Vérfrissítés az Applenél? Távozott az utolsó alapító is a Siri csapatból

2018. július 19.
1.5151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Friss értesülések szerint az Apple Siri csapatának vezetője - az asszisztens szoftver egyik alapítója - elhagyja a projektet, sőt az egész vállalatot is, így kvázi egy teljesen új team fogja a továbbiakban fejleszteni a szoftvert.

Tom Gruber volt az egyike annak a három fejlesztőnek, akik megalkották Sirit, amit aztán 2010-ben megvásárolt Steve Jobs válallata potom 200 millió dollárért.

Az ezt követő évben, az iPhone 4S-ben debütált is a digitális asszisztens, amitől sokat vártak a felhasználók és a szakértők is, ám a Google megoldása azóta messze túllépett Siri árnyékán.

A többi alapító, Dag Kittlaus és Adam Cheyer már évekkel korábban távoztak a cégtől, most pedig Gruber is odébb áll, ám ő nem a társaihoz hasonló új digitális asszisztens startup-ot szeretne alapítani, helyette sokkal mélyebb ismereteket szerezne a fotózás terén, sok sikert kívánunk neki!
3 hozzászólás

Fikarc

6 éve, 3 hónapja

Komoly váltás. röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 3 hónapja

Rá is fér. mosolygó smiley

válasz erre

petrovicsz

6 éve, 3 hónapja

Reméljük jobb is lesz.

válasz erre