Viszik az iPhone 8-at, mint a cukrot

2018. április 24.
3.4211
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Annak ellenére, hogy az iPhone X megjelenését követően sokan eltemették a 8-at illetve a 8 Plust, de az árcédulát látva mégis elkezdődött egy masszív fogyás, mára pedig már az iPhone 8 lett a legnépszerűbb mobil az Apple portfóliójában.

Legalábbis ez áll a CIRP által készített friss statisztikában. Az iPhone X közel 20%-ot dobott el a decemberi adatokhoz képest, ám nem lehet panaszra oka az Apple-nek, hiszen ezen vásárlók az olcsóbb, de olcsónak azért korántsem mondható 8 illetve 8 Plus mellett tették le a voksukat.

Tavaly ilyenkor az iPhone 7 és a 7 Plus volt a legkelendőbb, aztán mikor bemutatásra kerültek ősszel az újdonságok, elterjedt az a fajta vélekedés, hogy a jubileumi mobil mellett labdába sem rúg a többi modell, de a pénz beszél elvet követve, a 8-as generáció meghódítani látszik a piacot.

Ennek ellenére elmondható, hogy a régebbi mobilok is erős profitot termelnek az Apple számára, lassan csökken csak a részesedésük, így kíváncsian várjuk miképp változik majd a grafikon az új SE megjelenésével.

Viszik az iPhone 8-at, mint a cukrot - 2. kép

3 hozzászólás

Fikarc

6 éve, 5 hónapja és 8 napja

Gondolom sokan kivártak a X-re, azért nem ment az elején annyira a 8. Aztán rájöttek hogy drága röhögő smiley és mégis megvették a 8-at.

válasz erre

Porthos

6 éve, 5 hónapja és 9 napja

Van itt pénz gyerekek! röhögő smiley

válasz erre

technomancer

6 éve, 5 hónapja és 9 napja

Mert valójában egy rohadt jó telefon, azért.

válasz erre