Windows 10-re vált az amerikai hadsereg

2017. március 25.
4.6001
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A kormányzati szervek általában több területen sem tartanak lépést a technológia fejlődésével, hiszen időbe telik az, mire kiismerik az új fejlesztéseket és megvizsgálják, hogy azokat kellően biztonságossá tudják-e tenni.

Nemrég a Microsoft két komoly üzletet zárt le, amely akár a Windows 10 számára is egy remek reklám lehet. Az amerikai védelmi minisztériummal kötött 4 millió gépet érintő szerződés után úgy tűnik, hogy az amerikai hadsereg is Windows 10-re vált.

A Windows 10 mellett a vállalat Azure felhőszolgáltatását is aktívan használná a hadsereg, a céljuk pedig első körben az, hogy a gépek 90 százalékán a legfrissebb Microsoft rendszer fusson. Ezek szerint sikerült eléggé biztonságossá és ami talán a Windows 10 kapcsán fontosabb, megbízhatóvá tenni a rendszert.
4 hozzászólás

kpal

7 éve, 7 hónapja és 12 napja

Na már jöhetne az új csúcs MS teló egy ilyen remek hír után.

válasz erre

technomancer

7 éve, 7 hónapja és 12 napja

Eddig mit használtak? meglepett smiley XP-t? röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 7 hónapja és 12 napja

Húha, ezzel háborúba menni? meglepett smiley Merész! röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

7 éve, 7 hónapja és 12 napja

Jókor jut eszükbe, amikor már fizetni kell a cseréért. röhögő smiley

válasz erre