Változik a Facebook Messenger

2015. március 27.
7021
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
Nem csak az derült ki, hogy miért rugdosta ki a Facebook a chatelőket egy külön alkalmazásba a Facebookból, hanem az is, hogy miként lesz mindebből és még sok minden másból boldogság.

És persze pénz.

Nem csekély a tét: 600 millió felhasználó tolong a Facebook oldalán. S közben terjednek a legfrissebb felmérésekből kinyerhető hírek, miszerint is a legnagyobb közösségi portálból éppen a legfiatalabbak kezdenek kiszeretni, és valamit gyorsan csinálnia kell az óriásnak, ha meg akarja tartani a fészbukolókat, meg velük a bevételeit is.

Erre most, a Facebook F8 fejlesztői konferencián Mark Zuckerberg olyanokat mondott a színpadon, hogy ? úgy tűnik ?, ha szeretjük, ha nem, megerősítik, sőt, talán növelik piaci részesedésüket.

Miről is van szó? A Facebook az összes többi nagy IT-óriással együtt az ázsiai piacra vetette ki a hálóját, ott lehet még bővülni, ott van a kor aranytojást tojó tyúkja. Mintegy ráadásul ez a piac pontosan azt szereti, amit a ?klasszikus? fészbukból lassan elvándoroló legifjabb korosztály: a rövid üzenetküldő alkalmazásokat. Egyre bővül ugyanis az a jobbára fiatal felhasználói csoport, amely nem szeret leveleket írni ? e-mailt alig használ ?, tömör üzeneteket küld, csonkolt szavakkal, alkalmasint szándékosan rossz helyesírással, központozás, kisbetűt-nagybetűt nem alkalmaz (minek az?), viszont szereti a vizuális csicsákat, tehát ?matricákat?, animációkat küldözget hosszadalmas fogalmazás helyett.

Sok mindenről szólt a Facebook F8 fejlesztői konferencia, de leginkább erről, hogy efféle, mondhatni ázsiai stílusú üzenetküldővé válik a FB Messenger. Imádni fogják!

Nem kevesebb, mint 47 plugint integrál rövidesen a Facebook a Messengerbe. Nem elég a videó és a hanghívás beépítése, lesz itt minden: küldhetünk pénzt (!) rajta keresztül ? igaz, kezdetben csak Amerikában, de hamarosan nálunk is; a weboldalakba illeszthető lesz az alkalmazás, hogy azon keresztül társalogjanak, mondjuk, a cégek az ügyfeleikkel; lesz még időjárás-jelentés is benne, meg ami kell.

És ami a legfontosabb: üzeneteinket csilivili animációkkal helyettesíthetjük, sőt magunk is készíthetünk emotikonokat, mehetnek a gifek, villogó neonszövegek, bekerül még a Talking Tom is (ha még valaki emlékszik erre a mackóra). Ezeket hívják fészbuknyelven önkifejezésnek. Magyar fejlesztőcsapat is csinált bele egy jópofát, a ClipDis-t (magyarul, sajna, nem beszél - tényleg, minek is?), ami üzenetünket filmekből kivágott részekből ?montázsolja? újra, s így mondandónkat híres emberek fogják "szájukra venni".

Ha minden igaz, még azok is tudják majd használni a Messengert, akik pusztán üzeneteket akarnak küldeni általa.
nincs még hozzászólás