Vírust találtak az E-Cigarettában

2014. november 27.
4801
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
Egyre többen próbálják ki az elektromos cigarettát, bízva abban, hogy kevésbé árt az egészségnek.

Bár erről megoszlanak a vélemények az egyes szakértők szerint, ám ennél jóval érdekesebb, hogy számítógépes vírust találtak benne.

A legtöbb elektromos cigaretta USB-kábellel tölthető, akad persze olyan is, amely AA elemekkel is működik. Ám az előbbiek esetén már akad némi kockázat, ugyanis a hekkerek célpontjává válhat.

A Redditen jelent meg a egy bejegyzés, miszerint egy felhasználó különös felfedezést tett. Azt állította, hogy egy biztonsági rést fedezett fel a vállalatnál, ahol dolgozik. A vállalatvezető egy malware-t talált a számítógépen, ám az informatikusok azt nem tudták azonosítani, honnan került oda.

Később jöttek csak rá, hogy az elektromos cigaretta révén került a számítógépre. Úgy tűnik, a töltőbe kódolták a malware-t, amely automatikusan feltelepítette magát a gépre, miután csatlakoztatták az eszközt.

Természetesen nem lehetünk azonban teljesen biztosak abban, hogy igaz történetről van-e szó, de az tény, hogy egyre gyakoribban a hardverekre telepített vírusok, így az elektromos cigaretta az USB port révén szintén potenciális veszélyforrás, a hekkerek számára pedig egy ideális célpont lehet.
nincs még hozzászólás