket: nincs célkereszt, nincs "okos" újratöltés és a lelőtt ellenfelek nevei sem villanak fel előttünk, hanem kissé homályos írással jelennek meg a jobb felső sarokban. Ezek közül talán a manuális célzáskényszernek örültem a legkevésbé, leginkább azért, mert nekem az nem igazán megy.

De ha lefekszünk a földre, támasztékkal rögzítjük a géppuskánkat, akkor igazából nincs szükség célkeresztre, a sznájpereknek meg ott a távcsöves segítség. Az "okos' reload pedig túl Call of Duty-s, úgyhogy minek az? Itt, ha tárat cserélünk, akkor minden megmaradt golyó a régi tárból elveszik. Sebaj, ezért kell csontig kiüríteni mindegyiket, különben feleslegesen halt meg a ... fém? Na mindegy.

Nem havas a terület, csak tiszta por minden egy légi csapás után. Köhh...

Az összecsapások a már jól ismert jegyrendszeren alapszanak, vagyis, ahogy hullanak a játékosok, úgy csökken az adott frakció jegy összese. A nyertes csapat az, értelemszerűen, amelyiknek több jegye marad az adott idő lejártakor. És... ennyi. De legalább a lövöldözés jó, ugye? Igen. Ha eljutunk odáig. Nekem mondjuk nem mindig sikerült.

Sajnos nagyon nagy pályákat kapunk, melyek még úgy is túl nagynak érződtek, hogy a frontvonalhoz "közeli" újjászületési pontok egyikét választottam ki. Az igazán jó taktika pedig, ha eddig nem esett volna le, a földön fetrengés egy fedezék mögött, majd türelmesen megvárni, hogy az ellenfelek belegyalogoljanak a látómezőnkbe. Ha túlságosan is kialakulna egy állóháború, akkor a vezetők bekérhetnek légi csapásokat, és ilyenkor érdemes a csapattagoknak a térképet nézni, majd elrohanni a szőnyegbombázás területéről.

Fent látható, hogy ABC sorrendben haladunk az elfoglalandó pontok között.

Azonban nekem az akció kellős közepében kellett lennem, hisz, ha nem rólam szól a játék, akkor miért telepítettem fel? Ebből kifolyólag úgy nézett ki a dolog, hogy odarohantam a tűzpárbajok helyszínére, a nagy büdös semmiből lelőttek, és gyorsan respawn-oltam a legközelebbi kijelölt álláson. Ezt eljátszottam körülbelül hatvanszor, és véget is ért a játszma. A tanulság? Nem lehet mindenhez Call of Duty-san hozzáállni, és arra számítani, hogy igazán pergős, MLG, 360, NoScope, tudja a bánat milyen meme-szavas meneteket kapunk.

Egyelőre ennyi, azonban ne csüggedjünk, ez még csak a kezdet. A Roadmap szerint jönni fog még (minimum) egy frakció, új pályák, parancsnoki képességek, egy új karakterosztály, illetve játékosprofil, fejlődési lehetőség, és esztétikai tuningelemek is jönnek, és ami a legfontosabb: tutorial is lesz. Én remélem a legjobbakat, mert a wall-of-text típusú játékmagyarázó leírás minden, csak nem ideális.