WRC 4 FIA - Teszt

2013. október 25.
2941
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
A napokban jelent meg a WRC 4 FIA - World Rally Championship névre keresztelt játék.
 

Akik szeretik és követik a sorozatot, azok nagy figyelemmel kísérték a játékról kiadott képeket, híreket és videókat egyaránt.

Eddig igényes Rally szimulátor nem igen volt a piacon. A Codemasters műhelyéből kerültek ki a Dirt sorozatok, de az első rész után inkább az Arcade kategória felé kacsingattak. Habár a szép grafika és a szórakoztató játékmenet megvolt, de a realisztikus vezetési élmény hiányzott. A WRC 4 sorozatot mi is izgatottan vettük a kezeink közé, mert nagy rajongói vagyunk a WRC sorozatnak. A játékmenet videókból és képekből már volt sejtésünk róla, hogy igazán szép és sok oldalú alkotás készült.

A játék igazán kis mérettel rendelkezik, hiszen mindössze 3,6 GB-ot foglal a lemezen. Feltelepítve 5,29 GB-ot foglal. A kis méret ellenére sokat kapunk a pénzünkért. A játék főmenüje nem igazán impozáns és nem fektettek sok energiát ennek a kialakításába. Természetesen a főmenüvel addig semmi probléma sincs, amíg normálisan lehet benne navigálni, így ezt nem a negatívumok között említenénk meg.

[caption id="attachment_4963" align="aligncenter" width="1409"] Főmenü[/caption]

A játékosnak több lehetősége is van, hogy milyen móddal szeretne játszani:

Quick Stage - Gyors játékmenet, egy-egy pályát autót, kategóriát próbálhatunk ki
Rally Mode - Lehetőségünk van egy általunk választott kategóriába világbajnokságot menni
Karrier - Karriert csinálhatunk a kezdetektől mint zöldfülűek. A karrier mód a Junior WRC kategóriában kezdődik
Multiplayer - Többjátékos mód, hogy ismerőseink és barátainkkal mérjük össze a tudásunkat

A játék grafikája nagyon szép, bár a Dirt-el nem veszi fel a versenyt. A pályák igazán szépen vannak megrajzolva és nagyon nehéz rajtuk haladni, többek között olyan részletekre is figyelmet fordítottak a fejlesztők amik még nagyobb fejfájást okozhat a játékosoknak. Az út szélén lévő patkák és mélyedések, könnyen kibillentik az autót az egyensúlyából egy nagyobb sebességű kanyarban vagy síkánban. Az út típusok változásai is befolyásolják a vezetési stílust és a gépjármű viselkedését. A murvás laza földúton itt nem fogunk 200 Km/h-val repeszteni, mert pillanatok alatt az egyik bokorban találjuk magunkat. Ami személy szerint nekem nem tetszett a grafikában az a víz megjelenése. Teljesen abnormálisan viselkedik és inkább fénylik, mint külön tárgyként jelenik meg.



[caption id="attachment_4971" align="aligncenter" width="1685"] A kategóriák[/caption]

Replay/Flashback:

A WRC4-ben is megtalálható a Replay/Flashback gomb, amivel egy adott szituáció elkerülése érdekében aktívan nyomogathatjuk. A nehézségi szint beállításától függően változik a felhasználó flashback-ek száma. A funkció gördülékenyen működik és remek ötlet volt a fejlesztőktől belerakni a játékba, mert a nehezebb pályákon "ideállapotmegörző" funkcióként is üzemelhet. Azon játékosok számára nem lesz idegen a gomb, akik játszottak a Codemasters alkotásaival: Grid, Dirt



Törés:

Nem igazán erőssége a játéknak a törés, bár több mód is beállítható. Kiválaszthatjuk az opciókban, hogy milyen mértékben sérüljön az autó. Darabokra törni sikerült, de a Dirt-ben jóval látványosabban volt megvalósítva az autók sérülései. Ez persze nem befolyásolja a játékélményt, hiszen a célunk az adott pálya teljesítése a legjobb időn belül, nem pedig az autók rommá törése. Érdekesség, hogy egy verseny 3 napból áll és különböző állomásokon kell versenyeznünk. Ezen állomások között vannak szervizpontok, ahol az autót megjavítja a csapat. De, ha az első versenyen megsérül az autó, akkor azzal úgy kell részt vennünk a következő versenynapon. Hihetetlen ötlet, mert a játékos kénytelen szépen és óvatosan menni, hogy a versenygépe használható legyen másnap is.

[caption id="attachment_4967" align="aligncenter" width="1747"] Az első verseny után[/caption]

Fizika:

Az autók kezelése meglepően fantasztikusra sikerült. Ha valaki már vadult a folyóparton vagy mellékúton az sokat fog mosolyogni a játék közben. A Dirt gyengesége főként abban rejlett, hogy ott 200 Km/h-ás tempónál is repültünk a kanyarokban és a falak között. Nos itt ez annyira nem kivitelezhető, mivel itt az autó teljesen másként fog reagálni. A legnehezebb dolog benne, talán a gyors kézifékes hajtű kanyarok. Ezek bevétele igen trükkös, mert az autó fara azonnal kitör, amint a kéziféket lenyomjuk. Rosszabb esetben pörögni is fogunk a nézők felé. Ahogy említettem már pár sorral feljebb a pályák összetétele is más-más vezetési stílust követel a játékostól. Laza földön vagy homokban nagyon csúszik az autó, de a vizes és havas tájakon is okozhat problémát a fékevesztett hozzáállás.

[caption id="attachment_4968" align="aligncenter" width="1571"] Célba értem, majdnem egyben[/caption]

Hang:

A játék zenéje nem igazán ad okot az említésre, de az autók hangjai valami elképesztőek lettek. A fel s leváltásoknál hallható durrogások, pattogások egy igazi benzin örültnél szőrszálfelállást okoz. Nagyon tetszett az is, hogy odafigyeltek arra, hogy az eltérő kategóriában lévő autók hangja, durrogása és a lángcsóvák ne legyenek összefüggésben.  A kisebb kategóriában lévő autók hangja majdnem csak egy utcai autóhoz hasonlóan dorombol, de a feljebb lévő gépkocsik már üvöltenek és szétveti őket az erő.

[caption id="attachment_4969" align="aligncenter" width="1711"] Junior kategória indulás. A távolabbi kamerás ürge nem is minket filmez. (:[/caption]

Konklúzió:
A játék nagyon jól sikerült, bár vannak benne hibák. De úgy vélem, hogy aki szereti az ilyen szimulátorokat az nem fog csalódni. A grafika szép, bár lehetne jobb is, a hangok fenomenálisak és a pályák is teljesen rendben vannak. A játék pozitívuma, hogy nem kell neki nagy erős gép, mert beéri kevesebbel is. Igazán szórakoztató és sokáig el lehet vele babrálni. A karrier mód sok kihívást rejt magába, mire felküzdjük magunkat a nagyok közé. Aktuális versenyzők (Rober Kubica például), aktuális autók és festések jellemzik a játékot. Nekünk nagyon tetszett. Érdemes kormánnyal játszani a nagyobb játékélmény kedvéért.

[caption id="attachment_4970" align="aligncenter" width="1723"] Itt nagyon szép, de a játékban már nem csillog ennyire.[/caption]

Gépigény:

Minimum rendszerkövetelmény:

OS: Windows?XP? SP2, Windows?Vista? vagy Windows?7
Processzor: Intel? 2.4 GHz vagy nagyobb
Memória: 1 GB RAM
VGA: NVIDIA? Geforce 8800 GT vagy AMD? Radeon? HD 3870 vagy jobb (Pixel Shader 3.0)  512 MB videó memória
DirectX: Version 9.0c
HDD: 4100 MB szabad hely

[display_video youtube=16oNyg5P-r0]

A játékot az alábbi linken akciósan lehet megvásárolni: Vásárlás
nincs még hozzászólás


 

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink