Volt Apple dolgozok is kritizálják a céget

2013. szeptember 14.
2.0921
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
Az Apple információk már mindenkinek a könyökén jönnek ki, de mégis akadnak olyan érdekes dolgok melyekkel érdemes foglalkozni.

Tim Cook jelenlegi CEO nem csak, hogy nem ért ahoz amit csinál, de a korábbi fejesek, kollégák is erős szavakkal illették. De mi történt a cég vezetőkkel? (Microsoft, Nokia, Apple)

Az Apple egykori igazgatója, a jelenlegi Oracle CEO, Larry Ellison, valamint a társalapító, Steve Wozniak is fogalmazott meg kritikákat, most pedig Hartmut Esslinger is hasonlóan nyilatkozott, mint az előbb sorolt emberek. Róla azt kell tudni, hogy néhány évtizeddel ezelőtt egy céget vezetett, mely a Sony számára tervezett termékeket, majd 1982-ben kizárólagos szerződést írt alá az Apple-lel. Ezt követően közvetlen kapcsolatban volt Steve Jobsszal és egy évtizeden keresztül nagy szerepe volt abban, hogy a Macintoshok úgy néztek ki, ahogyan akkoriban láthattuk őket.



Neki tehát első kézből szerzett tapasztalatai vannak azzal kapcsolatban, hogy az elhunyt Apple vezérnek mi volt a filozófiája, és most úgy gondolja, hogy az innovatív vezetőt egy olyan ember váltotta, aki a jelenlegi termékekkel csakis a profitot kívánja maximalizálni ahelyett, hogy készítene valami valóban újat. Nem kell túlzottan megdolgoztatni az agyunkat, hiszen ha arra gondolunk, hogy az olcsó iPhone képében is ez történik, hiszen semmi innováció nincs benne, ellenben olyan rétegtől is pénzt lehet kinyerni, mely eddig nem volt az Apple célközönsége.

via Mobilport
nincs még hozzászólás