Vezeték nélküli televízió? Már készülnek az első prototípusok!

2019. március 06.
4.4021
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Újabb izgalmas szabadalmi tervre bukkant rá a Let's Go Digital csapata a Samsung háza táján, akikről bár mostanság leginkább okostelefonjaik miatt beszélünk, de a jövőben nem lesz ennyire egyoldalú a kép.

Történt ugyanis, hogy a dél-koreai óriás egy olyan szabadalmat védetett le, melynek megvalósulásával elkészülhetne a világ első vezeték nélküli televíziója, aminek az alapját az okostelefonoknál egyre több gyártó részéről alkalmazott vezeték nélküli töltés technológiája adja.

Ennek értelmében a tévéhez egy elektromágneses dokkoló tartozna, ami több méteres távolságból, akár a szobában elrejtve is képes lenne biztosítani az eszköz működéséhez szükséges áramellátást, vagyis nem lesz többé akadály a betonfödém, ha stílusosan akarunk tévét szerelni a plafonra.


A Let's Go Digital ábrája a technológiáról.

Természetesen a szabadalom kapcsán egyelőre rengeteg még a kérdőjel, így többek között az sem ismert, hogy miként tudnák megoldani a levegőben az irányított energiaátvitelt, ami ebben a képletben jelenleg a legfontosabb megoldandó probléma.
bukkant rá a Let's Go Digital csapata a Samsung háza táján, akikről bár mostanság leginkább okostelefonjaik miatt beszélünk, de a jövőben nem lesz ennyire egyoldalú a kép.'>
5 hozzászólás

Kisfaludy82

5 éve, 6 hónapja és 22 napja

Gólem írta:
Az igen. meglepett smiley Mondjuk ettől még tényleg mindent be kell majd dugdosni ahogy inkognito is írja. röhögő smiley
Gondolom ha ezt megcsinálják akkor az adatátvitelt is megoldják. kacsintó smiley

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 6 hónapja és 22 napja

Wooooow ez nem gyenge! meglepett smiley

válasz erre

Gólem

5 éve, 6 hónapja és 22 napja

Az igen. meglepett smiley Mondjuk ettől még tényleg mindent be kell majd dugdosni ahogy inkognito is írja. röhögő smiley

válasz erre

inkognito

5 éve, 6 hónapja és 22 napja

Őszintén szólva kicsit felesleges. Inkább a különböző settopboxoknak kellene fejlődnie. Azok annyi kábelt elfoglalnak, a tévének csak egy van. De mire bekötöd a settop boxot, a rendeszeredet, a bluray lejátszót egy rakat kábelről beszélünk.

válasz erre

Porthos

5 éve, 6 hónapja és 22 napja

Ez komoly fejlesztés, tetszik.

válasz erre