Vigyázat: már több mint 1 millió Androidos készüléket fertőzött meg a Gooligan!

2016. december 02.
4.1841
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Habár a Google vélhetően már hetek óta tud a Gooligan kártevő létezéséről, a tech magazinok jóvoltából azonban még csak most robbant a bomba, miszerint egy olyan vírus terjeng az Androidos készülékeken, amelyek a kiemelt veszélyességi fokozatba tartoznak.

A Google szerint világszerte már 1,3 millió készüléket támadtak meg - főként Ázsiában, de amerikai és európai esetekről is szép számmal tudunk - a Gooligan névre keresztelt kártevővel, amivel kapcsolatban érdekes, hogy nem jelszavainkra utazik, csupán részben átveszi a telefonunk felett az irányítást, és ha bekaptuk, akkor csak a készülék teljes újratelepítése oldhatja meg a problémát.

A Gooligan fertőzött applikációval kúszik le a telefonra, és rögtön feltelepít egy rootkitet, amivel ellopja jelszavainkat, majd egy olyan programot is feltesz, amivel további kártékony applikációk letöltésére buzdítja a készüléket, de hozzáfér a Google szinte minden termékéhez, így a Gmail-hez, a Drive-hoz és a többi.

A kártevővel szemben a Marshmallow és a Nougat használói már védve vannak, mindenki más azonban csak és kizárólag biztos forrásból származó, kipróbált applikációt telepítsen, mert hiába ritkítja a fertőzött programokat a Google, naponta így is mintegy 13 ezer új telefon fertőződik meg.
4 hozzászólás

rDAVE

7 éve, 11 hónapja és 13 napja

Google... Gooligan... Hmmm, gyanús. röhögő smileyröhögő smiley
Lesznek itt még nagy gondok ilyen kis vicces programok miatt, manapság annyi személyes adat van telefonon és munkához szükséges dolog, hogy hihetetlen információ bázis némelyik.

válasz erre

inkognito

7 éve, 11 hónapja és 13 napja

Nem sok mindent szoktam letölteni.

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 11 hónapja és 13 napja

Az korrekt kis dög! meglepett smiley

válasz erre

Gólem

7 éve, 11 hónapja és 13 napja

Ha a Google Play-en keresztül fertőz, miért nem állították még meg? meglepett smiley

válasz erre