Windows 9: változtatható Start menü szín

2014. szeptember 19.
6871
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Hanziness profilja, adatai
Hanziness
Egyre csak szivárognak az információk a még hivatalosan be sem jelentett Windowsról: most például a Start menü átszínezhetősége derült ki.

Az előző verziókban jóformán egy színben és alakban, az új Windowsban azonban már átszínezhető változatban lesz majd jelen a felújított Start menü.

Az orosz PCportal.org.ru volt ezúttal a szivárogtató, a megosztott képen pedig négy háttérrel négy különböző színben láthatjuk a Start menüt, mely (elképzelések szerint) valószínűleg az ablakkereket színét fogja majd felvenni. Érdemes észben tartani, hogy ez a funkció nem feltétlenül lesz majd része a hivatalos, kész verziónak, hiszen egy "előnézet előtti verzióról" van szó, bár az ilyenek viszonylag nagy eséllyel el szoktak jutni a végleges verzióig.



Nem csak ez derült ki mostanában: a Windows Intézőben, ahogy Paul Thurrott Microsoft követő fogalmazott egy blogbejegyzésében, egy megosztás lapot is felfedezhetünk, mely nyilván az információ metro alkalmazásokba való küldését (a Windows 8(.1) charms bar megosztás menüjének funkcióját) teszi majd elérhetővé. A megosztás funkció működését tekintve nyilván annyi eltérés lesz, hogy nem feltétlenül teljes képernyős módban fogja majd megnyitni az adott alkalmazást.



A Windows (9) bejelentésére mindenki a szeptember 30.-ai sajtóeseményen számít, ami egyáltalán nincs már messze (jövő hét utáni kedd): addig is még vélhetően sok-sok újítás fog kiderülni a szivárogtatásokból, ami manapság már megszokottnak mondható.

Forrás: WPCentral
nincs még hozzászólás