Windows 10: új ikonok és felújított felületi elemek

2015. május 24.
1.4941
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Hanziness profilja, adatai
Hanziness
Kiszivárgott egy új Windows 10 verzió, mely már több újratervezett grafikus elemet és köztük új ikonokat is hozott.

A megjelent 10125-ös Build számú Windows 10 verzió ezúttal nem az újdonságokra, hanem a meglévő vizuális elemek felújítására fókuszál.

Az apróbb áttervezések között az egyik a tálcán lévő alkalmazásikonok jobb-kattintásos menüje. Az eddigi keretes helyett mostantól egy egyszínű, árnyékolt menü fogad minket az eddigihez hasonló felépítéssel, valamint érintésbarát(abb) működéssel.



Egy másik változás a start menühöz hozzáadott hamburger menüben történt: mostantól jelzi, ha új alkalmazások települtek (ahogy Windows 8.1-ben eddig a lefele nyíl mellett jelent meg a szöveges értesítés)



Az órára való kattintással felhozott panelen is történtek újítások, bár az előző verziókhoz képest nem sok változás látható:



Egy másik a tálcán lévő ikonok mögötti folyamatsáv: mostantól nem vízszintesen (balról jobbra), hanem függőlegesen (lentről felfele) jelzi a folyamat állapotát.



Úgyszintén nagy dolog a grafikus felület fejlesztésében az ikonok lecserélése - az eddigiekért ugyanis nem kifejezetten rajongtak a felhasználók. Az alábbi képeken látható az 10125-ös verzió frissített ikonkészletének egy része, a megjelenésig azonban még változhatnak a dolgok.

Képek: MS-News

 
nincs még hozzászólás